40 kilométeren keresztül zarándokoltunk a búcsú napján a gyimesi csángókkal a csíksomlyói kegyhelyre

Még nem pirkadt, amikor Gyimesfelsőlok utcáit benépesítették a szekerek és betöltötte a zarándokok hangja. A felsőloki zarándokok csengőhang mellett a Szűz Máriához könyörögve, fohászkodva hajnali öt órakor találkoztak, és csatlakoztak a gyimesközéploki és gyimesbükki zarándokokhoz, akik a negyven kilométeres út elején a menetoszlopot vezették. Idén mi is velük tartottunk.

A hajnali órákban a csángók még álmos tekintettel vonultak kilométerről kilométerre. Egy feszülettel és településenként templomi zászlókkal menetelt a keresztalja, minden útba ejtett templom előtt áhitattal meghajolt. A zászlósok mögött lépdelők csengőhanggal diktálták az ütemet, a csilingelést a hangos fohászkodás és éneklés olykor elnyomta.

A zarándokok közül ma többen is a falvanként eltérő, sajátos mintájú csángó népviseletet öltötték magukra. Egyesek őseik szokását szerették volna továbbörökíteni azzal, hogy a zarándoklaton is népviseletben jelennek meg, mások számára magától értetődően ez az ünnepi ruha. A gyimesbükki Tibort – aki nagyjából velem egyidős lehet – különleges életérzés fogja el, ha gyimesi ruhába öltözik, számára a népviselet a csángó identitás része, amely megerősíti abban a tudatban, hogy ehhez a közösséghez tartozik. Vállára tarisznyát csapva vágott ma neki a zarándokútnak, amibe szalonnát és más elemózsiát pakolt.

A felsőlokiak már induláskor tudni vélték, hogy a pünkösdi búcsúkor nem ritkán esős idő elkerül bennünket, ma verőfényes napra számíthatunk. A 65 literes, jól megpakolt hátizsákom a zarándokutat többször végigjárt búcsúsokat viszont igencsak megmosolyogtatta. Szerintük negyven kilométeren minden kiló számít. Ebben is igazuk volt, a vállaim alig tíz kilométer után majd' leszakadtak. Nem is kellett sokat győzködjenek, hogy a csomagomat szekéren előre küldjem. Fotós kollégámtól hamar kaptam is helyette másikat.

Olykor letértünk a műútról, mezei ösvényeket követve rövidítettünk. A Gyimes völgyében haladva úgy tűnt, nem is dombok, hanem égig érő hegyek lábánál, végtelen kilométereken keresztül kanyargunk.

A csángók szerint az utóbbi években sok magyarországi és külföldi vendég csatlakozott a keresztaljához. Magyarországról például 2015 óta járnak a Gyimesekbe magyarországiak, jelenleg is legalább hatvanan menetelnek.

Noha a gyimesiek főleg mezőgazdasággal foglalkoznak, s a dombokhoz is szokva vannak, az idősebbek már nem bírják végigjárni a hosszú zarándokutat. A néhány nap múlva 65 évét betöltő András lehet közöttük a legidősebb. Ő úgy tudja, 1925 óta zarándokolnak a csángók Csíksomlyóra, egy időben vonattal tették meg az utat, de a kommunizmus bukása óta inkább már gyalogszerrel mennek. Egy másik felsőloki ehhez hozzátette, eleinte a zarándokok olyan kevesen voltak, hogy akár a templomban is elfértek, sőt, ott is aludtak, ha úgy alakult, most már lassan a Nyeregben sem férnek el.

A gyimesi fiatalok közül sokan külföldön dolgoznak, mondja, hiszen a munkalehetőségek korlátoltak a Gyimesekben. De hazatérnek a búcsúra – az embernek csak egy igazi otthona van, a honvágy pedig hazahozza a fiatalokat. A zarándoklat egyeseknek vallási, másoknak közösségi vagy áldozati út, de mindenki bánja, ha kimarad belőle.

A csángók nem a vitrinben léteznek – teszi hozzá egy másik gyimesi. Az ő falvaik is változnak, mert minden változik, ami él, ők sem maradhatnak meg olyannak, ahogyan egyesek romantikus elképzeléseiben élnek.