Andersen nemcsak meséket írt, maszturbációs naplót is vezetett

Andersen nemcsak meséket írt, maszturbációs naplót is vezetett
Andersen 1860 körül – Fotó: Universal History Archive / Universal Images Group / Getty Images

3428

Hans Christian Andersen a világ egyik legismertebb írója. Európában valószínűleg mindenki hallott legalább egy meséjéről, ha másért nem, a Disney rajzfilmjei miatt. Dániában nemzeti hősként kezelik, és sokáig az Andersen-mítosz egyik alapvetése volt, hogy azért nem házasodott meg, hogy elérjen valamiféle tisztasági eszményt. Később azonban kiderült, hogy ennek más oka lehetett:

a szexuális élete nemcsak a saját korában, de talán még ma is szokatlannak tűnhet – bizonyos szempontból akár perverznek is.

A híres gyerekkönyvek mellett naplót is írt, amiben részletesen beszámolt minden önkielégítéséről. Ha valamelyik kifejezetten jól sikerült, akkor még egy + jelet is hozzácsapott a leíráshoz, de mikor ekcémás jellegű foltok jelentek meg a testén, olyan megjegyzést is írt, hogy „fáj a pénisz”.

Ez persze önmagában még nem annyira megrendítő, ám az már talán kevésbé érthető, hogy – Jackie Wullschlager Andersen életével foglalkozó könyve alapján – amikor a vendégei elbúcsúztak és hazamentek, miért rohant azonnal maszturbálni. Bár elvileg szűzen halt meg, néha bordélyházban is járt, ám ott nem a klasszikus szolgáltatást vette igénybe, csak beszélgetett a hölgyekkel, majd rohant haza, hogy egymagában végezze el a teendőket.

A naplói és levelei alapján felnőtt nőkhöz és fiatal férfiakhoz is vonzódhatott. Többször is volt szerelmes, de általában olyan emberekre vágyott, akiket valamilyen okból nem kaphatott meg (például egy turnézó operaénekes), vagy akik nem viszonozták az érzelmeit.

Nem volt saját otthona, inkább barátainál és gazdag pártfogóknál lakott. Nem igazán sikerült azonban beilleszkednie a társasági életbe, néha furcsán viselkedett – például amikor néhány hétig Charles Dickensnél lakott, azt kérte, hogy az angol író legidősebb fia minden reggel borotválja meg. Ezt Dickens elutasította, és Andersen második látogatása után már nem volt kifejezetten baráti a kapcsolatuk.

Egyébként nincs semmi nyoma annak, hogy bárkinek is ártott volna, inkább mondjuk úgy, hogy különleges, szokatlan szexuális szokásai voltak, ami mögött a hányatott gyerekkora állhatott. Szegény családban nőtt fel, a külseje miatt sokat csúfolták és bántották – akárcsak a rút kiskacsát.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!