Novák Katalin kijelentése kicsapta a biztosítékot a román külügynél

2022. május 21. – 08:56

Másolás

Vágólapra másolva

A román külügyminisztérium jelezte, hogy nehezményezi a nem hivatalos romániai látogatáson tartózkodó magyarországi államfő, Novák Katalin kijelentéseit. A külügyi tárca leszögezte, Magyarország nem formálhat jogot a határon túli magyarok képviseletére, legfeljebb kulturális kapcsolatot ápolhat a más államokban élő magyar etnikumú állampolgárokkal.

A külügyminisztérium egyik államtitkára Magyarország bukaresti nagyköveténél kifogásolta az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Novák Katalin magyar és angol nyelvű Facebook-bejegyzésének szövegét, amelyben az államfő arról számolt be, hogy Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével találkozott.

Köztársasági elnökként kiemelt feladatomnak tartom az összmagyarság képviseletét, így számomra nincs különbség a tekintetben, hogy valaki határon innen vagy túl él. A magyar az magyar, s pont

– írta közösségi oldalán Novák Katalin

Magyarország csak kulturális kapcsolatokat ápolhat a romániai magyarokkal

A román külügyminisztérium a nemzetközi jogra hivatkozva közölte, egyetlen állam sem formálhat semmilyen jogot más államok polgáraival kapcsolatban. A román külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkári szinten telefonon megkereste a romániai magyar nagykövetet, és közvetítette a román fél kifogásait a kijelentésekkel kapcsolatban.

A magyar etnikumú román állampolgárok önazonosságával kapcsolatos – etnikai, kulturális, vallási és nyelvi – jogok tiszteletben tartásának felelőssége elsősorban Romániára hárul, amelynek állampolgárai, rokon államként (anyaországként) Magyarország legfeljebb a kulturális kapcsolatok megerősítésében lehet érdekelt, miként arra a Velencei Bizottságnak a Nemzeti kisebbségek számára az anyaállamok által biztosított kedvezményes bánásmódról 2001-ben kiadott jelentése, illetve az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa a Szuverenitás, felelősség és nemzeti kisebbségek című 2001-es nyilatkozata is rámutat

– olvasható a külügyminisztérium közleményében.

A román külügyminisztérium szerint ily módon a magyar köztársasági elnök nyilatkozata nem felel meg az európai szabványoknak és nincs összhangban sem az 1996-ban Temesváron megkötött magyar–román alapszerződés, sem a húsz éve aláírt magyar–román 21. századi stratégiai partnerségi nyilatkozat szellemével.

Románia továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy pragmatikus kapcsolatokat ápolhasson Magyarországgal, a román és magyar állampolgárok érdekében, etnikumuktól függetlenül.

Amint beszámoltunk róla, Novák Katalin az Erdélyi Református Egyházkerület meghívására érkezett Erdélybe, a magyarlapádi templomavatás és a nagyenyedi kollégiumi látogatás után szombaton Gyulafehérváron a Bethlen Gábor fejedelem szobrának leleplezésén vesz részt.