A Via Transilvanica útvonala már a Google Utcakép alkalmazásával is bejárható

A Via Transilvanica útvonal nagy része ettől az ősztől elérhető a Google Utcakép alkalmazásának panorámaképein is. A panorámaképek egy speciálisan erre a célra tervezett tricikliről készültek – jelentették be a Google képviselői a G4media szerint.
Az 1400 kilométeres útvonal több mint 850 kilométerét lehet bejárni digitálisan is.
A blog.google szerint 2023 augusztusában a Google Street View fotósokból álló csapata Romániában egy speciálisan erre a célra tervezett, panorámakamerával felszerelt triciklivel végighajtott az útvonalon, hogy lefotózza a Via Transilvanica néhány lenyűgöző szakaszát.
Ezen a digitális útvonalon megállhatunk a 16. századi sucevițai kolostornál, körbejárhatjuk a Teleky-kastélyt, elérhetjük Berethalom templomát vagy meglátogathatjuk Ulpia Traiana Sarmizegetusa római kori városát.
– írja a blog.google.
2023-ban két romániai projekt kapott Europa Nostra-díjat, a Via Transilvanica mellett a Duna-deltában zajló, A vizek útkeresői című oktatási projektet díjazták. A Via Transilvanica az ország első hosszú, 1400 kilométeres túraútvonala, amely a tervezői szerint 20 különböző etnikai és kulturális régiót (többek között Székelyföldet is) és mintegy 400 települést érint Putnától Szörényvárig. Ezek között van 12 UNESCO világörökségi helyszín is.
A Transtelex munkatársa tavaly ki is próbálta az útvonal egy részét, és ebben a cikkben foglalta össze a tapasztalatait.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!