Megszüntetnék az egyetemi plágiumügyeket vizsgáló országos tanácsot

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Az új tanügyi törvény jelenleg közvitán lévő tervezete értelmében megszűnne a plágiumügyek kivizsgálásáért is felelős Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU), számolt be az Edupedu. Amennyiben ez megtörténik, Nicolae Ciucă kormányfő is azon érintettek egyike lenne, akik ezáltal mentesülhetnének a doktori dolgozatuk átvilágításától.

A tanács felfüggesztésének javaslata Sorin Cîmpeanu tanügyminisztertől származik, az időzítés azonban már csak azért is érdekes, mert Ciucă plágiumügye már jó ideje forró téma a romániai közéletben, és ez idáig is nagyon sok botrány övezte, így például az Emilia Șercan tényfeltáró újságíró ellen indult lejáratási akciók. A tervezet értelmében a CNATDCU teljesen megszűnne, és a doktori fokozatok odaítélésével valamint a plagizálási ügyek vizsgálatával kapcsolatos feladatait az egyetemek hatáskörébe helyeznék át.

A miniszterelnök plágiumügyében fontos fejlemény volt, hogy a bukaresti táblabíróság júniusban arra szólította fel az oktatási minisztérium Végrehajtó Egység a Felsőoktatás, valamint a Kutatás, Fejlesztés és Innováció Finanszírozásáért szakosztályát, hogy törölje Ciucă doktori disszertációjának vizsgálatára irányuló beadványokat. Amennyiben pedig az új oktatási törvényt ebben a formában fogadják el, és a tanács megszűnik, a kormányfő doktori disszertációját már csak az I. Károly Nemzeti Honvédelmi Egyetem vizsgálhatja, amelynek rektora az a Dorin Corneliu Pleșcan, aki – vezérkari főnöksége idején – Ciucă kabinetfőnöke is volt.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!