Romániai Vízügyi Hatóság: helyenként már szélsőségesen kevés a víz az országban

2022. július 19. – 14:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csökkenőben van az ország vízkészlete, figyelmezteti a lakosságot a Romániai Vízügyi Hatóság (ANAR) jelezve, hogy fontos a vízkészlet ésszerű felhasználása ahhoz, hogy mindenkinek jusson.

Az ANAR figyelemmel kíséri és kezeli a fő tározók vízmennyiségét. A 40 fő vízgyűjtő tóban 3,35 milliárd köbméter víz van, a töltöttségi együttható pedig 77,36%, ami az előző időszakhoz képest csökkenést jelent – írja a Digi 24. A szakemberek remélik, hogy július végén is 70% fölötti lesz a feltöltöttség.

A Duna és a belvízi folyók júliusi vízhozamának alakulására vonatkozó INHGA-előrejelzés alapján a Duna vízhozama a Baziaș szakaszon 2150 köbméter/sec. értéket fog elérni, ami jóval a többéves júliusi átlag (5350 köbméter/s) alatt van.

Ami a központosított vízellátás helyzetét illeti, Botoșani, Iași, Vaslui, Galați, Suceava, Neamț, Bacău, Vrancea, Szeben, Hunyad, Ilfov, Argeș, Giurgiu, Dâmbovița, Ialomița, Dolj és Bihar megyében (17 megye) 214 településen korlátozták a vízellátást.

A korlátozásokat a vízszolgáltató azért rendelte el, hogy pótolja a készleteket, mivel a fogyasztás ugrásszerűen megnőtt, és a forrásból származó víz már nem elegendő a tárolótartályok feltöltésére. Ugyanez a helyzet, hogy a hálózatból származó víz mezőgazdasági területek öntözésére történő felhasználásával növekszik a fogyasztás, ezért a fent említett megyékben található településeken korlátozások bevezetéséhez vezetett – közölte az ANAR.

Bacău, Neamț és Vrancea megyékben a talajvízforrások fúrt kutakból vagy csatornákból származnak, és a korlátozások az öntözéshez szükséges megnövekedett vízfogyasztásnak köszönhetőek.

Botoșani, Iași, Vaslui, Galați, Bacău, Suceava, Vrancea, Olt, Gorj, Hunyad és Szilágy megye 345 településén kiszáradtak a kutak, ezért ott a helyi hatóságok és a megyei katasztrófavédelmi felügyelőségek intézkedtek, hogy a lakosság számára szükséges vízzel ellássák a településeket.

Az úgynevezett aszálymonitoring rendszer isfolyamatosan méri és szolgáltatja az aktuális hőmérsékleti-, csapadék-, illetve talajnedvességi adatokat, amikből a vízhiány mértékét (aszályindex) lehet kiszámítani, és elrendelni az első-, másod- vagy harmadfokú riasztást – vízhiány ellen. A 80 aszálymegfigyelési szakaszból 19 szakaszon a mennyiségi követelmények teljesítéséhez szükséges minimum alatti vízhozamot regisztráltak a Szamos-Tisza, a Bánát és az Olt vízgyűjtő területén, és különösen a Szeret és a Prut-Bârlad vízgyűjtő medencéjében. Az aszályfigyelő szakaszokon kívül 20 folyóvízi hidrometriai állomás szakaszai szárazak.

A vízügyi hatóság nyugalomra és felelősségtudatra szólítja fel a lakosságot, arra kérve mindenkit, hogy a lehetőségek függvényében mindenki próbáljon takarékoskodni a vízzel. Számottevő, országos csapadék továbbra sem várható, többnyire napos, száraz és meleg időre van kilátás, a így fokozódik a vízhiány, ami komoly problémát jelenthet a mezőgazdaságban, iparban és a lakossági fogyasztás szempontjából is.

Az adatokat azt követően adta ki a hatóság, hogy az Európai Bizottság arra figyelmeztetett, az unió területeinek felét érinti idén az aszály, Romániát – Franciaországgal, Spanyolországgal, Portugáliával és Olaszországgal együtt a terméshozamok csökkenése is fenyegeti.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!