Amerika hírhedt vízi vidámparkjában emberi fogak hasították fel a csúszdázók bőrét

Képzeljen el egy vízi vidámparkot, ahol van egy olyan zárt vízi csúszda, amelyben egy teljes fordulatot írt le minden csúszdázó egy hurokban. Vagy egy olyan nyári bobpálya, amelyen többnyire fék nélküli minikocsikkal száguldhat le akárki egy beton-üvegszálas pályán. Esetleg egy olyan hullámmedence, amelynek a 80 centis mesterséges hullámai közül napi átlag 12 vendéget kell kimenteni. Vagy ahol a vizes terepet elhagyva teniszlabdákat lövöldöző tankokkal is lehetett csatákat vívni, ha valaki esetleg erre vágyott.

Ez nem valami bizarr horrorfilm, hanem az 1970–1980-as évek amerikai valósága New Jersey-ben, ahol az Action Park nevű helyen mindez egyszerre létezett. Ráadásul a hírnevére, illetve hírhedt mivoltára a tulajdonosai még büszkék is voltak, még úgy is, hogy a park 18 éves fennállása alatt 6 vendég is életét vesztette.

Az Action Parkot egy, a Wall Streetről elüldözött bankár, Gene Mulvihill nyitotta meg 1978-ban, a New Jersey állambeli Vernonban. A környék addig elsősorban a síparadicsomairól volt híres, Mulvihill viszont Amerika egyik első modern vízi vidámparkját álmodta meg ide, méghozzá abban a szellemben, hogy a vendégeknek kell uralniuk és irányítaniuk a saját élményüket a parkban.

Mivel nem nagyon volt víziparkos minta, amelyet követhettek volna, elég sok mutatványt maguk találtak ki, ezeket pedig a fenti szellemben alakították ki: a lényeg az volt, hogy bármiről van is szó, a vendég dönthesse el, milyen sebességig vagy milyen magasságig jusson.

A csúszda, amelyen emberi fogak tépik fel a vendégek bőrét

Az apránként, évről évre fejlődő, bővülő Action Parkban nem nagyon volt olyan fejlesztés, amely ne lett volna veszélyes a vendégek testi épségére. Ám az összes közül kiemelkedett a teljesen elborult Cannonball Loop nevű csúszda, amiben egy teljes fordulatot írt le a lecsúszó, mielőtt minden irányérzékét elvesztve a vízbe placcsant.

Legalábbis az elképzelés szerint. A csúszdát ugyanis inkább csak egy felskiccelt rajz alapján építették meg, mérnöki tervezés vagy hasonló nem volt mögötte, ezért – meglepetés! – nem is működött annyira jól. Egyhuzamban maximum pár hétig volt megnyitva a vendégek előtt, aztán hosszú hónapokra lezárták újabb tesztelésekre, a 13 éves karrierje alatt többet volt zárva, mint használatban.

Ezek a tesztek elég sokoldalúak voltak. Volt, hogy a park dolgozói próbálgatták, máskor a vendégeknek kínáltak ingyencsúszást, hogy kiderüljön, javult-e a helyzet, időről időre pedig mindenféle bábukat küldtek bele – ezek közül volt, ami ripityára törve, mások végtagok nélkül, egy pedig lefejezve került elő a hurokból.

Sokkal jobban a tesztre berántott alkalmazottak sem jártak, legalábbis az alapján, amit a park egykori biztonsági őre, Jim DeSaye mesélt egy nagyobb visszaemlékező anyagban:

„Az történt, hogy leküldték az alkalmazottakat. Az első beverte az arcát, és kiverte a fogait. A második meg teljesen összevagdosva jött ki.” Amikor bementek a csúszdába, hogy megnézzék, mi történt, akkor derült ki, hogy az első fickó fogai beleragadtak a műanyagba, azok vágták meg a második alkalmazottat. „A hülyeség emlékművének neveztük” – mondta.

A parkról készült 2020-as dokumentumfilmben (ami fájóan hiányzik az HBO Max magyar kínálatából) az is elhangzik, hogy egyes vendégek akár 9g-s erőhatást is átélhettek a csúszda belsejében. Nem véletlenül mondta a park tulajdonosának fia, Andy Mulvihill az egészről, miután egy teljes hokifelszerelésben kipróbálta, hogy inkább a túlélésről, mint az élvezetről szólt a csúszda.

Aki nem érte el a 9 G-s erőhatást, az időnként nem is tudott körbemenni a hurkon, így megakadt az ív tetején, vagy a felfelé vezető oldal alján. Ezért idővel egy csapóajtót kellett szerelni a csúszdára, hogy legyen hol kimenteni az elakadt vendégeket.

A vége az lett, hogy csak mindenféle ellenőrzések után engedtek embereket a Cannonball Loopba: csupán egy bizonyos testsúlyhatáron belülieket engedtek a csúszdára, előtte alaposan lelocsolták őket hideg vízzel, minden ékszert le kellett venni, és kizárólag egy bizonyos testtartásban csúszhattak végig a siker érdekében. Végül 1996-ban zárták be végleg, előtte pedig ilyen volt, amikor használták:

(A csúszda 4:37-től jön, de érdemes egyébként az elejéről megnézni egész videót, nagyon jól bemutatja a változó veszélyességű attrakciókat.)

Összeforrt a neve a tragédiákkal

Az Action Parkban nem nagyon volt biztonságos attrakció, de tovább rontotta a helyzetet, hogy a hírhedtségre rájátszó vezetés jó reklámnak élte meg, hogy a parkjukat a veszéllyel azonosították, ami természetesen vonzotta a környék tinédzsereit, így nem is nagyon foglalkoztak különösebben a biztonsággal. Az egészet tetézte, hogy az alkoholfogyasztással sem törődtek, egyfelől mindenki azt vitte be a parkba, amit akart, másfelől az italpultoknál nem volt szokás személyit kérni, vagyis enyhén vagy jobban ittas tizenévesek csináltak azt, amit akartak.

A biztonsági intézkedések teljes figyelmen kívül hagyása több tragédiához is vezetett. Az első haláleset a majdnem egy kilométer hosszú Alpine Slide-on következett be, ami tulajdonképpen egy ultraveszélyes nyári bob volt: egy kis kocsival lehetett lecsúszni a nem túl nagy peremű, beton-üvegszálból készült pályán. A kocsikat viszont nem tartották megfelelően karban, egy részén nem működött a fék, egy másik részén viszont be volt ragadva, így garantált volt, hogy aki ilyen kocsit kapott, abba hátulról beleütközik majd valaki.

Az Action Parkban az első tragédia 1980 júliusában következett be, amikor egy 19 éves fiatal kirepült a pályáról, és a fejét beverte egy kőbe. A kórházba szállítás után nyolc nappal halt meg. A park tulajdonosa az ügy után azt hazudta, hogy az áldozat, George Larsson, alkalmazott volt, mert egy vendég halálesetét jelenteni kellett volna az államnak, egy alkalmazottét viszont nem.

Két évvel később, 1982-ben két vendég is meghalt. Egyikük az erre fenntartott tóban kajakozva kapott halálos áramütést, amikor a kajakról a vízbe borulva túl közel került egy hibás vezetékhez.

Egy 15 éves fiú a hullámmedencében fulladt meg – később ez lett az Action Park legveszélyesebb attrakciója, leginkább a hatalmas, 80 centis hullámok miatt, amelyek ide-oda dobálták a vendégeket. 1987-ig bezárólag a medencében hárman haltak meg. A hullámmedence veszélyességét jól mutatja, hogy az úszómestereknek napi 10-12 vendéget kellett kimenteniük, míg máshol szezononként átlag 1-2-t.

A hatodik haláleset annál a medencénél történt, ahol egy kötélről, Tarzan módjára lehetett a vízbe ugrani. Ennél mindig hatalmas volt a sor, a vendégek pedig a tűző napon várták, hogy beugorhassanak a 10-16 Celsius-fokos forrásvízzel feltöltött medencébe – a hideg víz által előidézett szívroham okozta a vendég halálát.

A hat haláleset, nem is kell külön mondani, kiemelkedően magas. Az 1980-as évek elejétől kezdve 1997-ig összesen 176 haláleset történt Amerika 125 vízi vidámparkjában, ebből hat volt csak az Action Parkban.

Tele volt őrültségekkel a park

A rengeteg sérülés és az évek alatt 6-ra nőtt halálos tragédia ellenére a park népszerűsége szinte töretlen volt, így folyamatosan bővítették ezt. Idővel három kisebb park egybeolvadt: az Alpine Centerben mindenféle hegyi dolgokat raktak össze, élén a bobpályával, emellé csatlakozott a vizes kikapcsolódást kínáló Waterworld, illetve a mindenféle motorral hajtott dolgokra építő Motorworld részleg.

Utóbbiban a gokartokat megbütykölve elérték, hogy a vendégek 32 km/h-s tempó helyett akár 80 km/h-val száguldozhassanak, jó pár, súlyosabb sérüléshez vezető baleset okozva. A részleg legnépszerűbb attrakciója viszont nem is ez volt, hanem az, ahol egy elkerített részen kisebb, teniszlabdákat lövöldöző tankokat lehetett irányítani. Mivel semmi sem gátolta meg a vendégeket, hogy a megsérült vagy megakadt tankokon segítő személyzetet lődözzék, az alkalmazottak körében ez volt a legkevésbé népszerű terület.

Két apró történet jól összefoglalja, milyen infantilis gondolatok vezérelték a park tulajdonosát, hogy ilyen vidámparkot építsen.

• Amikor Mulvihill megtudta, hogy a Surf Hill elnevezésű vízi attrakció végén akkora erővel csapódnak a vendégek a vízbe, hogy az képes letépni a fürdőruhájukat, azonnal reagált – azzal, hogy épített egy külön lelátót, amelyről a vízbe érőket lehetett bámulni.
• Amikor egy tévécsatorna élőben bejelentkező tudósítója nem volt hajlandó leugrani egy 20 méteres bungee jumping toronyból, a tulaj fia saját maga lökte le onnan – mindezt a park PR-igazgatójának utasítására tette, aki nem más volt, mint a tulaj idősebb lánya.

Nem csoda, hogy az egész elborult történet – a tragédiáktól eltekintve persze – megihlette a fizikai sérülések koronázatlan királyát, a jackasses Johnny Knoxville-t, aki egy filmet is csinált, ami egyértelműen az Action Park sztorijára utal.

Nem kerülhette el a véget

A balesetek idővel nem kerülték el a sajtó és New Jersey állam figyelmét, de nem is a biztonsági dolgok miatt vették elő végül Mulvihillt, hanem biztosítási csalásért. Kiderült ugyanis, hogy egy soha nem létező céggel szerződött a park biztosítására, azt pedig, aki pedig kártérítést követelt, zsebből fizette ki. Az ügy vége jókora pénzbírság lett, ez, illetve a halálesetek egy része és egyéb balesetek miatt indított kártérítések miatt a fenntartó cég 48 millió dolláros adósságot halmozott fel, mire 1996-ban bezárt a park.

Az attrakciók egy részét, köztük a legnagyobb ismertségre szert tevő Cannonball Loopot elbontották. Később mégis újraéledt, 2010-ben az eredeti tulaj, Milvihill vette meg újra a területet több befektető segítségével, hogy aztán 2014-ben Mountain Creek Waterpark néven újranyissák. Mulvihill ezt már nem érte meg, 2012-ben meghalt. A park mostanában a jól képzett úszómestereire és biztonsági intézkedésekre helyezi a hangsúlyt a reklámjaiban a veszéllyel szemben.

Források: Washington Post | New York Times | Sports Illustrated