Arra panaszkodik a Csíki Csipsz gyártója, hogy a Carrefour nem hajlandó tovább forgalmazni a termékeiket
2022. július 05. – 11:03
frissítve
Mint írták, csalódottak, mert egy ideje a csomagoláson a gyártási helynél szerepel a „Románia” felirat is, nemcsak a „Székelyföld”.
Közösségi oldalán adott hangot kifogásainak a Csíki Csipszet gyártó vállalat, amiért – állításuk szerint – a Carrefour üzletlánc levette termékeiket a polcairól.
Mint írták, annak ellenére járt így el az áruházlánc, hogy „a hatályos rendelet értelmében korrekcióra került a gyártás helyének megnevezése”, azaz a gyártás helyszínként megnevezték Romániát is, miközben a korábban kifogásolt Székelyföldet is rajta hagyták.
Amint korábban írtuk, június elején a székelyföldi gyártó azt közölte a Facebook oldalán, hogy a hatóságok állítólag leállították a Csíki Csipsz gyártását és forgalmazását, mert 33 termék csomagolásán a gyártás helyszíneként Székelyföld volt megnevezve, nem pedig Románia. Az leállítást Dan Tanasă aktivista, AUR-os politikus feljelentése nyomán rendelték el.
Az ügy kapcsán kérdéseinkkel megkerestük a Carrefourt is, amint válaszolnak, hírünket frissítjük.