A nácik levesekkel és ragukkal akarták egyesíteni a német népet, de végül az egytálételek kultuszát alkották meg
2022. január 19. – 23:14
Van a Rammsteinnek egy Pussy című száma, amely természetesen a szexről szól, de egyben tökéletes összefoglalót ad a német konyháról is, mert egy soron belül szerepel benne a két legismertebb kajájuk, a Sauerkraut, vagyis a savanyú káposzta és a Bratwurst, vagyis a sült kolbász. Abba most inkább ne menjünk bele, hogy minek a metaforáiként emlegetik őket, de az jól látszik belőle, hogy mennyire beivódott a német kultúrába ez a két étel. A kolbász kultusza akkora, hogy az autóiról ismert Volkswagennek saját kolbásza van, amiből többet adnak el, mint az autóból.
Szóval a németek imádják a sertéshúst, amit természetesen nemcsak kolbászként, hanem egyéb módon, sütve is előszeretettel fogyasztanak. Az országban nagy hagyománya van annak, hogy egy nagy adag, krumplival tálalt disznósült jelenti a hetet megkoronázó vasárnapi ebédet, 1933. október 1-jén viszont nem került sertéssült az asztalra a németeknél. Helyette mindenki leveseket, ragukat vagy egyéb egytálételeket evett, a drasztikus változás hátterében pedig nem az egész ország ízlésének megváltozása állt, hanem az, hogy
ekkor kezdődött a januárban hatalomra jutó nácik kampánya, ami arra buzdította a németeket, hogy havonta egyszer cseréljék egytálételre a megszokott vasárnapi ebédet, és az így megspórolt pénzt ajánlják fel jótékony célokra.
Raguval a szegényekért
Ránézésre ez egy teljesen vállalható kezdeményezésnek tűnik, és hát alapvetően tényleg az is volt, attól függetlenül, hogy kik találták ki. Az első világháborúban elszenvedett vereség alaposan hazavágta a német gazdaságot, és bár az 1920-as években beáramló külföldi tőke miatt hamar megkezdődött a gazdasági fellendülés, a mezőgazdaságban dolgozók helyzete nem sokat javult, a munkanélküliek száma pedig még akkor is több százezerre rúgott, amikor már kifejezetten jó volt a foglalkoztatottak aránya. Éppen emiatt regionális szinten már a 20-as években is több szervezet próbált segíteni a rossz körülmények között élőkön, különösen a téli hónapokban, amikor a legnagyobb szükségük volt rá.
Az első országos szintű kezdeményezésre 1931-ig kellett várni, majd 1932-ben meg is ismételték a dolgot. Annak ellenére azonban, hogy már ekkor is szép összegek gyűltek össze, a legtöbb embert elég nehéz volt rávenni arra, hogy önszántából támogassa szegényebb társait. Itt jött be a képletbe az 1933 januárjában, Hitler kancellárrá kinevezésével hatalomra kerülő Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, azon belül is a propagandaminiszter Joseph Goebbels, aki nemcsak intézményesítette a téli segélygyűjtést, hanem az egytálételek kultuszát is odaköltötte mellé.
A Goebbels által megálmodott Eintopfsonntag (magyarul nagyjából egytálétel-vasárnap, vagy raguvasárnap, az ein Topf azt jelenti, hogy egy tál) értelmében a németeknek októbertől márciusig minden hónap első vasárnapján egytálételre kellett cserélnie a megszokott ebédet. Ezzel becslések szerint átlagosan több mint fél márkát is meg tudott spórolni egy háztartás, egy négy főre elegendő ragu esetében pedig már bőven egy márka fölött volt a megtakarítás mértéke. Amit aztán szépen be is adhatott mindenki a közösbe, hogy teljesen önkéntesen megsegítse szerencsétlenebb honfitársait.
A kampányban az éttermeknek is részt kellett venniük, a kijelölt napokon hasonlóan olcsó egytálételeket kellett felszolgálniuk, hogy a maradékot odaadhassák az ajtajukon kopogtató pénzbeszedőknek.
A korabeli német újságok természetesen rögtön megteltek egytálételreceptekkel, megjelent egy rakás ezekre fókuszáló szakácskönyv, sőt, egytálételekről szóló gyerekkönyvek is íródtak ekkoriban. A fentebb már emlegetett Sauerkraut babbal elkészítve például tökéletes példája volt egy jó egytálételnek: zsíros, laktató, egyszerű megcsinálni, olcsó, és néhány húsdarabbal könnyen feldobható. Hitler és Goebbels is előszeretettel használták a mindenki számára elérhető kajákat propagandaként, dacára annak, hogy a Führer valószínűleg (de nem biztosan, ahogy azt korábban itt ki is veséztük) vegetáriánus volt, a főtt kajákat sem nagyon kedvelte, és privátban alighanem extravagánsabb dolgokat fogyasztott a zsíros, nehéz egytálételeknél.
Kifelé viszont egyértelműen azt éreztette, hogy ebben a mozgalomban bizony még maga a Führer is részt vesz, így minden németnek kutya kötelessége ugyanígy tenni. A propaganda önmagában persze nem biztos, hogy népszerűvé tette volna az egytálételeket Németországban, eleinte azonban a németek is élvezték a dolgot. Sokan érdekes kihívásként fogták fel, és megpróbálták a legtöbbet kihozni a nyomott árból, a szegényeket segítő téli program, a Winterhilfswerk is beindult. Korábban pár tízmillió márkát tudtak összegyűjteni ilyesmivel, a nácik által intézményesített verzió azonban rögtön az első évben 358 millió márkáig jutott, az összeg pedig később csak nőtt.
Egy nép, egy birodalom, egy vezér, egytálétel
Bár a program keretében gyakorlatilag az egész népességet adakozásra kényszerítették, a legtöbben azt érezték, hogy legalább a jó ügy érdekében gombolnak le pénzt róluk, így eleinte nem annyira ágáltak a dolog ellen. Az egész ráadásul működött is: meghonosított egy, a nép által is kedvelt új, olcsó ételtípust, másrészt pedig egy sikeres segélyprogram létrejöttét is segítette, ami valamelyest hozzájárult a rendszer stabilizációjához és az elszegényedett rétegek felemeléséhez. Az ideologizálódást viszont a náci programok nagy részéhez hasonlóan – elég csak a köztudatban máig sikerként élő útépítő programra gondolni, ami valójában semmit nem oldott meg, és nem is volt túl hatékony – az Eintopf sem tudta elkerülni:
a mindenki számára elérhető egytálétel lett a demokrácia ékköve, ami eltörölte a társadalmi osztályok közötti határokat, és Németország egységét képviselte.
Az Eintopf ráadásul jól rímelt a nácik egyik legismertebb szlogenjére, az ein Volk, ein Reich, ein Führerre (egy nép, egy birodalom, egy vezér), egyes források szerint konkrétan az egy népet volt hivatott szimbolizálni a jelmondatból, mert a náci Németországhoz hasonlóan itt is különböző alapanyagokból jött létre egy teljes, működő egész. A receptekben ráadásul általában német alapanyagok kaptak helyet, aminek elsődleges oka az volt, hogy a nácik csökkenteni akarták az importjukat. Ezzel együtt persze úgy állították be a dolgot, hogy a hazai összetevőkkel lehet csak megfelelően táplálni az árja faj tagjait.
A kampányban felsejlett egy másik, ugyancsak gyakori náci narratíva is, mely szerint mindenkinek áldozatot kell hoznia a közös cél érdekében. Hitler erre rá is játszott, 1935-ben egy beszédében mélyen elítélte azokat, akik nem vesznek részt a segélyprogramban, vagy kevesebbet adnak, mint amennyit tudnának. Mint mondta, aki így tesz, az jellemtelen élősködő, aki soha nem éhezett még, máskülönben pontosan tudná, mekkora terhet jelent az éhezés. A diktátor gondolatmenete szerint, aki nem bírja egy napig türtőztetni magát, az lényegében a kollektívát lopja meg, de olyan beszámoló is született akkoriban, ami szürreális módon az úrvacsorához hasonlította a dolgot.
A lehengerlő mennyiségű propagandaanyag és a Führer folyamatos sulykolása ellenére pár év alatt a németeknek elegük lett a kampányból. A tehetősebbek szívesebben ettek volna megint sülteket vasárnap, a szegényebbek számára pedig egyre világosabbá vált, hogy itt tulajdonképpen megadóztatják őket az adakozás eszméje mögött, és intézményesítve nyúlják le az egyébként sem túl nagy vagyonukat. A nácik aztán a világháború kitörésekor eltörölték az egytálételek fogyasztásának kötelességét, de a kötelező adományt azért meghagyták, így 1939-től a segélyprogram annyi pénzt hozott az államnak, hogy egyáltalán nem kellett szociális kiadásokra büdzsét kialakítania.
1945-ben végül a második világháborút elveszítő Németországot átmemetileg irányító Szövetséges Ellenőrző Tanács tett pontot az ügy végére, amikor megszüntette a téli segélyezésért felelős szervezetet, és lefoglalta a megmaradt javakat. Az Eintopfsonntag így végül az útépítéshez hasonlóan egy propaganda által alaposan megszépített, papíron vállalhatónak tűnő, a valóságban viszont nem igazán működő programként végezte be a pályafutását, amiben nemhogy a nép, de Goebbels és Hitler kivételével állítólag a náci vezérkar sem igazán hitt. Az öröksége viszont talán nem ennyire negatív – Németországban a mai napig népszerűek az egytálételek, és a nácik alatt meghonosodott Eintopf szót is használják a mai napig.
Felhasznált források
- The Forgotten Nazi History of ‘One-Pot Meals’ (Atlas Obscura);
- Daniela Rüther – Hitler's „Eintopfsonntag”;
- Eintopfsonntag (Wikipédia);
- Winterhilfswerk des Deutschen Volkes (Wikipédia)
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!