Marcel Ciolacu is megy Kijevbe, mert nem csak Florin Cîțut hívták meg
2022. április 14. – 17:17
Sajtótájékoztatót tartott a Szociáldemokrata Párt elnöke, Marcel Ciolacu, amelyen az ukrajnai helyzetre reflektált, és fölhívta a figyelmet, nemcsak a szenátus elnöke tesz látogatást az ukrán fővárosban, maga is odautazik, és az ukrán államfővel az ott élő román kisebbség helyzetéről is tárgyalni fog.
Marcel Ciolacu, a Képviselőház elnöke azt nyilatkozta, hogy Florin Cîţu, a Szenátus elnöke mellett ő is részt vesz majd a kijevi látogatáson, hangsúlyozva, hogy teljesen természetes, hogy létezzen ilyen „közös megközelítése” a témának – számolt be csütörtökön az Agerpres.
Mint írtuk, szerdán jelentették be, hogy Florin Cîțu jövő héten Ukrajna fővárosába utazik.
Ciolacu egy nappal későbbi bejelentéséből kiderült, hogy ő is megy Kijevbe, és a látogatás tervezett időpontja április 27. lenne. Ehhez viszont hozzátette, hogy az időpont még nem teljesen biztos, de az igen, hogy a látogatás meg fog történni, az útvonal és a találkozások egy része már tisztázva van.
„Én is kaptam meghívást, ahogyan a Szenátus elnöke is. Természetes dolog, hogy legyen egy közös megközelítés, legalábbis diplomáciailag helyes, hogy legyen közös megközelítés és együtt menjünk” – nyilatkozta a DC Newsnek.
Arra az újságírói kérdésre, hogy lesz-e találkozója Volodimir Zelenszkijjel, Marcel Ciolacu azt felelte, az időbeosztásban benne van a találkozó és reméli, meg is fog valósulni – főleg miután az ukrán elnök felszólalt a Román Parlament előtt.
A Képviselőház elnöke arról is szót ejtett, hogy fel fogja vetni az ukrajnai román közösség problémáját is, akik a többi nemzeti kisebbség mellett érintettek a háborúban.
Elmondta, jelenleg a humanitárius segélyek jelentős mennyisége – amelyek főként az Amerikai Egyesült Államokból és az Európai Unió tagországaiból gyűlnek össze –Románián áthaladva kerül Ukrajnába.
„Putyin nagyon veszélyes precedenst teremtett: 2022-ben megtámadott egy szuverén államot, amely, bár nem tagja sem az EU-nak, sem a NATO-nak, mégiscsak egy szuverén állam, amelynek a népe utat választott, mégpedig az EU és a NATO tagság irányába. (…) Szolidárisoknak kell lennünk az ukrán néppel, amely ebben a pillanatban egy egyenlőtlen harcot vív”– jelentette ki Ciolacu.
A Képviselőház elnöke azt is megjegyezte, hogy először tapasztalja a romániai politikai osztály közös elhatározottságát, azt, hogy „ugyanazt a nyelvet beszélik”. Hozzátette, erre alapozza azt a meglátását, hogy a kormánykoalíció 2024-ig működőképes lesz, mi több, szerinte az után is szükség lesz rá, mivel rendszerszintű reformokat és jelentős projekteket kell megvalósítani.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!