Több mint 400 ezer hívőt várnak a hétvégén a pünkösdi egyházi szertartásokra

2024. május 17. – 17:06

Másolás

Vágólapra másolva

Országszerte több mint 400 ezer hívőt várnak a hétvégén a pünkösdi egyházi szertartásokra; a biztonságos részvételről a belügyi alkalmazottak gondoskodnak, írja az Agerpres.

A szaktárca pénteki tájékoztatása szerint 1400 templomnál és további mintegy száz olyan más helyszínen lesznek jelen a belügyi egységek, ahol zarándoklatokat, ünnepi szertartásokat vagy kulturális tevékenységeket tartanak.

A csíksomlyói búcsú és a gyimesbükki zarándoklat vonzza a legnagyobb tömegeket, a rendőrök a helyszíneket és az oda vezető útvonalakat is biztosítják. A közúti forgalom mellett a vasúti közlekedés biztonságára is vigyáznak, tekintve, hogy a Magyar Államvasutak két különvonatot indított a külföldről érkező zarándokok számára – hangsúlyozták a közleményben.

A Hargita és a Bákó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség egységei szintén bevetésre készen állnak.

A román-magyar közúti határátkelőknél, valamint a temesvári, a marosvásárhelyi, a kolozsvári, a nagyszebeni és a bákói repülőtéren intézkedéseket hoznak az utasforgalom zavartalan lebonyolítása érdekében – tették hozzá a tájékoztatásban.

Egyesek vonattal, mások autóval vagy motorral utaznak a Nyeregbe, a csíksomlyói búcsúra, amely évről-évre többszázezres tömeget vonz Székelyföldre. De nem így tesznek a gyimesi csángók, akik időt, energiát és lábbelijük talpát nem kímélve, gyalogszerrel zarándokolnak a búcsúba. 2022-ben a Transtelex is a csángókkal tartott erdőn-mezőn, dombon és völgyön keresztül a közel 40 kilométeres távon, mert kíváncsiak voltunk, hogyan élik meg a zarándokutat, amelyet ők a teljes búcsú, azaz a bűnbocsánat elnyerésének reményében tesznek meg.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!