Bár az állatok között nem ritka a konfliktus (hangyák rendszeresen indítanak hadjáratot, sőt rabszolgákat is tartanak), emberként ezekre leginkább primitív összecsapásokként gondolunk, amik általában élelemért vagy területért indulnak meg. Legközelebbi rokonaink, a csimpánzok azonban bebizonyították, hogy az állatok közötti konfliktusoknak más, emberibb okuk is lehet.
A hatvanas-hetvenes évek fordulóján járunk, Tanzániában, a Gombe Nemzeti Parkban, ahol Jane Goodall évek óta vizsgálta a helyi csimpánzokat. Itt több nagy felfedezést is tett: látta, hogy a csimpánzok nem vegetáriánusok; hogy más főemlősöket is megesznek; hogy eszközt használnak; és hogy taktikusan, egymással kommunikálva vadásznak – de nemcsak más fajokra, hanem csimpánzokra is.
A hatvanas években a kasakela nevű közösség viszonylag békében élt. Nem voltak köztük jelentős konfliktusok, együtt mozogtak. 1971-ben azonban elkezdtek két csoportra válni: a kasakelákra és a kahamákra. Eleinte csak lassan távolodtak el egymástól, külön ettek, nagyobb távolságot tartottak egymástól, de nem sokkal később kettéosztották a területet: a kasakela csoport maradt északon, a kahama csoport pedig leköltözött délre. A teljes csoport eredeti vezetője Mike volt, míg a kahamákat egy testvérpár, Hugh és Charlie irányította. Bár érezhető volt a feszültség, és a déliek gyakran behatoltak a kasakelák területére, Mike és Rodolf, két idősebb, északi hím, valamint egy déli hím, Goliath gondoskodott a békéről.
Az eredeti közösség tizennégy hímből állt, ebből hatan váltak ki a kahama csoportba. Mike 1971-ben meghalt, a helyét Figan vette át, ám ő nem tudta olyan hatékonyan megtartani a békét. A csoportok egyre többször álltak le egymással hangos erőfitogtatásra.
A nagyszájúskodás azonban csak 1974-ig tartott, ekkor ugyanis a kasekalák taktikát váltottak: megvárták, amíg egy kahama hím, Godi elment enni – amit a csimpánzok egyedül szoktak, hogy ne kelljen osztozniuk –, és hatan egyszerre megtámadták. Godi megpróbált elmenekülni, de a támadók elkapták, ledobták a fáról, és addig ütötték, amíg mozogni tudott. A győzelemittas csimpánzok hangos huhogásba kezdtek, diadalmasan botokat dobáltak az égbe, majd visszavonultak a saját területükre. Amikor elmentek, Godi még felállt egyszer, de valószínűleg nem sokkal később belehalt a sérüléseibe.
A következő négy év gyakorlatilag erről szólt; hasonlóan járt a De nevű déli hím is, ő volt a kasakelák második áldozata. A következő Goliath volt, aki korábban békésen viszonyult a másik csoporthoz, amikor összetalálkoztak. Ő is egyedül volt, amikor öt kasakela hím megtámadta. A vérengzést megfigyelő kutatók megdöbbentek a kasakelák brutalitásától. Az idős csimpánz valószínűleg hamar belehalt a sérüléseibe, és miután Hugh-t egy ideje már nem látta, Goodall arra jutott, hogy valószínűleg őt is megtámadta az északi csapat.
Így már csak három kahama hím maradt: Charlie, Sniff és a gyermekbénulásos Willy Wally. Charlie halálát nem látták a kutatók, de halászok azt mondták, hogy nagy hangzavart hallottak az erdőből, és három nappal később megtalálták a tetemét egy patakban. Utána a kasakelák egy idős nőstényt, Madam Beet támadták meg, aki négy nappal később halt bele a sérüléseibe. Willy Wally eltűnt, de Sniff, az utolsó hím még egy évig életben maradt. A kutatókban felmerült, hogy talán békén hagyják, vagy hozzácsapódott a kasakelákhoz, de végül a hímek őt is levadászták.
A kahama nőstények közül a megölt Madam Bee mellett ketten eltűntek, hármat pedig megvertek és elraboltak a kasakelák. Ezzel a négy évig tartó háború véget ért, a kasekala csoport gyakorlatilag elpusztította a kahamát, és át-, illetve visszavették a területüket.
Mindezt úgy, hogy brutális, taktikus, stratégián alapuló hadjáratot folytattak.
„Borzalmas volt. Megfogták az áldozatuk fejét, miközben feküdt, és az orrából vér ömlött, és megitták a vért. Próbálták lecsavarni a végtagjait. Fogukkal letépték a bőrt. Pedig ezek olyan egyedek voltak, akikkel együtt vándoroltak, ettek, játszottak, együtt nőttek fel”
– mondta Goodall 2015-ben.
Nem ez volt az utolsó csimpánzháború: a Netflix Csimpánzbirodalom című dokumentumfilmje egy hasonló, ugandai polgárháborút dolgoz fel – igaz, egyes szakértők szerint kicsit túldramatizálva. Mindenesetre a csimpánzok bonyolult, intelligens lények, motivációkkal, és úgy tűnik, a kegyetlen, céltalannak tűnő gyilkolás nem „emberikum”, hanem lehet, hogy a társas együttélés egyik velejárója.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás
