Ivóvíz nélkül maradt több Szilágy megyei település

Szilágy megyében több település is ivóvíz nélkül maradt a rendkívüli szárazság miatt – számolt be a kolozsvári rádió. Az érintett településeken az összes kút kiapadt, a katonaság közbelépésére volt szükség, hogy a lakosság vízellátását biztosítani tudják. Varsolc községbe a katonaság szállított több ezer liternyi vizet, Vérvölgyében a helyiek azt állítják, soha nem volt még példa ilyen mértékű szárazságra: a kutak kiapadtak, a lakosság kénytelen volt segítséget kérni.

A katonaság több tartályautója és a szomszédos polgármesteri hivatal több ezer liternyi vizet szállított az érintett területekre. Szilágy megyében napról napra súlyosbodik az aszály, egyre több hektárnyi termés kerül veszélybe. Az állattartó gazdák szerint a legelőkön az eső hiánya miatt teljesen kiszáradt a fű. Szilágy megye egyes részein, Zilahot is beleértve, mintegy három hónapja nem esett már az eső.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!