II. Erzsébet hercegnőként a londoni tömegben elvegyülve ünnepelte a náci Németország kapitulációját

1945. május 8-án, valamivel 23 óra előtt Berlinben aláírták az okmányt, aminek értelmében Németország feltétel nélkül kapitulált a szövetséges hatalmak előtt. Ezzel ugyan a csendes-óceáni térségben még nem, de Európában véget ért a második világháború. A náci Németország feletti győzelmet óriási tömegek ünnepelték, különösen az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban.

Az Egyesült Királyságban több mint egymillió ember vonult utcára: Londonban a tömeg a Trafalgar téren gyülekezett, majd a Buckingham-palotához vonultak. A palota erkélyén VI. György király és Erzsébet királyné, két lányuk – a későbbi II. Erzsébet királynő és Margit hercegnő – és Winston Churchill miniszterelnök is integetett az éljenző tömegnek.

Az akkor 18 éves Erzsébet hercegnő katonai egyenruhájában mosolygott az előtte álló londoni tömegre. Bár akkoriban még valószínűleg nem FOMO-ként írta le, valami ilyesmit érezhetett, mert pár órán belül húgával együtt, sapkáját a szemébe húzva vegyült el a tömegben. Negyven évvel később élete egyik legemlékezetesebb éjszakájának nevezte a történteket.

Ettem, buliztam, hajnali 3-kor ágyban

„Szegény drágáim, még soha nem volt részük semmiféle szórakozásban” – írta naplójában aznap VI. György, aki engedélyezte lányainak, hogy elhagyják a palotát. A források szerint Erzsébettel mindössze négyszer történt meg, hogy inkognitóban elvegyült a hétköznapi emberek között, mindegyik a háború végéhez kötődött.

Erzsébet csupán 13 éves volt, amikor 1939-ben kitört a második világháború, tinédzser éveit főként a Londonhoz közeli Windsor-kastély falai között töltötte. 1940 októberében, a London elleni, Blitz néven emlegetett náci bombázás csúcspontján tartotta első rádióbeszédét, amit a Nagy-Britanniából evakuált gyerekeknek címzett.

„Mi, otthon maradt gyerekek, tele vagyunk vidámsággal és bátorsággal. Igyekszünk mindent megtenni, hogy segítsünk bátor tengerészeinknek, katonáinknak és pilótáinknak. És igyekszünk mi is vállalni a háború veszélyéből és szomorúságából nekünk jutó részt. Mindannyian tudjuk, hogy végül minden rendben lesz” – mondta Erzsébet a beszédben, amelynek végén az akkor tízéves Margit hercegnő is beköszönt.

Erzsébet nem csak a levegőbe beszélt. A háború előrehaladtával több fontos közszereplése is volt, 18 évesen pedig csatlakozott a brit hadsereg női ágához (Auxiliary Territorial Service, ATS). Itt másodhadnagyként kezdte, majd később alparancsnokká léptették elő, 1945 márciusára járművezetői és járműkarbantartói képesítést szerzett.

Szolgálatba lépése azért is volt jelentős, mert a brit királyi családban ő volt az első nő, aki a fegyveres erők teljes munkaidős tagjaként szolgált. Az autókkal bindzsiző, kereket cserélő hercegnőről több fotó is megjelent a korabeli sajtóban – szerepvállalása azt mutatta, hogy ő és a királyi család fontosnak tartotta az aktív részvételt a háborús erőfeszítésekben.

Erzsébet 1945. május 8-án is katonai egyenruháját viselte. A Buckingham-palota erkélyén ennek inkább szimbolikus, később, a londoni utcákon már gyakorlati jelentősége is volt, így ugyanis sokkal jobban el tudott vegyülni a tömegben. 1985-ben a BBC-nek azt mondta, rettegtek, hogy felismerik őket, ezért egészen a szemébe húzta az egyenruhához tartozó sapkáját. „A körülbelül 16 fős társaságunkban lévő egyik gránátos tiszt azt mondta, nem hajlandó úgy mutatkozni, hogy egy másik tiszt nem megfelelő öltözékben van mellette, így kénytelen voltam a sapkámat rendesen felvenni” – emlékezett vissza már királynőként Erzsébet.

A két hercegnővel tartott unokatestvérük, Margaret Rhodes is: ő később „fordított Hamupipőke-pillanatként” írt a kivételes estéről, amikor Erzsébet és Margit végre úgy tehetett „mintha hétköznapi, ismeretlen emberek lennének”.

„Alig tudtunk megmozdulni; az emberek nevettek és sírtak; sikoltoztak és kiabáltak, és egymást alig ismerő emberek csókolóztak és ölelkeztek. Táncoltuk a kongát, egy Latin-Amerikából érkezett népszerű új táncot; a Lambeth Walkot és a Hokey-Cokey-t” – írta későbbi könyvében Rhodes.

A titkos kiruccanást egyébként A korona című sorozat is megörökítette egyik utolsó részében, igaz, némi változtatással: ott csupán Lord Porchester és Peter Townsend, Margit későbbi tiltott szerelme mulat a két hercegnővel a Ritzben. Erzsébet egyik barátnőjének visszaemlékezése szerint egyébként tényleg beosontak aznap este a hotelbe, de nem keltettek feltűnést.

A királynő szerint az este vége felé, miután átszelték a Buckingham-palota előtti Green Parkot, elkiáltották magukat: „A királyt akarjuk!” – ordították, majd hamarosan megjelentek a szüleik az erkélyen. „Kicsit csaltunk, mert üzenetet küldtünk a házba, hogy kint várunk” – mondta II. Erzsébet később a BBC-nek.

A 18 éves hercegnő naplóbejegyzése alapján másnap is kimerészkedtek:

„Megint kint a tömegben – Trafalgar Square, Piccadilly, Pall Mall, mérföldeket sétáltunk. Éjjel 12:30-kor láttam a szüleimet az erkélyen – ettem, buliztam, hajnali 3-kor ágyban!”

Ezután még két ilyen emlékezetes kiruccanásuk volt: ugyanazon év augusztusában, miután Japán is kapitulált, vagyis végleg lezárult a második világháború.

Ezekre az estékre, a felszabadult ünneplésre II. Erzsébet 75 évvel később, 2020. május 8-án – vagyis a koronavírus-járvány első hullámának közepén – rögzített beszédében is visszautalt: „Ma talán nehéznek tűnik, hogy nem ünnepelhetjük meg ezt a különleges évfordulót úgy, ahogyan szeretnénk. Ehelyett otthonunkból és küszöbünkről emlékezünk meg róla.” Beszéde közben az asztalon feküdt az a sapka is, amit a szemébe húzott 1945 májusában.

(Források: BBC, Historic UK, Imperial War Museums, Guardian, Wikipedia)