A világ egyik leghíresebb felhőkarcolóját örökségnek szánta az építtetője, de a gyerekei egyből eladták, ahogy elkészült

A New York-i Chrysler Building a világ egyik leghíresebb felhőkarcolója, a jellegzetes sziluettjéről és hét emeletnyi csúcsdíszéről az is felismeri, aki amúgy azt se tudja, hol van. A neve azt sugallná, hogy a Chrysler autógyáré az épület, de ez valójában sosem volt így: az autógyárat is alapító üzletember, Walter Chrysler építtette a magánvagyonából, azzal a céllal, hogy ez lesz majd a család nevét viselő öröksége a gyerekei számára. A dolgok aztán egy kicsit másképp alakultak.

Az 1920-as évek New Yorkja iszonyú izgalmas hely volt, a város ekkoriban lett a világ legnépesebbje, Londont megelőzve, és a teljes agglomerációval együtt átlépve a 10 millió lakost. Robbanásszerűen terjedtek az olyan technológiai vívmányok, mint az autó, a rádió vagy a mozi, özönlött a városba a pénz, az emberek, a vagyon, a befolyás, a biznisz. Ennek volt természetes velejárója és egyben szimbóluma a felhőkarcolók megjelenése, ezek egyszerre jelképezték, hogy New York a világ közepe, és úgy fejlődik, hogy minden értelemben az égbe tör, és oldották meg azt az ingatlanos problémát, hogy Manhattan szigetén aránylag korlátozott a hely.

A Lexington Avenue és a 42. utca sarka, ahol ma a Chrysler Building áll, mindig is eléggé prémium lokációnak számított a városban, közel a Central Parkhoz, a Times Square-hez, a Grand Central Terminal vasútállomáshoz. Maga a telek a Cooper Union nevű méregdrága magánegyetem alapítványának tulajdonában volt, és van is a mai napig, az épület mindenkori tulajdonosa tőlük bérli súlyos összegekért. Az 1920-as évek elején egy William Reynolds nevű ingatlanmágnás/politikus készült ide felhőkarcolót építeni, ő egyébként a legendás Coney Island-i Dreamland vidámpark építőjeként szerzett magának nevet New Yorkban, később ez egy tűzvészben porig égett, Reynolds pedig változatos csalási és korrupciós ügyek miatt börtönbe került.

Reynolds egy sztárépítész duót bízott meg az eredetileg 40 emeletesre tervezett épület megtervezésével, mint utóbb kiderült, ez nem volt túl jó ötlet, mert William Van Alen és Craig Severance rettenetesen összeveszett, majd utóbbi ki is szállt a projektből, hogy egy konkurens irodánál egy másik felhőkarcolót tervezzen a Wall Streeten. A Reynolds Building tervei elég sűrűn változtak, az eredetileg megálmodott 40 emeletből 54 lett, aztán 63, aztán 65, és amikor a tervrajzot 1928 nyarán véglegesítették, már 67, 246 méteres teljes magasság mellett. Ekkor amúgy Reynolds már hét éve bérelte a területet, és sokan úgy gondolták, hogy nem is akar építkezni, egyszerű telekspekuláció az egész. Hogy az volt-e, már sosem derül ki, mindenesetre 1928 szeptemberében elkezdődött az építkezés, hogy Reynolds egy hónappal később kihátráljon az egészből. Ekkor jött be a képbe Walter Chrysler, az autógyárral milliárdossá lett egykori vasútmérnök, hogy az egész hóbelevancot átvegye potom 2,5 millió dollárért (ez az azóta eltelt inflációval számolva úgy 31 milliót jelent mai áron).

Chrysler az autógyára főhadiszállását álmodta a leendő felhőkarcolóba, plusz a saját otthonát, lebontatott mindent, ami addig elkészült, és Van Alennel újraterveztette az egészet, 68 emelettel, 282 méterrel – ez a világ akkori legmagasabb felhőkarcolójánál, a Woolworth Buildingnél is magasabb volt. Rá is ugrott azonnal a sajtó, pláne miután Chrysler kijelentette, hogy ez sem elég, és 300 méter fölé kell menni, lepipálva az Eiffel-torony magasságát is. Az alapot 1928 decemberében kezdték el ásni, az építkezés pedig a következő év januárjában kezdődött el. Augusztusban már 35 emelet állt, október 16-án pedig a félkész felhőkarcoló magassága túllépte a Woolworth Buildingét. Ekkor még elég kevesen sejtették, hogy egy hét múlva beüt a ménkű, a hírhedt Fekete Csütörtök, összeomlik a tőzsde, ami elindítja a nagy gazdasági világválságot.

De ne szaladjunk ennyire előre, mert eddigre New York-szerte berobbant a felhőkarcoló-építési láz, és a verseny a világ legmagasabb épületének címéért. Az egyik nagy vetélytárs éppen az a Wall Street 40 szám alatt épülő felhőkarcoló lett, amit Van Alen korábbi partnere, Severance tervezett. (Ezt az épületet aztán Donald Trump vette meg 1995-ben, és erre utalt a hírhedtté vált nyilatkozatában, amikor a szeptember 11-i terrortámadás napján arról beszélt, hogy most már újra az övé a legmagasabb felhőkarcoló Dél-Manhattanben. Ami egyébként nem csak ritka ízléstelen, de még csak igaz sem volt.) A másik konkurens a magassági versenyben az alig pár sarokra, gyalog nagyjából 15 percre levő Empire State Building volt.

A három épület építészei és tulajdonosai folyamatosan, építkezés közben licitáltak egymásra újabb és újabb szintek hozzátoldásával a tervekhez, a sajtó nagy gyönyörűségére, ami lelkesen számolt be minden mozzanatról, újabb változtatásról, és elkészült elemetről (a Chrysler Building építkezésének egyik nagy szenzációja amúgy az volt, hogy egyetlen építőmunkás sem halt meg közben balesetben, ami akkoriban merőben szokatlan volt). Ebben a versenyben volt Chrysler és Van Alen titkos aduásza a felhőkarcoló ikonikussá vált legfelső része, az Art Deco stílusú csúcsdísz, ami 38 métert tett hozzá a teljes magassághoz. Ezzel, amikor 1930 májusában hivatalosan átadták, nem csak a világ legmagasabb felhőkarcolója lett, és átlépte az ezer láb (305 méter) álomhatárát is.

És nagyjából ez volt az a pont, amikor minden elkezdett balul elsülni.

Először is Walter Chrysler nem akarta kifizetni az építész Van Alen munkadíját, arra hivatkozva, hogy az szabotálta a munkát, és kenőpénzeket fogadott el a beszállítóktól. Ebből végül per lett, amit Van Alen meg is nyert, Chryslernek így 840 ezer dollárt kellett végül kifizetni neki. Ironikus módon az ügy egyben le is rombolta az építész renomáját, soha többet nem kapott nagyobb megrendelést, el is hagyta a pályát, és elment szobrászatot tanítani egy művészeti iskolába.

Ennél is nagyobb probléma volt, hogy hamarosan elkészült az Empire State Building is, amire a konkurens felhőkarcoló elkészülte után még gyorsan ráterveztek öt emeletet és egy kilátóteraszt, 320 méterre tornászva fel ezzel a magasságát, plusz az antenna a tetején. A Chrysler Building így csak pár hónapig volt a világ legmagasabb épülete (az Empire State Building viszont 40 évig, a World Trade Center ikertornyainak 1971-es átadásáig tartotta a címet). Az új rekorder kilátóterasza ráadásul sokkal magasabban volt, mint a Chrysler Buildingé, ami így gyorsan el is vesztette a közönség érdeklődését, 1945-ben be is zárták, és máig nem nyitották meg újra. Walter Chrysler sosem költözött be a 69-70. emeletre tervezett, belső két szinten luxusirodájába, inkább a cég detroiti főhadiszállásán maradt. Később erre a két emeletre egy fogászati klinika költözött egyébként, ahol valószínűleg a világon egyedülálló panoráma mellett zajlottak a gyökérkezelések. Közvetlenül ez alatt, a 66-68. emeleteken egy privát elitklub kapott helyet, ahová a város leggazdagabb emberei voltak csak bejáratosak; ez volt a Cloud Club, ahonnan az 50-es, 60-as években kezdtek elszivárogni a tagok még menőbb helyekre, végül 1979-ben zárt be.

Walter Chrysler 1940-es halálakor a gyerekei örökölték meg a felhőkarcolót, és neki is álltak bővítgetni. Ez konkrétan azt jelentette, hogy a szomszéd telken felhúztak egy másik, 32 emeletes épületet, amit összekötöttek a Chrysler Buildinggel. Ez elég lassan ment, a világháború is betett neki, és olyan dolgok is hátráltatták, mint hogy ugyanolyan borítást akartak a homlokzatnak, mint a nagytestvéré, csakhogy azt a típusú követ már nem gyártották, nem is bányászták akkor. A teljes épület végül csak 1952-ben készült el – hogy aztán a Chrysler család pár hónap múlva eladja az örökségül kapott felhőkarcolót 18 millió dollárért. Mivel az építkezés teljes költsége 14 millió volt, plusz az a 2,5, amit még Walter Chrysler költött rá az egész legelején, olyan sokat nem is nyertek az egészen.

A Chrysler Building a későbbiekben elég sűrűn váltott gazdát, többször megdöntve a legdrábban eladott New York-i ingatlan rekordját is, de megesett az is, hogy az aktuális tulaj nem tudta fizetni a részleteket, és a hitelező banké lett a felhőkarcoló. A legfurább az összes adásvétel közül az az 1979-es ügylet volt, amiben a Chrysler Buldinget elcserélték a Los Angeles Lakers és a Los Angeles Kings NBA- és NHL-csapatokért, plusz a kettő közös sportcsarnokáért, az Inglewood Forumért. Így került a Lakers a csapatot máig tulajdonló Jerry Buss birtokába, aki a következő évtizedben az NBA történelmének egyik legnagyobb legendáját csinálta a csapatból. A nyolcvanas évek, Magic Johnson és Karim Abdul-Jabbar neveivel fémjelzett Lakerse „Showtime” becenév alatt került be a sportág történelmébe, 12 szezon alatt kilencszer jutottak be az NBA nagydöntőjébe, és ötször meg is nyerték azt.

A Chrysler Building jelenleg Európa egyik legnagyobb ingatlanos cége, az osztrák Signa tulajdonában van. Turisták csak az előcsarnokba mehetnek be, a kilátóterasz közel 80 éve zárva van, még hivatalos ajándékbolt sem üzemel. A hírek szerint azonban hamarosan újra fel lehet majd menni a felhőkarcoló tetejére a kilátásban gyönyörködni, ezzel újabb erős versenyző lép a New York-i kilátóteraszok mezőnyébe – amit a belépődíjak egyébként évi sok százmillió dolláros biznisszé tesznek.

(New Yorker, Mental Floss, Popular Mechanics)