Kolozsvár polgármestere: A városban terjengő bűzt a hulladékkezelési eljárás nem megfelelő alkalmazása okozza

2023. augusztus 29. – 11:04

Másolás

Vágólapra másolva

Fertelmesen bűzölög Kolozsvár több negyede. Ürülékszag lepte el a Mărăști, a Tóköz, az Írisz negyedeket, de a fojtó szagokat Szamosfalván, a Györgyfalvi negyedben és a Deák Ferenc (B-dul Eroilor) utcán is érezni lehet. A kolozsváriak a talpukat nézik, hogy nem kutyaürülékbe léptek-e. Mások először a szomszédjaikra gyanakodtak a bűz miatt, amíg ki nem léptek az utcára, ahol ugyanaz az orrfacsaró szag fogadta őket. Végül Emil Boc, Kolozsvár polgármestere feloldotta a rejtélyt: a hiperszuper hulladékkezelő központ nem működik megfelelően.

A jelenlegi adatok szerint a Kolozsváron terjengő bűzt az okozza, hogy a Supercom hulladékkezelő nem tartja be a hulladékkezelési eljárás előírásait – jelentette be Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a keddi tanácsülésen

A polgármester először attól tartott, hogy Pataréten, a régi, bezárt szeméttelepen lehet gond, viszont ott nem találtak semmit, tehát nem a városháza és a RADP területe – mondta.

Emil Boc előzetes következtetése az, hogy az integrált hulladékkezelő központban nem tartják be az eljárást. Ha az állami hatóságok az ellenőrzés befejezésekor más következtetéseket is levonnak, azt mondta, azokat is nyilvánosságra hozzák.

A PressOne munkatársa szerint már több napja nem működik a háztartási hulladék mechanikai kezelője, és a Supercom nem értesített senkit a Környezetvédelmi Hivataltól. Az integrált hulladékkezelő központ egyébként is alulméretezett, mert amikor üzembe helyezték, a berendezés a szelektív gyűjtés nagyobb százalékát vette figyelembe.

Mivel ott is volt egy üzemzavar, pont ebben a hőségben, a Supercom hegyekben halmozta fel a kezeletlen háztartási hulladékot (ahol nem lett volna szabad tárolni). „Az eredmény egy bűzbomba lett” – tette hozzá a környezetvédelmi őrség munkatársának magyarázata alapján.

Egyesek már a szag megjelenése után azonnal tudni vélték, hogy a bűz a pataréti szeméttelep felől szivárog a városba. Akik pedig nyomon követték Kolozs megye új integrált hulladékkezelő központjának történetét, ahová egy ideiglenes (értsd: a pataréti szeméttelep bezárása után több évig fenntartott) lerakatból, mindenféle tisztítás és kezelés nélkül hordták át a biológiai hulladékkal összekevert szemetet, azok tudják, hogy fejétől bűzlik a hal.

Emil Boc Kolozsvár polgármestere korábban azt nyilatkozta a Kolozsvári Rádió román adásában, hogy a környezetvédelmi felügyelőség vizsgálatot folytat az integrált hulladékgazdálkodási központban.

A Kolozsvári Rádió arról számolt be, a polgármester szerint a régi hulladéklerakat le van zárva, ott nem zajlik semmilyen tevékenység, ami felelős lehetne a problémáért. A felügyelők a tisztítótelepet is ellenőrzik. Az integrált hulladékgazdálkodási központ az egyedüli helyszín, amely aktív, ott dolgozzák fel Kolozs megye összes szemetét.

A kolozsvári környezetvédő aktivisták már korábban, helyszíni szemléjük után megállapították, hogy a hulladékkezelő központ nem megfelelő működtetése áll a szagok hátterében.

A nyári időszakban nem először tapasztalt problémáról van szó.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!