Az osztrák férfi, aki törpének született, de óriásként halt meg

2022. február 11. – 06:05

Másolás

Vágólapra másolva

Noha régebben leginkább cirkuszokban tűntek fel, és vajmi kevés esélyük volt a normális életre, az elmúlt években egyre kevésbé volt furcsa az emberek számára, ha törpe növésű vagy éppen óriási embert láttak. A Trónok harcában Tyrion Lannistert játszó, 135 centis Peter Dinklage-et például senkinek nem kell bemutatni, és az óriásokra is vannak olyan ismert példák, mint a néhai francia birkózó és színész, André René Roussimoff, ismertebb nevén André, az óriás. Az viszont minden bizonnyal ma is általános meglepetést váltana ki nemcsak az átlagemberekből, hanem az orvosokból is, amin a 20. század elején Adam Rainer ment át,

aki 18 éves korára mindössze 123 centisre nőtt meg, amivel bőven törpe növésűnek számított, a húszas évei elején viszont hirtelen elkezdett nőni, és tíz év alatt 218 centis óriás lett belőle.

Adam Rainer 1899-ben született az akkoriban az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Grazban, az pedig már gyerekkorában kiderült, hogy a kortársaihoz képest jelentős lemaradásban van növekedés terén. A gyerekként törékeny, apró Rainer később sem lett sokkal magasabb, 1917-ben, 18 évesen 123 centisnek mérték, egy évvel később pedig még alacsonyabbnak, 111,5 centisnek. Rainer a rajta elvégzett vizsgálatok alapján szellemi nehézségekkel küzdött, írni és olvasni is nehézkesen tanult meg, az első világháború idején azonban végül a magassága miatt nem engedték szolgálni a hadseregben.

Mindezt a Rainer esetét az agyalapi mirigy endoszkópos műtétjének egyik úttörőjének, Oskar Hirschnek 1961-es, az óriásnövést boncolgató tanulmányából tudjuk, amelyben az orvos egy amerikai eset mellett részletesen foglalkozott az osztrák férfi különös növekedésével is. Az elsősorban az agyalapi mirigyben kialakuló tumorokkal, illetve azok eltávolításával foglalkozó Hirsch zsidó származása miatt 1938-ban, Ausztria németek általi annektálása után pár hónappal az Egyesült Államokba emigrált, ezt megelőzően azonban a Bécsi Általános Kórházban dolgozott, ahol 1930-ban személyesen is kezelte az akkor 31 éves Rainert.

A tanulmányból kiderült, hogy Rainer 21 éves koráig apró termetű volt, ekkor azonban hirtelen elkezdett nőni. A férfi nemcsak magasabb lett, a végtagjai és a feje is egyre nagyobb lett, nagyobb kalapokra és cipőkre volt szüksége. Az arca is megváltozott, miután az orra, az ajkai és az állkapcsa is feltűnően megnőtt, 24 évesen a pajzsmirigye is megnagyobbodott, és egy strúma alakult ki a férfi nyakának jobb oldalán, 26 éves korában pedig már a hallásával is problémái voltak. Kórházba kerülésekor a férfi még erősen púposan is 206 centis volt, és bár ezt a problémát a kórházban nem tudták korrigálni, a becslések szerint kiegyenesedve 216 centis lett volna a korábban törpe növésű férfi.

A bécsi kórházban készült képek Adam Rainerről – Forrás: Oskar Hirsch / Boston, Mass.
A bécsi kórházban készült képek Adam Rainerről – Forrás: Oskar Hirsch / Boston, Mass.

Akromegáliát állapítottak meg nála – ez a növekedési hormon túltermelése miatti felnőttkori túlzott növekedés neve, gyerekkorban gigantizmusnak hívják ugyanezt –, miután pedig kiderült, hogy a növekedést egy, az agyalapi mirigyben található tumor okozza, még 1930-ban meg is műtötték. Hirsch a tanulmányban azt írta, Rainer esete meglehetősen különös, és nem is könnyű megmagyarázni. Szerinte az, hogy a férfi 18 éves koráig lassan nőtt és szellemileg visszamaradott volt, arra utalt, hogy nem az agyalapi mirigyével voltak gondok, ebben az esetben ugyanis a szellemi képességeit nem befolyásolta volna a betegsége. A professzor elmélete így az volt, hogy a férfinál a pajzsmirigy alulműködése okozta a problémákat, ez pedig megágyazott annak, hogy a később kialakuló daganat szokatlanul gyors növekedéshez, majd később akromegáliához vezessen.

A férfi az 1973-as Guinness Rekordok Könyvében is szerepelt, ott azt írták róla, hogy a növekedése miatt élete jelentős részét ágyban töltötte, Hirsch azonban a tanulmányban azt írta, hogy a férfi nagyjából normális életet tudott élni. Akkor sem volt ágyhoz szegezve, mikor végül idősotthonba került, az otthon igazgatója szerint pedig Rainer ugyan ügyetlen volt, de el tudta látni magát, a szobatársaihoz is kedves volt, és az állapota sem romlott számottevően, ahogy öregedett. Rainer végül 1950-ben, egy műtét után nem sokkal halt meg, a testét nem boncolták fel. Ekkor 51 éves volt, a beszámolók szerint pedig halálakor 234 centis. Így ő lett az egyetlen ismert ember a történelemben, akire törpe növésűként és óriás növésűként is hivatkozhatunk.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!