„Politikai naftalinnak” nevezte Margát az ukrán elnök tanácsadója

2022. szeptember 19. – 11:43

frissítve

„Politikai naftalinnak” nevezte Margát az ukrán elnök tanácsadója
Andrei Marga volt külügyminiszter Bulgáriában, 2012-ben – Fotó: Dimitar Dilkoff / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Nem maradt visszhang nélkül Andrei Marga volt miniszter nyilatkozata, amely szerint Ukrajnának területeket kellene átengednie szomszédainak, így Romániának és Magyarországnak is. A kijelentésre Ukrajna romániai nagykövetsége, az ukrán elnök tanácsadója és a román külügy is reagált a hétvégén.

„Az »ügynökválság« arra késztette Oroszországot, hogy az utolsó elfelejtett politikai naftalint is előszedje a szekrényből. Ha a román Marga úr »teljes mértékben felelősséget vállal« a nyilatkozataiért, akkor meg kell értenie azt is, hogy egy ország területi egységének és szuverenitásának megsértése büntetőjogi felelősségrevonással járhat” – írta Twitter-oldalán Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója.

A volt tanügyminiszter kijelentéseire reagált Ukrajna romániai nagykövetsége is a Facebook-oldalán. „Sajnáljuk, hogy Andrei Marga, egy európai, demokratikus ország volt minisztere olyan nyilatkozatokat tesz, amelyek megkérdőjelezik a nemzetközi jog alapelveit, főként a határok sérthetetlenségét. Ezeknek az elveknek a tiszteletben tartása a kontinens biztonságának és stabilitásának záloga” – írták.

A román külügyminisztérium elfogadhatatlannak nevezte Andrei Marga kijelentéseit. A hivatal közleménye szerint a volt miniszter állításai „merőben ellentmondanak” Románia hivatalos orosz-ukrán háborúval és a nemzetközi jog alapelveivel kapcsolatos álláspontjának. A külügy hangsúlyozta, hogy teljes mértékben támogatja Ukrajna területi egységét és szuverenitását a nemzetközi szinten elismert országhatárok között.

Andrei Marga volt külügy-, illetve tanügyminiszter és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem egykori rektora pénteken egy gyulafehérvári könyvbemutatón azt fejtegette, hogy Ukrajna határai természetellenesek. „Területeket kellene átengednie Magyarországnak – Kárpátalját, Lengyelországnak – Galíciát, Romániának – Bukovinát és Oroszországnak – a Donbász régiót és a Krímet. Ezek más országok területei. Ha ragaszkodunk, akkor ez van, konfliktus lesz. Legyen nagyon világos: mindaddig, amíg egy Amerikával, Oroszországgal, Németországgal, Ukrajnával és Kínával való tárgyalással ez nem oldódik meg, és nem születik egy közös megállapodás, addig nem lesz béke Európában. Ha nincs béke, a demokrácia látja kárát” – mondta az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdésre válaszolva.

Andrei Marga vasárnap a replika jogán újabb nyilatkozatot juttatott el a Digi24-nek, ebben megerősíti korábbi kijelentéseit, amelyek szerinte „megfelelnek a történelmi igazságnak, a nemzetközi jognak és az általános érdekeknek – a jelenlegi propagandán túl, amely a jövőben csak tévedésnek számít majd”.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!