Leoroszügynöközte George Simiont az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője

2022. május 10. – 14:47

Leoroszügynöközte George Simiont az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője
Forrás: YoutTube/TVR

Másolás

Vágólapra másolva

Nem csak a parlament plénumában támadta, hanem a román újságíróknak tartott folyosói sajtótájékoztatója közben is lerohanta kedden Csoma Botondot George Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, amiért a szlovéniai jégkorong világbajnokságon a Magyarország elleni hétvégi mérkőzés után és a román válogatott székelyföldi tagjai elénekelték a székely himnuszt.

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Transtelexnek elmondta, éppen a témához eléggé ellenségesen viszonyuló román sajtósoknak magyarázta: egy toleráns társadalomban a többségnek el kellene fogadni azt, hogy a székelyek regionális identitással rendelkeznek, ehhez pedig hozzátartozik a székely himnusz is. Kifejtette nekik, hogy a román hokiválogatott legtöbb tagja székely identitású, ezért történt az meg, hogy a győztes magyarországi csapat és szurkolóik mellett a román válogatott egyes tagjai spontán módon a székely himnuszt énekelték.

Ekkor szólt közbe a provokációiról is ismert George Simion AUR vezető, aki a sajtótájékoztatót megzavarva kijelentette, hogy szerinte Székelyföld és a székely himnusz nem létezik, majd rátámadt az RMDSZ képviselőjére, amiért a székelyföldi játékosok nem a román himnuszt énekelték. Válaszként Csoma Botond elmagyarázta, hogy a hivatalos mérkőzések után a győztes csapat himnusza játsszák le, és nem a román válogatott nyert. Miután Simion arra szólította fel, hogy énekelje el ő maga a román himnuszt, a frakcióvezető kikérte magának az utasítgatást, és orosz ügynöknek nevezte az AUR elnökét. A román újságírók ellőtt kijelentette: szerinte Simion Oroszországból azt a parancsot kapta, hogy etnikai feszültséget keltsen Romániában.

„Nacionalista hangulat kerekedett a történtekből” – vonta le a következtetést az RMDSZ-es politikusa. Megjegyezte, hogy Romániának kell még száz év, hogy a székelyek regionális identitását elfogadják. A parlament plénumában korábban egyébként Csoma Botond arról beszélt: a székelyföldi hokisokat a spontán éneklésért sem a szakszövetség, sem a minisztérium nem vonhatja felelősségre. Kifejtette, hogy a székely himnusz egy olyan értéke Románia magyar kisebbségének, amely nem irányul sem a román közösség, sem Románia ellen.

Mint korábban írtuk, a székely himnusz éneklésének ügye a koalíciót is megosztja. Kelemen Hunor szövetségi elnök közölte: az RMDSZ szolidáris azokkal a sportolókkal, akiket szerinte méltánytalanul támadnak.