Képeken a Frederico-ciklon, amely soha nem látott erővel csapott le a tengerparti településekre

2023. november 20. – 13:10

Másolás

Vágólapra másolva

A tengerparton a hétvégén vörös kód volt érvényben a szél és a heves esőzések miatt. A Frederico ciklon, a Fekete-tengerre valaha lecsapó legerősebb vihar, óránként 120 kilométeres sebességet meghaladó széllökéseket hozott. A 8-9 méteres hullámok még a helyieket is sokkolták. A tengerpartokat elöntötte a víz, és az üdülőhelyek utcáit is elárasztották a hullámok, amelyek visszahúzódása után hordalékkal teli járdák maradtak hátra.

Amint korábban megírtuk a Transtelexen, Konstanca városában a ciklon teljes erővel csapott le: fákat tépett ki a földből, épületek tucatjai maradtak tető nélkül, a tomisi kikötőben pedig csónakokat és vitorlásokat nyelt el a víz. A cernavodai atomerőmű 1-es blokkja automatikusan kikapcsolt, és csak 20 óra elteltével indult újra.

A Fekete-tengeren lecsapó szörnyű vihar miatt a román határon rendkívüli állapotot rendeltek el. A bolgár partok mentén fekvő városokat orkán erejű széllökések sújtották. Legalább két ember meghalt, fák zúzták össze őket. Törökországban pedig hatalmas, akár 10 méter magas hullámok süllyesztették el a halászok hajóit és állították le a kompforgalmat.

Íme néhány sokatmondó képsor, amelyet a közösségi médiafelületeken osztottak meg a fotósok, videósok.

Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!

2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!