2022. november 20. – 08:16
Egy kontinens van a Földön, amelynek nincs álladó lakossága, de persze nem annyira meglepő, hogy a Déli-sark körül található, rendkívül barátságtalan Antarktiszon egy népcsoport sem lelt otthonra. Főleg kutatókból és katonai személyzetből álló időszaki lakosság azért itt is akad, a számuk 1000-5000 fő között mozog, az egyik település lakóinak azonban a többiekhez képest egy plusz, elég nagy viszontagsággal is meg kell küzdeniük:
csak akkor költözhetnek a Déli-sark közelébe, ha előbb kivetetik a vakbelüket.
Ez a település a György király-szigeten található, Chiléhez tartozó Villa Las Estrellas kutatóállomás, illetve katonai támaszpont. Lakói – logikusan – nagyrészt katonák és kutatók, de a hosszabb katonai szolgálatot teljesítő személyek gyakran a családjukat is magukkal viszik, így nekik is el kell viselniük a sarkvidéki időjárást, illetve nekik is be kell vállalniuk a műtétet. Még a gyerekeknek is.
A legközelebbi kórház ugyanis több mint 1000 km-re található, és az időjárás miatt sokszor egyszerűen megközelíthetetlen a kutatóállomás és támaszpont, így egy esetleges vakbélgyulladás végzetes lenne. Orvos ugyan van a nyáron nagyjából 150, télen 80 főt számláló lakó között, de sebész szinte sosem, ezért van szükség erre a furcsa elővigyázatosságra.
Nem csoda egyébként, hogy télre kevesebben maradnak, az éves átlaghőmérséklet ugyanis -2,3 Celsius-fok, télen pedig hetekig -40 fok alatti a hőmérséklet, ilyenkor lényegében a házaikat sem tudják elhagyni az ott lakók.
Az aprócska településen – ami mellett összesen egy másik, civilek lakta település van az Antarktiszon, az Esperanza bázis – a házak mellett bank, posta, minikórház, iskola, tornaterem, templom, sőt, egy húszágyas hostel és egy icipici ajándékbolt is található, nyáron ugyanis viszonylag sok turista megfordul itt.
A vakbéleltávolítós szabálya egyébként más, a Déli-sark közelében található kutatóállomáson és támaszponton is él, de mindenhol lazább, Villa Las Estrellason kívül sehol nem várják el, hogy minden lakos vetesse ki a vakbelét. Az ausztrál támaszpontokon például csak a télen ottmaradó orvosnak kell kivetetnie a vakbelét, hogy ha baj van, ne önmagát kelljen műtenie.
Az ausztrálok egy, az 1950-es években megtörtént eset miatt állították fel ezt a szabályt, amikor meglehetősen nehézkesen sikerült csak kimenteniük a vakbélgyulladást kapó orvosukat a Heard-szigetről. De a chilei, szigorúbb előírás egy 1961-es, szovjet eseten alapul, amikor az expedíció sebészének, Leonyid Rogozovnak lett vakbélgyulladása. A férfi számtalanszor elvégezte már addigra a rutinműtétet, a diagnózis sem jelentett komolyabb problémát, az viszont igen, hogy 36 nap alatt érték el céljukat, az általuk létrehozott új állomást, ahová egy év múlva tért volna csak vissza a hajó értük.
Rogozov februártól áprilisig várt, ekkor viszont szinte elviselhetetlenné váltak a fájdalmai, így nem maradt más választása: saját vakbelét kellett kivennie. „Én is féltem. De amikor felvettem a tűt a novokainnal, és beadtam magamnak az első injekciót, valahogy automatikusan átváltottam operációs üzemmódba, és onnantól kezdve semmi mást nem vettem észre” – emlékezett vissza később a műtétre, amit segédek által tartott tükröket használva tudott elvégezni.
A nehezen megközelíthető kutatóállomások mellett van még egy terület, ahol szintén előírás a vakbél – és a bölcsességfogak – eltávolítása: a NASA egyetlen űrhajóst sem enged az űrbe ezekkel, mert ott aztán végképp távol lenne minden orvosi segítség.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!