A román válogatott másodedzője a Transtelexnek: a székelyhimnusz-balhé a szövetségen belülről robbanhatott ki

2022. május 11. – 18:37

A román válogatott másodedzője a Transtelexnek: a székelyhimnusz-balhé a szövetségen belülről robbanhatott ki
Fotó: Goga Attila Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

A Román Jégkorong Szövetség közelgő tisztújítása állhat annak a hátterében, hogy fellángoltak a nacionalista indulatok a hazai hokiválogatott Magyarország elleni világbajnoki mérkőzése után elhangzó székely himnusz miatt – jelentette ki a szerdán a Transtelexnek Goga Attila.

A román válogatott másodedzőjét azért kerestük meg, mert a román ellenzéki és kormánypárti politikusok, illetve a román sportsajtó egyaránt támadta az elmúlt napokban a csapat székelyföldi játékosait a vasárnap Ljubljanában történtek miatt. Többen a fejüket követelték, amiért a magyarok elleni meccs végén a szurkolókkal együtt énekelték a székely himnuszt. A Román Jégkorong Szövetség csütörtökön vizsgálja meg az ügyet, de elnöke, Alexandru Hălăucă máris szankciókat helyezett kilátásba.

Goga Attila szerint az indulatok felkorbácsolódásához az is hozzájárult, hogy amikor a sporteseményeken elhangzó himnuszra gondolnak, az embereknek a labdarúgás jut elsőként eszébe. Két fociválogatott mérkőzése előtt mindkét ország himnusza elhangzik, a jégkorong esetében viszont csak a meccs végén szólal meg a himnusz, és hivatalosan csak a nyertes válogatott himnuszát játsszák le. A szlovéniai mérkőzésen a magyar válogatott győzött, ezért hivatalosan csak Magyarország himnusza szólalt meg, a román nem – magyarázta portálunknak.

Ljubljanában az történt, hogy a mérkőzés után nem csak a magyar himnusz csendült fel, a szurkolók utána elénekelték a székely himnuszt is. Így történt ez a román válogatott korábbi három világbajnoki mérkőzése után is, hiszen a csapat legjava székelyföldi sportolókból áll, és velük tartó szurkolók nagy része is Hargita és Kovászna megyéből utazott ki Szlovéniába. „A magyar és a román válogatottban egyaránt játszanak erdélyiek, székelyek, akiknek a szurkolók tiszteletből el szokták énekelni a székely himnuszt is. Ez nem zavarta sem a szervezőket, sem pedig a válogatott tagjait, akik között román, szlovák, ukrán és orosz nemzetiségűek is vannak” – jelentette ki a másodedző.

Goga Attila úgy véli, hogy a mesterségesen felfújt botrány mögött a Román Jégkorong Szövetség közelgő tisztújítása állhat.

„Aki a hokihoz ért, az tudja, hogy Alexandru Hălăucă elnök vesztésre áll. Előre lehet látni, hogy neki és a csapatának kevés szavazata lesz. Ez az egész balhé pedig a szövetségen belülről robbanhatott ki, hogy mártírként állítsák be magukat, és azt mondhassák, hogy a román válogatott azért vesztette el a magyarok elleni meccset, mert a játékosok nem szívvel-lélekkel játszottak” – részletezte a másodedző.

A szakember szerint a válogatott tagjai mindent beleadtak Szlovéniában, hogy jól teljesítsenek a magyar csapat ellen, mivel ljubljanai divízió I/A jégkorong világbajnokság volt a legmagasabb szint, amire az utóbbi időszakban eljutottak. Tették ezt annak ellenére is, hogy kényszerítve érzik magukat. „Meg van kötve a játékosok keze, ha nem jönnek a válogatottba játszani, akkor egy évre is eltilthatják őket” – tette hozzá Goga Attila. Szerinte a játékosoknak büszkéknek kellene lenniük, hogy bekerülnek a válogatottba, viszont a hokiszövetség nem motiválja őket. Sőt, kicsinyes módon visszakérték a vesztes meccsek után a világbajnokságra kapott zoknit, tréning nadrágot, amelyeket korábban a játékosoknak ígértek.

Egyes játékosok énekelték, mások csak hallgatták a himnuszt

A román válogatott egyik, név nélkül nyilatkozó tagja a Transtelexnek elmondta: a Magyarország elleni mérkőzés után a székelyföldi hokisok egy része énekelt, mások csak tiszteletteljesen álltak a jégen, amikor a szurkolók a magyar himnuszt követően a székelyt is elénekelték.

„Játékosként minden nemzet himnuszát tisztelettel végighallgatjuk, és kiállunk mellette ugyanúgy, ahogy a saját himnuszunkért is. Épp ezért nem is értem, miért kell problémát csinálni abból, hogy a román válogatott tagjai közül a székely himnuszt bárki is énekelte-e a magyar szurkolókkal együtt. Román-magyar kérdésben nem a játékosok okozzák a problémát, nem is a játékosok között alakult ki ebből konfliktus, de rajtunk csattanté. Egyesek ürügynek használták a székely himnuszt, hogy a sajtó figyelmét felkeltsék vele” – fejtette ki a sportoló.

Beszámolója szerinte a székely himnuszt nem ők, hanem a szurkolók kezdték el énekelni a Magyarország elleni mérkőzés után, és a játékosok döntése volt, hogy bekapcsolódnak-e az éneklésbe. „Így van ez a román játékosokkal is: van, aki énekli a román himnuszt, van, aki nem. Amúgy a székely himnusz elhangzása után az öltözőbe mentünk, és szó sem esett róla, mert senkinek sem okozott gondot. Hiszen nem a román csapattársak vagy más román nemzetiségűek ellen szólt. Sosem a vesztes csapat ellen szól, ahogy most sem” – tette hozzá.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!