Mike Tyson azért ütötte ki olyan gyorsan az összes edzőpartnerét, mert haza akart érni a Tom és Jerryre

2024. január 10. – 04:11

Mike Tyson azért ütötte ki olyan gyorsan az összes edzőpartnerét, mert haza akart érni a Tom és Jerryre
Mike Tyson nyilvános edzésen 1988 júniusában, a New York-i Catskillsben – Fotó: The Ring Magazine / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Ugyan a streamingplatformok és az örökös binge watching korában már egyre nehezebb elképzelni, de nem is olyan régen még emberek milliói igazították rendszeresen a napirendjüket a tévéújsághoz, nehogy véletlenül lemaradjanak a Barátok közt új részéről vagy a 21:05-kor kezdődő Ötödik elemről.

A tévéműsor kíméletlen merevsége pedig természetesen nemcsak az átlagembereket érintette, hanem az olyan hírességeket is, mint a bokszoló Mike Tyson, aki egykori sofőrje szerint állítólag magából kivetkőzve ütött ki az edzéseken mindenki mást, hogy idejében hazaérjen megnézni a Tom és Jerryt.

Erről pár éve beszélt a Sunnak a bokszoló egykori testőre, sofőrje és bizalmasa, Rudy Gonzalez, aki szerint a legendás bokszoló a papíron ötórás Las Vegas-i edzéseit szuszakolta bele mindössze egy órába: pillanatok alatt lerendezte az összes edzőpartnerét úgy, hogy azoknak véletlenül se legyen kedvük megint ringbe lépni. Mint mondta, Tyson edzés előtt a legkedvesebb figura volt, az edzőpartnerei és a családjuk hogyléte felől érdeklődött,

aztán egy óra alatt úgy szétbombázta őket, hogy inkább hazamentek, a legnehezebb bokszzsákokat pedig olyan erővel püfölte, hogy többször leszakadtak a láncukról.

A többi bokszoló általában az első alkalom után úgy volt vele, hogy nekik nem tudnának annyit fizetni, hogy megint ringbe lépjenek, de ha valaki mégis érezte magában az erőt, Tyson gyorsan kiütötte őt. Gonzalezt persze furdalta a kíváncsiság, a többedik ilyen alkalom után pedig megkérdezte Tysont, hogy miért csinálja ezt, mikor elvileg a boksztechnikáján kéne itt dolgoznia. Tyson pedig állítólag azt válaszolta, hogy „ha tovább csináljuk, lemaradunk a Tom és Jerryről”.

Azt, hogy Tyson szereti a rajzfilmeket, persze már ezt megelőzően is lehetett tudni, például azért is, mert a bokszolónak volt egy saját rajzfilmje is Mike Tyson Mysteries címen. Az Adult Swimen négy évadot megélt sorozat nagyjából olyan volt, mint egy elcseszett Scooby Doo felnőtteknek, ahol a sztori szerint már visszavonult, a valóságtól teljesen elrugaszkodott Tyson oldott meg mindenféle rejtélyeket, többek közt egy alkoholista, szexre vágyó galamb társaságában.

Mike Tyson az elmúlt években a Tom és Jerry-s sztorin túl is többször bekerült a hírekbe, 2020-ban főként azzal, hogy 54 évesen újra ringbe lépett az 51 éves Roy Jones Jr. ellen – a meccs döntetlen lett –, 2021-ben pedig azzal az Evander Holyfielddel is bevállalt egy meccset, akinek anno leharapta a fülét, de ebből végül nem lett semmi.

Azóta egyebek mellett megvert egy túlbuzgó rajongót egy repülőn, felröppent egy hír, hogy az oroszokat támogatja Ukrajnával szemben (nem), és megjelent egy lengyel faluban, hogy vegyen száz galambot, ami a galambimádata fényében nem is olyan meglepő. Ja, és jött egy róla szóló sorozat is, amihez nem volt semmi köze.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!