Simona Halep: Alig várom, hogy ismét pályára léphessek
2024. március 6. – 08:35
„Alig várom, hogy ismét pályára léphessek” – nyilatkozta Simona Halep kedden, miután a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott a fellebbezésének, és négy évről kilenc hónapra csökkentette játékjogának doppingvétség miatti felfüggesztését, írja az Agerpres.
Az eltiltás időszakát a döntés szerint 2022. október 7-étől számolják, így az 2023. július 6-án lejárt.
A világklasszis román teniszezőt az AFP hírügynökség idézte. Mint írták, amióta doppinggyanúba keveredett, Simona Halep mindig hangsúlyozta ártatlanságát és azt, hogy tudatosan soha nem fogyasztott tiltott szert.
„Feddhetetlen sportoló vagyok és voltam eddig is” – mondta Halep, „felháborítónak” nevezve az ellene felhozott vádakat. „Végül győzött az igazság, bár tovább tartott, mint szerettem volna” – fogalmazott.
Simona Halep egyik ügyvédje, az amerikai Howard Jacobs egy keddi közleményben hangsúlyozta, hogy az eltiltás csökkentéséről szóló döntés „egyben azt is jelenti, hogy Simona Halepnek jogában állt volna indulni a legutóbbi két Grand Slam-tornán, a 2023-as US Openen és a 2024-es Australian Openen”.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!