Visszatérhet Simona Halep
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (TAS) 4 évről 9 hónapra enyhítette a doppingolással vádolt Simona Halep büntetését, ami azt jelenti, hogy a több mint egy éve eltiltott teniszező visszatérhet a pályára – írja a Libertatea.
A TAS kedden kihirdetett döntése értelmében elfogadták Simona Halep érvelését a rá kirótt doppingvétség ügyében, és a teniszezők doppingügyeivel foglalkozó Nemzetközi Tenisz Integritás Ügynökség (ITIA) 2023. szeptember 12-én kihirdetett 4 éves eltiltását 9 hónaposra mérsékelte. Ez azt jelenti, hogy a 2022 október 7-től eltiltott játékos büntetése már 2023 július 6-án lejárt, tehát mostantól visszatérhet a teniszpályára.
Az ITIA korábban arról tájékoztatott, hogy Halepet két különböző szabálysértésben is bűnösnek találták. Egyrészt azért találták bűnösnek, mert roxadustat nevű tiltott szert találtak a 2022-es US Openen vett vizeletmintájában, másrészt meg azért, mert a biológiai útlevelében szabálytalanságokat tapasztaltak.
Halepet 2022. október 7-én értesítették arról, hogy pozitív lett az egyik doppingtesztje, és a Nemzetközi Tenisz Integritás Ügynökség (ITIA) ideiglenesen felfüggesztette a játékjogát.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!