Az abortuszjogról kérdezték a romániai vezető politikusokat, de nem mindenki válaszolt

2022. július 1. – 16:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A román parlamenti pártok vezetői nem foglaltak állást nyilvánosan az abortuszjog kapcsán az amerikai legfelsőbb bíróság múlt pénteken, június 24-én hozott döntése után. Klaus Iohannis elnök sem nyilatkozott, annak ellenére, hogy más állam- vagy kormányfők, például Emmanuel Macron francia elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök megtették ezt.

A Libertatea portál körkérdéssel fordult Románia vezető politikusaihoz, hogy kiderüljön, ki milyen álláspontot képvisel a kérdésben. A megkeresettek listáján szerepelt Klaus Iohannis és Nicolae Ciucă, valamint a politikai pártok vezetői is. A lap megkeresésére azonban csak Cătălin Drulă USR elnök és Marcel Ciolacu PSD elnök válaszoltak, illetve a liberálisok részéről Alina Gorghiu, a szenátus elnöke nyilatkozott – az ő véleményéről, mely szerint belefoglalná Románia alkotmányába a nők abortuszhoz való jogát, itt írtunk bővebben. Az AUR és az RMDSZ elnökei, George Simion és Kelemen Hunor nem reagáltak a megkeresésre.

Cătălin Drulă: „Elleneznék minden olyan kísérletet, amely a nők jogainak korlátozására irányul”

Válaszában az USR elnöke „sokkoló döntésnek” nevezte a Roe kontra Wade ítélet hatályon kívül helyezését az Egyesült Államokban. Szerinte az európai kontinensen is aggodalomra ad okot egy ilyen döntés, mert rossz példát mutat.

„Határozottan támogatom a nők azon jogát, hogy dönthessenek a saját testükről” – nyilatkozta Drulă, hozzátéve, hogy az abortuszhoz való jog nincs „közvetlen veszélyben” Romániában „Az orvosi szolgáltatásokhoz való hozzáférés problémája azonban vidéken és bizonyos esetekben a kisvárosokban is jelentős” – mondta az USR elnöke, és elismerte, hogy

tudomása van olyan esetekről, amikor az állami kórházakban az orvosok nem hajlandóak abortuszt végezni, emiatt az érintett nők kénytelenek magánklinikákhoz fordulni.

„Össztársadalmi felmérésre van szükség ebben a kérdésben, és jogalkotási következtetéseket kell levonni az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása érdekében az állami rendszerben is” – jelentette ki az USR politikusa.

Arra a kérdésre, hogy az USR mit tett konkrétan a nők jogainak megerősítése érdekében Romániában, Drulă több kezdeményezést is felsorolt, köztük

  • a családon belüli erőszak áldozatainak sürgősségi lakhatáshoz való jogát,
  • az emberkereskedelem áldozatainak a prostitúció vádja alól való felmentésre vonatkozó kezdeményezést,
  • a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészségen, a DIICOT-on belül az emberkereskedelemre szakosodott ügyészi részleg létrehozását,
  • valamint a menstruációs szegénység által sújtott nők támogatásáról szóló projektet.

Marcel Ciolacu: „Egy demokráciában a nőknek meg kell adni a választás szabadságát”

A Libertateának adott válaszában a PSD elnöke felidézte Románia történelmi tapasztalatait a Nicolae Ceaușescu idején kiadott rendeletről. „Egy szabad és demokratikus társadalomban a nőknek szabadon kell dönteniük az egészségükről, beleértve a terhességet is. Azt hiszem, az USA tanulhatna Románia fájdalmas múltjából, amikor egy totalitárius rezsim betiltotta az abortuszt, de valójában nem állította le” – nyilatkozta Ciolacu.

„A PSD soha nem fogadja el, hogy visszatérjünk egy olyan időszakhoz, amikor egy totalitárius állam rákényszerítette akaratát a nőkre, arra kényszerítve őket, hogy a titkos abortuszok révén nem biztonságos és életüket veszélyeztető utakat keressenek” – mondja Marcel Ciolacu.

A romániai kórházakban jelenleg végzett abortuszokkal kapcsolatban Marcel Ciolacu hangsúlyozta, hogy

„a jogokat a szolgáltatások elérhetőségének kell kísérnie. Nincs értelme garantálni a nőknek az abortuszhoz való jogot, ha az eljáráshoz való hozzáférés nagyon nehéz.”

A szociáldemokrata politikus azt is elmondta, hogy a helyreállítási terv (PNRR) keretében több mint 119 családtervezési központot hoznak létre, amelyek szaktanácsadást és fogamzásgátló eszközökhöz való hozzáférést biztosítanak az érintetteknek.

Gabriela Firea: „Határozottan támogatom a nők jogát, hogy dönthessenek az életükről és a testükről”

A koalíciós kormány szociáldemokrata családügyi minisztere Facebook-bejegyzésben osztotta meg véleményét az abortuszjogról, és kijelentette, hogy álláspontja a parlamenti meghallgatása óta nem változott ebben a kérdésben. Firea ugyanis már akkor kijelentette, hogy támogatni fogja a nők abortuszhoz való jogát, igaz, azzal a kitétellel, hogy a terhességmegszakítás mellett döntő nők gyóntatójuktól is kérjenek útmutatást.

„A nőknek hozzáférést kell biztosítani a minőségi orvosi szolgáltatásokhoz, tanácsadáshoz, útmutatáshoz, hogy a családjukkal, a közeli emberekkel, a gyóntatójukkal együtt hozhassák meg a legmegfelelőbb döntést” – ismételte el Firea ugyanazt a gondolatot, amelyet egyszer már megfogalmazott.

„Senki sem kérheti egy nőtől, hogy szüljön vagy haljon meg. Mert ez fog történni minden olyan társadalomban, amely ilyen törvényt vezet be.

A közelmúlt történelme ezt többszörösen bizonyította. Nem korrekt az abortuszjog megtagadásával növelni a születési rátát. Nem akarunk egy újabb rokkant generációt. 10 ezer nő halt meg azokban az években, mert megpróbálták egyedül elvégezni azt, amit az orvosoknak tilos volt” – írta a családügyi miniszter.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!