Vízvezeték szeli át a somlyói romák telepét, készülődnek az arénások a konténeres életre

Kopácsolás és gyerekzsivaj jelzi, hogy a csíkszeredai Somlyó 33 romatelep közelében járunk. Ha a város legtöbb negyedében tömbházak, bedőlt gyárak a szocializmust idézik, akkor a peremén lévő romatelep sok száz évvel ezelőtti körülményeket elevenít fel, csak a telepen hagyott autók és villanypóznák mutatják, hogy nem utaztunk vissza az időben. Állatok kapirgálnak, legelésznek szabadon, a gyerekek az udvaron fogócskáznak, kíváncsi szempárok tűnnek elő a házikók mögül. A telepet kettészelő sánc és izgatottság, sürgés-forgás jelzi, hogy valami változhat.

Húsz ház égett le, hatvankét roma család maradt fedél nélkül tavaly január hetedikén, amikor a csípős hidegben egy fával megrakott vaskályha lángja sokak addigi életét perzselte fel. Több százan kényszerültek arra, hogy szembenézzenek a ténnyel: az évtizedek alatt gyűjtögetett kis vagyonuk, lakásukkal, benne addigi életük minden fontos emléktárgyával, haszonállataikkal együtt egyik napról a másikra a tűz martalékává vált. S bár 261 nehéz sorsú ember élete örökre megváltozott, csodával határos módon közülük senki sem sérült meg. A tűzvész híre azonban elérte a magyar és a román többségi társadalom ingerküszöbét. A csíkiak ugrottak segíteni, de a városvezetés és a kormány is tette a dolgát: a somlyóiakat ideiglenesen a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában szállásolták el, és adománygyűjtésbe kezdtek. Az önkormányzat vezetősége pedig megígérte, hogy amennyiben a roma közösség tagjai együttműködnek (és nem építik vissza illegálisan a leégett viskóikat), hamarosan új otthonba költözhetnek.

Mi történik most a csíkszeredai telepeken?

A tűzvész túlélői 2021-ben még nem tudhatták, hogy házaik és otthonuk elvesztésének tragédiáját hosszú hónapok kálváriája fogja követni. Mint utólag tudjuk, a városháza nem mérte fel megfelelően a problémát, és nem biztosította a kellő szakmai feltételeket a helyzet rendezésére: például a több éves terv és vízió is hiányzott, ami miatt a kezdeti lelkesedés és bizalom mára már sokakból kiveszett. Két év elteltével szinte ugyanolyan távolinak tűnik a károsultak helyzetének rendezése, mint a tűzvész utáni napon, noha valamelyest történt előrelépés: több személy is munkához jutott, Somlyóra vizet, áramot vezettek be. Újdonság még, hogy a konténerek elhelyezése előtt informális telepekké alakították a mobil lakások helyszínéül szolgáló Somlyó 33-at, illetve a Tavasz utcai telepeket is.

A Somlyó 33-ba és a Tavasz utcai romatelep két helyszínére szánt konténerek egy része már megérkezett Csíkszeredába. A somlyói közösség tagjai már izgatottan várják, hogy az összes konténer megérkezzen a telepre, hiszen ezek biztosítanak ideiglenes szállást az arénában maradt 16 roma család számára. A romák mellett újságírók, a polgármesteri hivatal munkatársai és a munkások is járják a helyszínt. A konténerek megérkezéséig ugyanis a polgármesteri hivatal szociális ügyekkel foglalkozó munkatársaitól úgy értesültünk, hogy előbb fel kell szabadítani a helyet a közel tíz lakókonténer és a két vizes blokk számára, az önkormányzatnak pedig biztosítania kell a vízellátást. A kotrógép már több méteres sáncot alakított ki a telep közepén a vízvezeték számára, így várhatóan napok kérdése, hogy az Erőss Zsolt Arénában „ragadt” 60 roma visszakerüljön a telepre.

Ötvös Jenő, aki feleségével és három gyermekével a tűzeset után Somlyó 33-ban maradt, azt mondta, hogy az „arénások” már kívül-belül megnézték a közeli magánterületre letett konténereket, ő is látta ezeket, és egyáltalán nem örülne annak, ha háza helyett családjával konténerbe kellene költöznie. Szerinte a teherautók rakteréhez hasonló mozgólakások egy család számára még megfelelnek, de két család már nem fér el bennük kényelmesen. Márpedig a polgármesteri hivatal tervei szerint általában két családot fognak egymás mellé költöztetni, bár úgy tudjuk, a nagycsaládok egy teljes konténert megkaphatnak.

Az arénások kénytelenek beérni ezzel a megoldással, amit többek között Kolozsváron is alkalmaztak. A kolozsvári példából és Ravasz Ábel roma kérdésekkel foglalkozó szakembertől tudjuk, hogy a konténerek „átmenetei megoldás” címszó alatt gyakran évekig, évtizedekig lakóhelyéül szolgálnak a bennük élő családoknak.

Az arénásokat aggasztja, hogy közeleg a tél, és a konténerek nincsenek szigetelve, valamint az is, hogy a konténerekhez nem lehet lakcímet rendelni, az ideiglenes, lakcím nélküli igazolvány viszont akadályozza őket az ügyintézésben. Az is bizonytalanságban tartja őket, hogy a konténerekre csak két éves szerződéseket írhattak alá.

A Tavasz utcai konténerek kihelyezésével gondok is adódtak

Amíg a Somlyó utcai telepen felpörögtek a dolgok, Csíkszereda másik két, Tavasz utcai romatelepén csak egy magánterületen lévő konténer jelzi, hogy ide is érkezhetnek konténerek. A víz bevezetésére sem utal semmi, se sánc, se ásás nyoma nem látható. A vízellátásra azonban nagyon is szükség lenne. A helyiek szerint az önkormányzat egyik, a telep szomszédságában lakó alkalmazottja akadályozza a konténerek elhelyezését, mert nem szeretne több romát a területre. Gyűlöletkampányával sikerült elérnie, hogy magyar és roma emberek közösen tiltakozzanak az ellen, hogy a somlyói telepről származó romák ide kerüljenek. Emiatt a konténerek többségét el is vitték a helyszínről.

Ugyanakkor a Tavasz utca lakói arra kértek, írjam meg az újságba, hogy sárban kénytelenek járkálni, hulladék tárolásához szükséges konténerük nincs, a vizet a “szargyártól” (derítőállomásától, szerk.) hordják. Elmondták, nagyon szeretnének tisztálkodni, és ha tehetnék, iskolába is tisztábban járatnák a gyerekeiket, de ehhez arra lenne szükségük, hogy az önkormányzat biztosítsa ehhez számukra az alapvető feltételeket.

A tűz után mindenki segíteni szeretett volna, mostanra ismét elveszett a bizalom. Hol siklott ki a dolog?

Borbély András a mélyszegénységi munkacsoport és a Caritas koordinátoraként kapcsolódott be az Erőss Zsolt Arénában elhelyezett romák történetébe. Korábban önkéntesként is feltűnt az arénában, hogy közelebb kerüljön a roma közösséget érintő problémák és konfliktusok megértéséhez. Elmondása szerint eleve eltúlzott volt az a sokak által elfogadott értelmezés, miszerint a tűzeset után egy nagy összefogásnak lehettünk szemtanúi. A katasztrófahelyzetek bekövetkeztekor általában véve mindenki segíteni szeretne a bajbajutottakon, de ezt hamar felváltja az emberek megszokott hozzáállása, és mivel nem észlelték, hogy rosszul keretezték a történetet, a beavatkozással szemben is hatalmas elvárásokat támasztottak (amit aztán lehetetlen volt teljesíteni). A rossz keretezésből pedig számos problémájuk származott, például az is, hogy az emberek bizalmatlanná váltak a roma kérdés kezelhetősége iránt.

Ráadásul beigazolódtak Ravasz Ábel szlovákiai szociológus intelmei, aki közvetlenül a tűzeset után arra figyelmeztetett, hogy az arénában elhelyezett romák helyzete könnyen állandósulhat, ami stagnálást eredményezhet. Illetve, hogy a romaellenes, szélsőséges hangok egy ilyen helyzetben megpróbálnak dominánssá válni, ami egy idő után Csíkszeredában meg is történt. Ezeket egyébként a szociológus szerint egy hosszú távú stratégia kidolgozásával, megvalósításával lehetett volna megelőzni.

Ugyanakkor Borbély András szerint nem csak kifelé nem volt teljes az összhang, idővel a beavatkozó csapat maga is elkezdett szétforgácsolódni, megosztottá vált, mivel számos kérdésben a három különböző intézmény módszertanát, szemléletmódját nem sikerült megfelelően összehangolni, s bizalmatlanság alakult ki az intézmények között.

„Jól látszott, hogy a beavatkozó csapatot sem tartja össze semmi, és elkezd szétesni. Nyilván az önkormányzat feladata volt, hogy szakemberek megbízásával megteremtse a szakmai összhangot és biztonságot a napi munkához, de ez ezerféle ok miatt nem sikerült. Ebben nem csak az önkormányzatnak volt felelőssége. A polgármester az alpolgármesternek, az alpolgármester Bodor Emese szociális munkásnak delegálta a feladatot, talán azzal a feltételezéssel, hogy egy roma ember jobban feltalálja majd ebben a helyzetben magát, de egy krízishelyzet rendezésében senkinek nem volt tapasztalata”

– fejtette ki gondolatait a szakember.

Szerinte egy amúgy jóindulatú társaságot ért felkészületlenül a krízishelyzet, és a tűzoltás nem aludt ki a lángokkal, közel két év alatt folyamatosan krízishelyzetet kellett kezeljenek, mert nem teljesül az emberek alapvető szükségletéhez tartozó biztonságérzet, azaz a lakhatás kérdése nem rendeződött. Viszont alig lehet példát mondani arra országszerte, vagy akár Magyarországon, ahol végig sikerült volna vinni egy deszegregációs lakhatási programot. „Iszonyú nehéz egy ilyet végigcsinálni és nincsenek meg a kialakult szakmai standardok és tapasztalatok. Ezt is látni kell akkor, amikor az önkormányzattal szemben elvárásokat fogalmazunk meg.

Ez a helyzet pedig külső és belső konfliktusok melegágya lett, ami nem segíti a beavatkozás során az érzékenyítést, a foglalkozások eredményességét. Ezen pedig szerinte talán az se változtatott volna, ha az önkormányzatnak sikerült hosszú távú tervet kidolgoznia a roma kérdés kezelésére, ami máig nem történt meg.

„Próbálták azt kommunikálni, hogy tartjuk a frontot, nem engedjük el a kezüket, de valójában a háttérből az nagyon jól látszik, hogy nincs megfelelő szakmai erőforrás, nincs elég szakember, még talán pénz lenne, de nem tudjuk, hogyan kommunikáljunk a romákkal és a többségi társadalommal sem”

– mutatott rá a koordinátor.

Rossz döntésnek látja ugyanakkor azt is, hogy az önkormányzat egyes lakossági fórumokon olyan kérdésekben próbált döntést hozni, ahol már alapvetően a kérdés feltétele is abszurd, hisz az nem kellene kérdés tárgya legyen, hogy valakinek van-e joga valahol lakni.

Nem beszélve arról, hogy ilyenkor mindig háttérérdekek kezdenek el működni. S bár a lakossági fórumokat nagyon demokratikusnak képzeljük el, sokszor nem is olyan biztos, hogy csak a lakosság érdekei érvényesülnek, mert az, amit a köz véleményének tudunk be, lehet, hogy valójában egy befolyással bíró ember akarata, aki a lakosságon keresztül akarja érvényesíteni az érdekeit. Szerinte ezért kellene elsősorban a nehéz és népszerűtlen kérdésekben az önkormányzatnak felelősséget vállalnia, elvégre erre kaptak megbízást. Ugyanakkor az államnak és intézményi struktúrájának a felelőssége sem vehető félvállról, hisz az állam számos feladatát az önkormányzatoknak delegálja, aminek a megoldására azonban sokszor nincs kapacitása, tudása, azaz érdemes lenne tisztázni a feladatokat.

Borbély András szerint lényeges eredménynek számít viszont az a tudás, amit a városháza és a civil szféra felhalmozott a krízis kapcsán. Sokszor úgy vélte, lassú víz partot mos, ez a roma kérdés kezelésére is érvényes: nem szabad nagyravágyónak lenni, de türelmesnek mindenképp.

Ehhez pedig Somlyó esetén a víz bevezetését is hozzá kell tenni, ami nem csak a konténeresek, de a teljes roma közösség életében fontos lépés, mert így a vizes blokkok révén mosdókhoz, tusolókhoz és wc-hez jutnak.

Mindezekkel együtt a történet mégis inkább keserédes, mert a somlyói konténerezéssel a csíkszeredai városháza lemondott arról a tervéről, hogy a romákat kivigye a szegregátumból, és máshol próbáljon jobb életkörülményeket teremteni számukra. Ez pedig nem csak a csíki önkormányzat, hanem a politikusok, a civil szféra, a lakosság és a média bukását is jelzi, hisz bár elég nyilvánvaló, hogy a városvezetés saját erejéből nem tudta kellő szakmai rátermettséggel kezelni egy országos szintű probléma helyi megnyilvánulását, de saját szakértelmük hiányán túl a különböző szereplők is lépten-nyomon akadályokat görgettek eléjük:

• 2021-ben próbálkoztak konténerezéssel először, konténerek lettek is, de a hivatal folyamatosan azzal szembesült, hogy nehezen talál hozzá telket, ha mégis, akkor a városlakók és környékbeliek tántorították el a határozatlan polgármesteri hivatalt attól, hogy a környékre romákat költöztessen. Ezt pedig addig húzták, nyúzták, amíg a kormány a romáknak szánt konténereket át nem adta az ukrajnai menekülteknek.
• A kormány még előzőleg 4,4 millió lejt adott a válsághelyzet kezelésére, aminek fele étkeztetésre, foglalkoztatásra, kutatásra ment el, másik felét pedig az önkormányzat egy olyan ingatlanra költötte, amit helyi vállalkozók pereskedése miatt aztán mégsem tudtak krízisközponttá alakítani. (Az ingatlan az ipari zónában található, ahol törvény tiltja a lakhatást. Azaz nem biztos, hogy elég átgondolt volt a pergyanús választás, ha a romaellenes, rasszista kontextust figyelembe vesszük.)
• A városháza egy másik próbálkozása is meddőnek bizonyult a romaellenesség miatt. Egy ideig a roma családokat magánlakásokba próbálták betelepíteni. A projekt viszont pár család esetében működött, főleg a szomszédok felháborodása miatt nem bizonyult túl eredményesnek. Ráadásul a behajtók az egyik több gyermekes családanyát majdnem az utcára tették egy pár száz lejes tartozás miatt.

Új lehetőséget nyújtanak az informális telepek?

A Somlyó és Tavasz utcai helyszínek informális telephellyé alakításának beharangozása azt sejtette, ez a megoldáshoz vezető út kezdete. Ha jóhiszeműek akarunk lenni, akkor ebben van is valami, hisz kiváló hivatkozási alapot nyújt arra nézve, hogy bizonyos intézkedéseket miért rendel el az önkormányzat.

Ez a kifejezés egyébként az urbanisztikai törvény 2019-es módosítása óta is csak szűk körben ismert. Informális telepnek legkevesebb három, lakásnak minősülő egységet nevezünk, amelyet általában a település perifériáján hátrányos helyzetű emberek foglalnak el informális úton. Az informális telepekké nyilvánítást pedig úgy kell elképzelni, mintha a város elismerné, hogy létezik ilyen probléma, és ennek a helyzetnek a felszámolása érdekében megteszi az első lépéseket. Azaz a város felmérést végez, és ennek ismeretében egyfajta szociális intervenciós stratégiát dolgoz ki, amire egyébként az új kifejezés előtt is lehetősége lett volna, így azonban vélhetően könnyebb a dolga. Ez tehát lényegében arra jó, hogy el lehet kezdeni vele az illegálisan felhúzott házak legalizálását, a területrendezést, amit egészen addig lehet fejlesztgetni, amíg a szegregátum be nem tud kapcsolódni a város szövetébe. Tehát az emberekkel való foglalkozás legalább annyira fontos, mint magával a telep kinézetével.

A csíkszeredai informális telepek felmérése például számos olyan dologra rávilágított, ami a telep és a roma közösség felzárkóztatása szempontjából fontos lehet. Megszámolták a lakókat, felmérték az iskolázottsági szintjüket, megélhetési forrásaikat, és intézkedéscsomagokat javasoltak életszínvonaluk, valamint jogi, szociális, és egészségügyi helyzetük javítására, illetve a csíksomlyói telep hosszútávú felszámolására. A cselekvési tervet azonban fel kell tölteni tartalommal, enélkül az informális teleppé nyilvánítás még mindig csak szimbolikus jelentőséggel bír.

Veres-Nagy Tímea, a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület projektmenedzsere behatóan ismeri az informális teleppé nyilvánításban rejlő lehetőségeket, hisz a törvénymódosítás megjelenését követően ő maga hívta fel Sepsiszentgyörgy önkormányzatának figyelmét erre a lehetőségre, majd figyelte meg, hogy a projekt milyen eredményekkel jár. Elmondása szerint Szentgyörgy helyzeti előnye miatt számukra nem sok pluszt hozott, mert ők már a helyzetfelmérést és az intervenciós tervet négy évvel korábban elkészítették, jelenleg a lakhatási projekten dolgoznak. Sepsiszentgyörgyön öt lakást vásárolt az önkormányzat, amit olyan romáknak adott ki bérbe, akik a több rétű roma közösségen belül már most is kiemelkedhettek. Az ők házaikat a polgármesteri hivatal lebontja, másokét parcellázni fogja.

Sepsiszentgyörgy roma szegregátuma, az Őrkő negyed Csíkszeredához képest ugyanis lényeges előnyre tett szert azzal, hogy a romák felzárkóztatását nem két, hanem több évtizede kezdték el. A romatelepnek iskolája, óvodája, tánccsoportja, temploma, civil szervezetei vannak és „Fehér Háza” is (ez utóbbiban egyesületek és szociális igazgatóság működik).

Veres-Nagy Tímea szerint, ha valaki jól akar nekifogni ennek a projektnek, akkor legalább egy évet csak arra kell rászánnia, hogy az előkészítő munkálatokat elvégezze. És a legfontosabb kérdés, hogy a város mit kezd az informális telephellyel, például elindít-e egy lakhatási programot és a városfejlesztési koncepcióba bele foglalja-e a romák által lakott övezetet is, mert csak akkor beszélhetünk átmeneti időszakról. A kolozsvári Patarét például azt a helyzetet mutatja meg, ahol az ideiglenesen kihelyezett konténerek „öröklakássá” váltak.