A turisztikai miniszter szerint elfogadhatatlan az a szint, amellyel a New York-i idegenforgalmi vásáron jelentkezett Románia
A Vállalkozási és Turisztikai Minisztérium a New York-i „fekete függönyös” botrányt követően bejelentette, hogy felfüggesztik Románia részvételét a nemzetközi turisztikai vásárokon, újragondolják a stratégiát, és a 2022 márciusában történt esetet mindenképpen kivizsgálják – írja a Newsweek.
A Turisztikai Márka Tanácsa (CBTN) és a Turisztikai Tanácsadó Bizottság (CCT) az, amely jóhágyhatja, hogy milyen koncepcióval jelntkezik Románia a különböző nemzetközi turisztikai vásárokon – jelentette be a szaktárca, miután a sajtó szétszedte a New York-i vásár képeit.
A minisztérium azt is közölte, hogy felfüggesztik Románia nemzetközi turisztikai vásárokon való részvételét. A Turisztikai Főigazgatóságon belül is fegyelmi vizsgálatot indítottak, és felfüggesztették a minisztérium által kijelölt, a New York-i idegenforgalmi népszerűsítő akcióban részt vevő alkalmazottak nemzetközi vásárokon való részvételét.
A minisztériumon belül elkezdődött kivizsgálás alkalmával kiderült, hogy
nem először mutatkozott be Románia hasonló felhozatallal. Daniel Cadariu miniszter szerint 2019-ben, a Los Angeles-i vásáron is ugyanilyen minőségű standja volt Romániának.
„Miközben akut szükségünk van a külföldi turistákra, nem képesek arra, hogy egy olyan méretű és minőségű illusztrációt készítsünk, amely tartalmazza Románia főbb turisztikai látványosságait” – jelentette ki Daniel Cadariu miniszter a Román Televízióban.
A miniszter azt is elmondta, hogy „sajnálja”, hogy ez a minisztérium „nem csak a turizmusnak szenteli tevékenységét”, és ő maga személyesen fog gondoskodni Románia részvételéről az ilyen vásárokon. „Nincs mentség. Ez kellemetlen, ez szakmaiatlan, ezt meg kell változtatnunk” – jelentette ki a tárcavezető.
Arra a kérdésre, hogy valójában ki állította fel a standot, Cadariu kifejtette, hogy még nincs egységes álláspont, azonban a két New York-i kereskedelmi attasét az országba hívták, hogy válaszoljanak a minisztérium kérdéseire.
„Nem tartok senkit sem személy szerint felelősnek, mindannyian felelősségre vonhatók vagyunk, magam is felelősséggel tartózom amiatt, hogy milyen volt ez a megmutatkozás” – mondta Daniel Cadariu.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!