Tűzoltónak lenni a világ egyik legmenőbb dolga, sokkal menőbbek még a Szellemirtóknál is, mert őket csak paranormális balhékhoz hívják, a tűzoltók viszont tűzhöz, balesetekhez, megvadult méhekhez és még fán ragadt kiscicákhoz is kiszállnak. A tűzoltólét legmenőbb momentuma még ezek mellett is persze az, hogy vonulás előtt egy rúdon csúsznak le a tűzoltóautóhoz – legalábbis én gyerekként minden tűzoltóállomást úgy képzeltem el, ahogy a mesekönyvekben és rajzfilmekben ábrázolták. Elfogadtam, hogy ez így van, bele sem gondolva, hogy miért, abba pedig végképp nem, hogy egyáltalán hogyan kerültek a lecsúszásra használt rudak a tűzoltóságokra.
A valódi válaszra persze soha nem gondoltam volna:
bajkeverő lovak miatt vezették be a tűzoltók a lépcsőzés ezen alternatíváját,
az már csak mellékes volt, hogy így időt is nyertek az emeletről a tűzoltókocsi mellé jutással.
Hogy mi van, lovak? Igen, bár az összefüggés nem teljesen közvetlen. A tűzoltóságokon látott, de mára egyre kevesebb helyen jelen levő csúszdarudak a 19. század végén jelentek meg, az első 1878-ban állt szolgálatba Chicagóban.
Akkoriban értelemszerűen nem motorral hajtott tűzoltókocsik voltak, hanem lovak segítségével jutottak el a tűzoltók a bevetés helyszínére. Egy tipikus tűzoltóság úgy épült fel, hogy az alsó szinten voltak a lovak és a kocsik, az első emeleten a tartózkodó- és hálótermek voltak, a lovakat tápláló takarmány és széna pedig a másodikon.
Csakhogy a lovak a tűzesetek között nem mindig maradtak a helyükön, gyakran előfordult, hogy elkóboroltak, nemegyszer épp az emeletre vezető lépcső kínálta kalandot választva. Felfelé még csak feljutottak, lefelé viszont már elég bajos volt leterelni egy lovat, úgyhogy ezt kiküszöbölendő egyre több tűzoltóság épült szűk csigalépcsővel, amelyeken esélye sem volt felkóricálniuk a lovaknak. A szűk csigalépcsőkön viszont a lerohanás sem ment valami gyorsan – egyszerre tíz-tizenkét tűzoltó próbált megindulni egy szűk, meredek útvonalon –, márpedig akkoriban talán még inkább számított minden egyes másodperc a maihoz képest kiforratlan oltási technika miatt. Ezért amikor egy David Kenyon nevű chicagói tűzoltó meglátta, hogy egy társa a széna felemelésére használt kötélen csúszott le egy riasztáskor, rájött, hogy van gyorsabb lejutási mód, mint a csigalépcső.
Kenyon egy nagyjából 7-8 centi átmérőjű farudat applikált a földszint és az első emelet közé a saját tűzoltóságán, majd belakkozta a fát, hogy jobban csússzon. A dolog annyira bejött, hogy két évvel később, 1880-ban Bostonban már rézből készült rudat használtak, és Amerika-szerte szinte minden új tűzoltóságot beépített rúddal húztak fel.
Voltak azért gondok eleinte, mert a csúszás nem ment zökkenőmentesen – kificamodott bokák, agyrázkódások és más, esés okozta sérülések hátráltatták a tűzoltókat még azelőtt, hogy egyáltalán nekiláthattak volna a munkájuknak. Sőt, halálesetek is történtek, a Priceonomics gyűjtése szerint 1890 és 1930 között legalább 18 amerikai tűzoltó lelte halálát a lecsúszórúd miatt.
De még a viszonylagos közelmúltban is volt gond az egyre jobban kikopó rudak miatt. 2003-ban egy seattle-i tűzoltó, Mark Jones perelte be a várost, miután lezuhant a rúd melletti lyukon. A férfi nyert is, a bíróság 12,75 millió dollárt – mai árfolyamon 4 milliárd forintot – ítélt meg neki, ami után Seattle úgy, ahogy volt, betiltatta a rudak használatát a város tűzoltóságain.
Az időközben egyre jobban divatját vesztő rudakat vagy egyszintes tűzoltóságokkal, vagy helyenként csúszdával váltották fel, esetleg a rúd melletti lyukat körülvevő védőkorláttal oldották meg a helyzetet.
Források: MentalFloss | Priceonomics
Nélküled nem tudunk működni
A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.
Támogató leszek!