A fehér ember elvette az otthonukat, a vallásukat, a nyelvüket, és most bocsánatot kér érte

Joe Biden amerikai elnök az őslakosok örökségének hónapjáról szóló kiáltványában azt írja, hogy az amerikai nemzet tisztában van azzal, hogy voltak olyan időszakai a történelemnek, amikor az őslakos közösségekkel kegyetlenül bántak. Évszázadokon keresztül megsemmisítő politika volt érvényben az őslakos közösségek ellen, ennek a célja pusztán az volt, hogy erőszakkal asszimilálják őket, elvegyék a földjeiket, felszámolják a közösségeket, a kultúrájukkal és életmódjukkal együtt – fogalmaz Biden. Majd azt is hozzáteszi, hogy elődeihez hasonlóan azon fog dolgozni, hogy ezt a politikát felszámolja, és kormányával támogatást nyújtsanak azoknak a ősi családoknak és törzseknek, amelyeknek minden fájdalom és szenvedés ellenére sikerült fennmaradniuk.

Az Egyesült Államokban jelenleg 324 elismert amerikai indián rezervátum található, ezekben 574 amerikai indián és alaszkai őslakos közösség él, és az őslakosok száma több mint kilencmillió. November hónap az Egyesült Államokban ezekről az őslakos közösségekről szól, amelyeket évszázadokon keresztül próbáltak eltüntetni, és voltak, amelyeket sikerült is.

Az amerikai őslakosok örökségének szentelt hónap hagyománya egészen az 1900-as évek elejére nyúlik vissza, az egy hónapon át tartó megemlékezést George W. Bush egykori amerikai elnök tette hivatalosan is nemzeti ünneppé 1990-ben. A hagyomány szerint novemberben országszerte programokat rendeznek, amelyeken a résztvevők megismerkedhetnek az őslakos kultúrákkal, nyelvekkel, zenével, öltözködéssel, tánccal, művészetekkel. A programok szervezésében számos nemzeti park is részt vesz, hiszen sok természetvédelmi terület őriz olyan, a bennszülöttek számára kulcsfontosságú helyszíneket, amelyek egykor több őslakos generációnak az otthont jelentették.

Az észak-amerikai kontinensen élt első emberekről számos történet kering. Az egyik szerint a Nagy Szellem a szélből gyűjtött port a komancs nép megteremtéséhez. Míg a hopi indián törzs legendája két testvérről szól, akik nagy hasadékokat vájtak a földbe, majd a hasadékokba hatalmas nádszálakat ültettek, hogy a föld alatt élő őseik felmászhassanak a föld fölé. Ezek a misztikus eredettörténetek mind olyan őslakos törzsekről szólnak – mint az amerikai indiánok, alaszkai őslakosok és hawaii őslakosok –, amelyek tagjai autonóm közösségekben éltek már jóval azelőtt, hogy a gyarmatosító országok hajói elérték volna az amerikai kontinenst.

Amint az első gyarmatosítók amerikai földet értek, az őslakos közösségek élete teljesen megváltozott. A katonák erőszakkal és fegyverrel vették el földjeiket, hogy településeket, templomokat és kereskedelmi pontokat hozzanak létre. A bennszülöttekkel, akikkel az Európából érkező telepesek rabszolgaként bántak, megismertették az új világ találmányait, és nyelveket tanítottak nekik. Az együttélés az őslakosok és a telepesek között – finoman szólva – nem volt zökkenőmentes, de voltak olyan idők is, amikor a gyarmatosító országok katonái szálltak szembe egymással vagy épp az óceán túlpartján fekvő anyaország akaratával. Ilyen volt az 1700-as évek végén zajló függetlenségi háború, amelynek a végén a gyarmatokon élő telepeseknek sikerült kivívniuk a függetlenségüket, elkezdtek egyre több területet elfoglalni, kiszorítva ezzel az őslakos törzseket a földjeikről.

Az 1830-as években Andrew Jackson amerikai elnök aláírta az indiáneltávolítási törvényt, amely arra kényszerítette az ország keleti államaiban élő őslakos törzseket, hogy a Mississippi folyótól nyugatra költözzenek. Ennek következtében 1830 és 1850 között körülbelül százezer ember veszítette el az otthonát. 1838-ban az amerikai kormány több mint 16 ezer cseroki indiánt kényszerített arra, hogy hagyja el Észak-Karolinát, Georgiát, Alabamát és Tennessee-t, hogy a mai Oklahomába költözzön. A cseroki indiánok közül a „Könnyek Ösvénye” néven ismert úton megközelítőleg ötezer ember vesztette életét az erőszakos áttelepítések miatt. Nem sokkal az eltávolítási törvény meghozatala után egy másik, az őslakosok jogait és életét korlátozó szabályt is törvénybe iktattak. Ez megtiltotta a rezervátumokban élő őslakos közösségeknek, hogy engedély nélkül hagyják el azokat a földeket, amelyekhez a törzsek egyezkedések és véres harcok árán jutottak hozzá.

A telepesek nem álltak meg a földek elfoglalásánál és az őslakosok kiszorításánál. A tervük az volt, hogy integrálják a bennszülött népeket, így az 1800-as évek az őslakosok „amerikanizálására” és „civilizálására” irányult. Az ország akkori irányítói, vallási vezetők és szószólók olyan programokat dolgoztak ki, amelyek arra kényszerítették a kisebbségben élő őslakosokat, hogy átvegyék a telepesek félig európai, félig saját amerikai kultúráját.

Az „amerikanizálás” alatt törvényen kívül helyezték az őslakosok vallási szertartásait, az őslakos gyerekeket pedig internátusba küldték. 1874-től kezdődően 150 ezer indián, mesztic és inuit gyereket szakítottak el a sokszor több száz kilométerre élő családjuktól, kultúrájuktól, és zárattak kényszerrel bentlakásos iskolákba. Ez súlyos traumát jelentett az őslakos gyerekek több nemzedékének is, hiszen kénytelenek voltak feladni az anyanyelvüket, angolul és franciául tanulni és áttérni a keresztény hitre. Az intézményekben büntették az őslakos kultúra gyakorlását, a gyerekeket gyakran elhanyagolták, nem kaptak megfelelő egészségügyi ellátást, valamint lelkileg, fizikailag és szexuálisan is bántalmazták őket. Sok őslakos gyerek pedig gyanús körülmények között eltűnt az internátusban töltött években. Ezek közül az intézmények közül az egyik legnagyobb a kanadai kamloopsi intézmény volt, amely mellett 2021 nyarán indián gyerekek tömegsírjának megtalálását jelentették be – bár utólag kérdésessé vált, hogy valóban több száz őslakos gyerek maradványát találták-e meg, vagy egyáltalán, hogy találtak-e ott valamit.

A 20. században az autonómiáért harcoló őslakos közösségek egyre jelentősebb szerepet kaptak a közélet és a mindennapi élet alakításában is. Charles Curtis lett az első amerikai őslakos szenátor, majd később alelnök. A csaktó indián törzs és később a navaho törzs tagjai, az anyanyelvüket egyfajta kódnyelvként használva, üzeneteket küldtek az Európában harcoló amerikai csapatoknak az első és második világháború idején. 1924-ben pedig az amerikai kongresszus elfogadta az indián állampolgárságról szóló törvényt, amely kimondta, hogy minden, az ország határain belül született indiánt megillet az állampolgárság.

Az 1960-as években zajló polgárjogi mozgalmak idején őslakos származású aktivisták megalapították az Amerikai Indián Mozgalmat, amelynek célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az őslakos közösségek akkori problémáira, mint például a szuverenitás kérdése, az oktatás helyzete, a lakhatási kérdés, a munkanélküliség és a rasszizmus. A mozgalom aktivistái Richard Oakes móhauk indián vezetésével 1969. november 9-én elfoglalták az Alcatraz-szigetet. 19 hónapig voltak a szigeten, mielőtt 1971. június 10-én egy csoport fegyveres szövetségi rendőrbíró, FBI-ügynök és különleges rendőri egység közbelépett, és letartóztatta őket.

A mozgalom aktivistáinak nem ez volt az utolsó olyan tiltakozásuk, aminek területfoglalás lett a vége. Összefogtak egy másik, sziú indiánokból álló aktivista csoporttal, az oglala lakotával, majd közösen elfoglalták a dél-dakotai Wounded Knee városát, ami a Pine Ridge indián rezervátumban volt. Az oglala és az AIM aktivistái 71 napon át tartották felügyeletük alatt a várost, miközben a rendvédelmi szervek kordonnal zárták le a területet.

A tiltakozásnak két oka volt: a rezervátumban élő sziú indiánokat képviselő polgárjogi szervezet sikertelenül próbálta megvádolni és leváltani az indián törzs vezetőjét, a korruptnak tartott Dick Wilsont. A Pine Ridge rezervátum őslakosai az AIM aktivistáihoz fordultak segítségért, hogy ha kell, erőszakkal, de váltsák le a törzs érdekeit és szükségleteit figyelmen kívül hagyó Wilson törzsfőnököt. A tüntetők emellett azt is sérelmezték, hogy az Egyesült Államok kormánya nem teljesíti az amerikai őslakosokkal kötött szerződéseket, és követelték a szerződésről szóló tárgyalások újbóli megnyitását. A több mint két hónapon át tartó ostrom és fegyveres összetűzések során két aktivista vesztette életét, egy szövetségi ügynököt pedig meglőttek, aki ennek következtében lebénult.

Az elmúlt évtizedekben több olyan törvény és kezdeményezés is volt, amely segítette az őslakos közösségeket a megerősödésben vagy a rasszizmus elleni harcban. Utóbbira jó példa az az 1991-ben létrejött, az Amerikai Indiánok Nemzeti Kongresszusának vezetői által létrehozott szövetség, amely fellép minden olyan, a sportban és a sajtóban megjelenő tartalom, reklám, logó és szimbólum ellen, amely sértő az őslakos indiánokra nézve. A szövetség létrehozása után harminc évvel, miután a csapatokat több kritika is érte a nevük és a logójuk miatt, a múltban Redskins (magyarul Rézbőrűek) néven ismert amerikaifutball-csapat megváltoztatta a nevét Commanderre (magyarul Parancsnok), és ezzel egyidejűleg elhagyták az indián fejet ábrázoló logójukat is. Hasonlóan tett a közelmúltban egy clevelandi első osztályú profi baseballcsapat is, amely 105 év után cserélte le az Indians (magyarul Indiánok) csapatnevet Guardiansre (magyarul Őrzők).

Az amerikai őslakosok története rendkívül szerteágazó. Csodálatra méltó, hogy az elmúlt évszázadok megpróbáltatásai ellenére Amerika-szerte a mai napig léteznek olyan őslakos közösségek, amelyek tagjai őseik szokásait követve élik a napjaikat, és folytatják, amit elődeik elkezdtek: harcolnak az őslakos közösségek autonómiájáért és értékeikért. Az amerikai indiánok és alaszkai őslakosok örökségének hónapja az ő ünneplésükről szól, amikor lehetőségük van elmesélni a történetüket, az embereknek pedig megismerniük az őslakosok múltját és jelenét, és azokat az aktuális gondokat, amelyekkel ma kell szembenézniük egy olyan országban és társadalomban, amelyben még mindig sokakat ér diszkrimináció a származásuk miatt.

Az őslakos közösségek egyenjogúságért folytatott küzdelme a mai napig tart. Gondoljunk csak a 2017-es tüntetésekre Észak-Dakotában, amely nyomán a sziú indiánoknak és környezetvédőknek sikerült megakadályozniuk, hogy az Energy Transfer Partners olajcég megépítse a Dakota Access olajvezeték utolsó szakaszát egy többségében sziú indiánok által lakott rezervátum mellett. A tiltakozásokat a rezervátum területén élő Álló Szikla nevű törzs indította el, és a nyolc hónapon át tartó tiltakozások alatt több száz őslakos, celeb és háborús veterán csatlakozott hozzájuk. Az Álló Szikla törzs szerint az olajcég úgy kapott engedélyt az olajvezeték megépítésére, hogy velük nem egyeztettek a munkálatokról. Továbbá azt sem vették figyelembe, hogy az új vezeték meghibásodásakor a kiszivárgó olaj közvetlenül a törzs ivóvízkészleteibe kerül, illetve azt sem, hogy a vezeték a törzsnek fontos térségeken, szent helyeken és temetkezési területeken haladna át. A tüntetésekről, azok hátteréről, részletesen ebben a 2016. decemberi Index-cikkben írtunk.