Megnyílt az erdélyi paleontológus-utazó, Nopcsa Ferenc kastélya, már csak meg kell tölteni tartalommal

Ha összevetjük a legendás paleontológus-báró, Nopcsa Ferenc erdélyi kastélyának jelenlegi állapotát azzal, ahogy 2020-ban kinézett, a felújítás mindenképp megérdemel egy elismerő bólintást, főleg, ha nem firtatjuk, hogy valóban a szürke piskótakő volt-e a legmegfelelőbb választás az udvar burkolására. A helyszínen járva azonban volt egy kis hiányérzetem: a jelenlegi kiállításoknál valamivel több kell majd ahhoz, hogy a szacsali épület valóban felkerüljön a Hunyad megyei látványosságok térképére.

„Sokáig kínlódtak, amíg sikerült megnyitni” – mondta a kastélyról egy helybéli, aki felvett a Hátszeg és Szacsal közötti úton. A legalább egy évtizede tervezett, majd 2019-ben elkezdett felújítást már tavaly befejezték, de a kastélyt csak most, szeptember 1-jén nyitották meg a látogatók előtt.

A Hátszeg városától 8,3 kilométerre fekvő kastélyt autóval a legkönnyebb megközelíteni, de Őraljaboldogfalváig a Déva és Petrozsény között közlekedő mikrobuszjárattal is el lehet jutni, innen pedig kb. 5 kilométer van még hátra, ami gyalog vagy autóstoppal is megtehető. Baresd falut elhagyva már nemsokára felbukkan a fehéren világító, historizáló stílusú kastély, jellegzetes, bástyaszerű tornyával.

Az épület története nagyon hasonló más egykori főúri rezidenciákéhoz: az államosítás után speciális szükségletű gyermekek bentlakásos iskolája működött benne, majd miután az intézményt kiköltöztették belőle, két évtizedig elhagyott volt, és ennek megfelelően alaposan le is romlott az állapota. Tulajdonosa, a Hunyad Megyei Tanács már 2014-ben határozatot hozott a felújításáról, de végül csak 2019-ben kezdődtek el a munkálatok és 2024 nyarán fejeződtek be. A 11,5 millió lejes (kb. 2 millió eurós) beruházás nagy részét az országos helyi fejlesztési programból (PNDL), illetve saját költségvetésből finanszírozták, a felújított épületet pedig a dévai Dák és Római Civilizáció Múzeuma kezeli.

A szacsali birtokról valószínűleg kevesebben hallottak, mint egykori tulajdonosairól. A hagyomány szerint a birtok egy adósság fejében került a Naláczy családtól a felsőszilvási, román eredetű Nopcsa családhoz, pontosabban ahhoz a Nopcsa Lászlóhoz, akiről a legenda szerint Jókai Mór Fatia Negra alakját mintázta a Szegény gazdagok című regényében. Az ő fia Nopcsa Elek az, aki 1889-ben tulajdonosként megjelenik a telekkönyvben és itt is lakik egy darabig a családjával, mielőtt Aradra költöznének, ahol sörgyárat alapítottak. Nopcsa Elek korábban országgyűlési képviselő volt és rövid ideig intendáns is a budapesti Operaházban.

Az épület legismertebb lakója Elek elsőszülött fia, Nopcsa Ferenc, az erdélyi Indiana Jones, aki úgy lett paleontológus, hogy a húga egy nyári vakációban dinoszaurusz-csontokat talált a családi birtokon, ő pedig egy bécsi professzor biztatására megkísérelte ezek tudományos leírását. „1895-ben történt, amikor húgom, Ilona, az erdélyi, szentpéterfalvai birtokunkon őskori állatok csontjait találta meg. Lázasan kutattam ezeknek a rejtélyes csontoknak a származása után” – idézi Nopcsa Ferenc visszaemlékezését első életrajzírója, Tasnádi Kubacska András paleontológus 1945-ös könyvében.

Bár Nopcsa Ferenc Bécsben tanult, később pedig sokat utazgatott a Balkánon – az őshüllők mellett élete másik meghatározó kalandja Albánia volt, ahol egyszer bejelentkezett a királyi trónra is és hírszerzői szolgálatot is ellátott az Osztrák-Magyar Monarchia számára – valószínűleg fontos volt számára a szacsali kastély, ahol gazdag könyvtára volt, és amelynek közelében fő paleontológiai kutatásait végezte. Dacian Muntean kutatásai szerint az első világháború után kémtevékenysége miatt kitiltották Románia területéről, ahová akkor már a szacsali birtok is tartozott, de 1919-ben mégis felmentést kapott, sőt, felkérték, hogy működjön együtt a Román Geológiai Intézettel. 1920-ban visszatért a szacsali kastélyba, de összetűzésbe keveredett a birtokon legeltető parasztokkal, akik annyira megverték, hogy fejsérülése már sosem gyógyult be teljesen. Ezután elhagyta Szacsalt, Budapesten és Bécsben élt. A kastélyt 1921-ben államosították, de 1933-ban visszaadták Nopcsa Ferenc unokaöccsének, majd 1948-ban ismét államosították, aztán volt pionírtáborok helyszíne, majd speciális iskola, a rendszerváltás utánig.

Az 1253 négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkező, 17 szobás felújított Nopcsa-kastély a koncepció szerint idegenforgalmi látványosságként és tudományos rendezvények helyszíneként működne. Elsőként egy családtörténeti kiállítást nyitottak meg benne, valamint két képzőművészeti kiállítást a szebeni Brukenthal Nemzeti Múzeum közreműködésével: Mircia Dumitrescu grafikáit és Dali Goya-parafrázisait lehet megnézni. Abból, amit jelenleg a 20 lejes belépő ellenében (diákoknak, nyugdíjasoknak, fogyatékossággal élőknek és kísérőiknek 4 lej) látni lehet, valahogy nem jön át sem a Nopcsák életének rendkívüli fordulatossága, sem az, hogy a kastély az UNESCO-védettséget élvező Hátszegvidéki Geopark része, ahol világhírű őslényleletek kerültek elő.

Igaz, ez a kastély nem volt olyan szerencsés, mint a válaszúti Bánffy-kastély, itt a család hagyatéka, a kastély berendezése szinten teljesen elveszett, Nopcsa Ferenc hagyatéka pedig szétszóródott a nagyvilágban, ütős kiállítást így nem könnyű rendezni. Ami megmaradt, azt ki is emelik: a bejáratnál a Nopcsa-címer faragott részlete fogad, rajta a gyűrűt tartó hollóval, ami a Hunyadi család rokonságára utal, ugyanez visszaköszön egy edénytöredéken is a kiállításban, emellett két szépen helyreállított belső lépcső és a tükörterem faburkolatának pár darabja az, ami megmaradt az eredeti belsőből.

A kiállításra így olyan bútordarabokat és használati tárgyakat válogattak a dévai múzeum gyűjteményéből, amelyek korban passzolnak ahhoz az időszakhoz, amíg a Nopcsa család birtokolta a kastélyt vagy kapcsolódnak a régióhoz. Törekedtek arra is, hogy legalább jelezzék a termek egykori rendeltetését. Így az előcsarnokban különféle trófeák és vadászfegyverek fogadnak, és egy rövid leírás arról, hogy a kastély tulajdonosa, más erdélyi nemesekhez hasonlóan, szenvedélyes vadász volt, ehhez az időtöltéshez pedig pont megfelelő terep volt a kastély környéke, a közeli Retyezát-hegység.

Az egykori könyvtárszobában könyvekkel töltötték meg a polcokat, ezek a dévai múzeum természettudományi osztályának gyűjteményéből származnak, és az asztalokon látható néhány különlegesebb darab is, emellett rekonstruálták a könyvtár berendezésének két kiemelkedő darabját, egy ún. tête-à-tête széket és egy guruló könyvespolcot.

A tükörterem, a kastély legdíszesebb szobája, világos, modern burkolatot kapott, csak az eredeti, 19. századi faburkolat néhány megmaradt darabja utal arra a kiállításon, hogy milyen hangulata lehetett eredetileg, amikor a tükröket sötét színű faragványok vették körül.

Az udvarra a korábbi nyilatkozatok szerint rózsakertet terveztek, ehelyett egyelőre fűvel ültették be az oda nem illő szürke piskótakövekkel kirakott sétányok közötti szabad teret. De nem is emiatt van kissé félkész hangulata a kastély környezetének, hanem inkább a kerítésre ismeretlen okból kifeszített piros-sárga-kék molinók és a közelben álló elhagyatott épületek miatt. Az Agerpres 2024 nyarán arról számolt be, hogy a Hunyad Megyei Tanács az országos helyreállítási alapból 300 ezer eurót fordítana a kastély adminisztratív épületének helyreállítására, de a terepen ezzel kapcsolatban még nem történt előrelépés, így kétséges, hogy a kormány megszorító intézkedései után a közeljövőben ezt sikerül-e megvalósítani.

A kiállítás leírásai további kutatásokat és a Nopcsa családnak szentelt kiállítás bővítését ígérik. Az biztos, hogy van miből ihletet meríteni, Nopcsa Ferenc története időről időre megihleti az újságírókat, de akár a színházi rendezőket is, de a kastély többi lakójának élete kapcsán is fontos dolgokat lehetne elmondani a környék tudomány-, társadalom- és kultúrtörténetéről. Hátha kerül hozzá pénz és energia.