Új-Zélandon egyszer robbanó nadrágok tartották félelemben a földműveseket

2023. október 20. – 06:00

Másolás

Vágólapra másolva

„Richard Buckley nadrágja nemrég éppen a tűz előtt száradt, amikor egyszer csak nagy zajjal felrobbant. Noha a robbanás ereje némileg letaglózta őt, volt annyi lélekjelenléte, hogy megragadja és kihajítsa a házból a ruhadarabot, amely az udvaron parázslott tovább, néhány kisebb robbanással kísérve” – írta 1931. augusztus 12-én az új-zélandi Hawera Star, amelyet nem Douglas Adams vagy Terry Pratchett talált ki, hanem egy létező újság volt, amely egy valóban megtörtént esetről számolt be nem egészen száz évvel ezelőtt.

Nem is ez volt az egyetlen ilyen, országszerte földművesek számoltak be dohányzás, sőt, akár lovaglás közben lángra kapó nadrágokról, de szárítókötélen lógó gatyák is kigyulladtak. Többen meg is haltak a robbanó nadrágok miatt, egy farmer például egy nehéz nap után hazatérve felgyújtotta magát egy gyufával, amelynek fényénél meg akarta nézni az alvó gyerekét. A bizarr üggyel annak idején az Állítólag… is foglalkozott, egy Ignobel-díjat érő tanulmány pedig már 2004-ben azt is kivesézte, hogy mi köze volt mindehhez egy európai gyomnak.

Mivel ez volt az egész ügy kiindulópontja, gyorsan le is lőjük, hogy egészen pontosan a jakabnapi aggófű (Jacobaea vulgaris) nevű gyomnövényről van szó, amelyet a 19. században hurcoltak be Új-Zélandra. A növény néhány évtized alatt elterjedt az országban, főleg a csapadékosabb részeken, ahol a körülmények szerencsétlen együttállása miatt nem is igazán tudtak vele kezdeni semmit. Ekkoriban pont ezeken a területeken zajlott leginkább a tejipar felvirágzása, a tehenek mája viszont nem bírja az aggófüvet, így ha tehették, nem is legelték le.

Jacobaea vulgaris – Forrás: Wikipedia
Jacobaea vulgaris – Forrás: Wikipedia

Ahogy azt James Watson írta a 2004-es tanulmányában, a bárányoknak nincs ilyen problémájuk, simán lelegelik a növényt, ám a farmereknek egyszerűen nem volt pénzük arra, hogy bárányokra cseréljék a teheneiket. Az aggófüvet hagyományos módszerekkel sem lehetett megfékezni a természeti adottságok és a magas költségek miatt, ráadásul egy rakás műveletlen területen még így is háborítatlanul nőtt volna a gyom. Egyértelmű volt, hogy valami más megoldásra lesz szükség, ez lett az 1930-ban tudományosan is megtámogatott nátrium-klorát, amely legalább olyan gyorsan terjedt el az országban, mint a jakabnapi aggófű.

Közben viszont érkeztek a robbanó (a szó szoros értelmében kigyulladó) nadrágokról és más ruhadarabokról szóló beszámolók is, a Hawera Star pedig már a legelején helyesen feltételezte, hogy a sorozatos katasztrófákért a nátrium-klorát lehet felelős. A vegyület szerves anyagok, például gyapjú- és pamutszálak közé keveredve nagyon robbanásveszélyes, nyílt láng, meleg vagy akár súrlódás hatására is lángra lobbanhat. Miután pedig a gyomok ellen eleinte vizes oldatban bevetett nátrium-klorát egy része a védőruha nélkül dolgozó farmerek ruháján kötött ki, amelybe aztán szépen bele is száradt, lángra is lobbant.

Ezt 2006-ban az Állítólag… stábjának is sikerült reprodukálnia egy meg nem nevezett hatóanyagú, az 1930-as évekből származó gyomirtóval, bár a lovagló farmer esetéből következő súrlódásos teszten nem sikerült lángra robbantaniuk az azzal lefújt nadrágot. Új-Zélandon sem robbantak egyébként sokáig a nadrágok, részben alighanem azért, mert vizes oldat helyett hamar mésszel keverve, por formájában kezdték el használni a nátrium-klorátot. A vegyületet manapság főként a papírpép fehérítéséhez használják, az ezt tartalmazó gyomirtóknak pedig közel fele valamilyen tűzgátló anyag. Az Európai Unióban egyébként 2009 óta tilos ilyeneket árulni.

Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!

2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!