Száz pataréti kutya és macska sterilizálását tűzte ki célul egy állatorvosi egyesület

Ötödik sterilizálási és oltási kampányát indította el a TAC.social civil szervezet, melyet az első romániai szociális állatorvosi egyesületként tartanak számon Kolozsváron. Ezúttal is ingyenes orvosi ellátást biztosítanak magánszemélyek tulajdonában lévő, valamint kóbor kutyák és macskák számára.

A TVR Cluj helyszíni riportja szerint az állatorvosi egyesület eddig több mint 560 kutyát sterilizált. Most pedig állatorvosokkal, önkéntesekkel, a helyiek közreműködésével négy nap alatt több mint 100 állatot szeretnének sterilizálni a Kolozsvárhoz tartozó Pataréten.

Kolozsvár peremvidéke azért is kapott kiemelt figyelmet, mert az ott élő hátrányos szociális helyzetben lévő emberek nem feltétlenül tudják megengedni maguknak, hogy önerejükből sterilizáltassák, beoltsák kutyáikat, macskáikat. A szervezet azonban adományokból, illetve a Humane Society International szervezeten keresztül a Humane Society Romania támogatásával ingyenes szolgáltatást nyújthat.

A sterilizálási kampány a Linda Pata Rât program része, amelyet 2019-ben indított el.

A Transtelex nem rég mutatta be a sepsiszentgyörgyi Barka Állatorvosi Rendelőt, mely a TAC.socialhoz hasonló tevékenységet végez. A szentgyörgyi fiatalok állatorvosi rendelője szintén ingyenes, de állandó ivartalanítást kínál a gazdátlan állatok számára is.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!