Januárban több mint kétmillió italcsomagolást váltott vissza a lakosság

Januárban több mint kétmillió italcsomagolást váltottak vissza országszerte a fogyasztók a betétdíjas visszaváltási rendszeren (SGR) keresztül – jelentette be az Agerpres közlése szerint csütörtökön a környezetvédelmi miniszter.

Az italcsomagolások garanciális rendszerét még január elején leteszteltük, ekkor még kevesen tudták, hogyan működik. Megfelelő jelzésű terméket nehezen lehetett találni, automaták voltak már, de a megfelelő tájékoztatás azért éreztette hatását.

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter a Facebook-on most arról írt, hogy kevesebb mint három hónappal az elindítása után a betétdíjas visszaváltási rendszer még mindig csak a kezdeti fázisban van, de a visszaváltás mértékére vonatkozó eddigi adatok megfelelnek az eredeti becsléseknek.

A miniszter ezért úgy véli, hogy az első évre kitűzött célt teljesíteni lehet.

A rendszer működésének első hónapjában, 2023 decemberében az italforgalmazók körülbelül 45 millió SGR-jelzéssel ellátott csomagolású italt dobtak piacra, 2024 januárjában ezek száma megközelítőleg 180 millióra nőtt.

'Az elkövetkező idősszakban egyre több SGR-jelzéssel ellátott italcsomagolást látunk majd az üzletek polcain, és egy idő után ezek teljesen felváltják a nem beváltható csomagolású termékeket' – írta bejegyzésében Fechet.

Az egy nap alatt összegyűjtött visszaváltható csomagolások rekordját Bukarest tartja több mint 1000 zsáknyi palackkal.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!