Kipróbáltuk a kártyáról való pénzfelvételt a Pennyben, de nem volt benne sok köszönet

Mint ahogy már beszámoltunk róla, a Penny üzletlánc Romániában premiernek számító újítást vezetett be: lehetővé tette a vásárlóinak, hogy 200 lej értékig készpénzt vegyenek fel a boltjaiban. Mivel a szolgáltatást elvileg a Penny minden üzletében elérhetővé tették és a bevezetését Magyarországon is kilátásba helyezték, elmentünk kipróbálni, hogyan történik mindez a gyakorlatban.

Le akartam tesztelni, hogy Sepsiszentgyörgyön működik-e a szolgáltatás, amire amúgy kevés esélyt láttam, miután a szentgyörgyiek sem hallottak még róla. Kíváncsi voltam arra is, hogyha mégis működik, mennyire gördülékenyen lehet pénzt kivenni, valós alternatívája tud-e lenni a banki ATM-nek abban a városban, ahol tényleg nem sok helyen lehet pénzt kivenni, kiváltképpen nem a Penny környékén.

Spoiler alert: lehet pénzt kivenni, de erősen tartózkodnék tőle, hogy még egyszer így kelljen ezt megoldjam, mert a hajam is megőszült, amíg készhez kaptam a saját pénzem. Ráadásul lehet, hogy nem olvastam el az apróbetűs részt, de feltételekhez is kötötték a pénzkivételt.

Négy óra körül érkezem a Nicolae Iorga 22-es szám alatt található Penny üzlethez. Utólag meggondolva nem éppen a legjobb időpontban. Négy órakor ugyanis sokak munkaideje lejár, a délutános gyereket haza kell hozni az iskolából és a kisváros több helyen is bedugul. Ilyenkor biztos mindenki idegesebb – ezzel magyarázom azt a feszültséget, ami a Pennyben eleve fogad. Azt viszont sehogy sem értem, hogy miért zár be előttem az egyik kassza, és marad egyetlenegy nyitva, ha ekkora a hajtás. De mindegy, nem az én dolgom. Én csak egy pennys szolgáltatást szeretnék igénybe venni, bár a pénzkivétel lehetőségére a boltban semmi sem utal – amitől még jobban elbizonytalanodom.

Azért még kiállom a soromat, és felteszem a nagy kérdést románul a kasszásnak. Hosszú volt a sor, ezért bizonyítékul előkotortam a telefonból a Penny hivatalos tájékoztatóját is. A kasszás a mondókám végén megnéz, aztán a telefonomba bámul, előbb a kezemből, majd a saját kezéből nézi, tanulmányozza, hogy mi lehet ez. Fejét vakarva végül azt mondja, ő nem tud ilyenről. Azonban nem adja vissza a telefonomat, leteszi a kassza mellé és egymás után hívja oda a feletteseit. A sorban álldogáló, várakozó vásárlók szúrós szeméből ítélve pedig már a pokolba kívánhatnak.

Viszont megtudom, hogy a legnagyobb boss az, aki rögvest érkezik. Addig engem félreállítanak. Rövid idő múlva csakugyan megérkezik az üzletvezető, akivel közlöm, hogy hallottam a szolgáltatásukról és pénzt vennék ki. Kérdezem, hogy lehet-e? Erre rávágja, hogy igen, ott a kasszánál lehet, és máris politikusokat megszégyenítő módon tűnik el, mielőtt még másról is faggathatnám.

Mivel addigra a mögöttem lévő sor a kétszeresére nőtt, reménykedtem, hogy nem kell újra kiálljam a sort, de a kasszás, aki nem tudott a pénzkivevős akcióról, most úgy el volt foglalva, hogy észre sem vett. Szerencsémre, mire feladtam volna a kassza mellett álldogálást, addigra egy másik kasszás odalépett hozzám, hogy soron kívül kiszolgáljon. Azokra, akik a kasszanyitás reményében még odasomfordáltak volna, bosszúsan ráförmedt, hogy a kassza zárva van. Éreztetve, hogy ideges azért, mert egyéb fontosabb elfoglaltságai mellett még ezzel a feladattal is foglalkoznia kell. Azaz velem.

Ráadásul én még azzal is tovább frusztráltam, hogy amikor közölte, hogy gyorsan vásároljak valamit, egy kávét vagy egy rágógumit, hogy kivehessem a pénzt, én értetlenül álltam a dolog előtt, mert csak 200 lejt akartam kivenni a saját bankszámlámról, az általa javasolt rágóra vagy kávéra nem volt szükségem. Ez azonban szerinte kötelező volt, hogy a pénzkivétel regisztrálva legyen.

Én meg nem akadékoskodtam tovább, mert roppant idegesnek tűnt, és örültem, hogy annyit még elmondott egy másik kasszással kórusban, hogy a programot az elmúlt évben, nagyjából három hónappal ezelőtt vezették be. Igaz, szemlátomást nem hogy a vásárlók, még a kasszások sincsenek mind tisztában vele. Vásároltam tehát egy rágót, mint 1-4. osztályos koromban, amikor a büfés néninek nem volt visszajárója, és cukorkát adott az aprópénz helyett. Ő cserébe bepötyögte a gépbe a 202.69 lejes összeget, én pedig a bankkártyát a vásárlásoknál szokásos módon hozzáérintettem, és megkaptam az általam igényelt 200 lejt és a rágót is. Ezzel pedig, mint aki jól végezte dolgát, megköszöntem és végre elhagyhattam az üzletet.

Egyúttal az elemek visszaváltását is leteszteltem

Igen ám, de amikor kimentem az üzletből egyből eszembe jutott, hogy rám bíztak egy doboz használt elemet, mert a Penny másik programja szerint egy kg lemerült elemért egy csomag új elemet ad, hét rossz elemrúdért pedig egy jót. Mondták már, hogy vastag bőr van a pofámon, de jó elem nélkül hazamenni ugyanolyan kellemetlen lett volna, mint most visszamenni a boltba. Csak hát megint semmi jele nem volt annak, hogy hol váltják be az elemeket, ezért az egyik kasszásnőhöz fordultam, aki az előbb segítőkésznek mutatkozott. Ő azonban lerázott azzal, hogy ilyenekkel a főnököt kell megkeresni, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy lejárt elemekkel megyek a Penny üzletvezetőjéhez.

Viszont a főnököt sehol nem láttam, úgyhogy beálltam ismét a kasszás sorba. Az a kasszás nő volt ott – két kassza működött – , aki ez előbb már lecseszett azért, hogy rossz helyre jöttem az elemeimmel. Nyilván nem hozzá kellett volna, de reméltem, hogy hátha ismét odahívják a bosst.

Jött is valaki más, akivel megmértük az elemeket, majd a főnökhöz vitt. Kezünkben az elemeimmel – mert ugye már mindenki kezében azok voltak – , magyarázom románul, hogy nem csak egy csomag elemet kell adjon az 1 kg elemért, hanem a többi elemért, ami az egy kiló fölött van, még járna pár elem. Kicsit már olyan volt a hangulat, mint egy török bazárban, ahol kézzel-lábbal alkudozol, magyarázkodsz és próbálod fel vagy éppen levinni az árakat, de a főnök végül csak rám hagyta a dolgot, és még négy darab elemet szinte hozzám csapott és aztán mondta, hogy mehetek.

Igen ám, de a kasszánál kellett kimenni, az üzletvezető pedig semmi féle nyugtát nem adott a kezemben lévő jó pár darab pennys elemről. Kicsit sántított a dolog, hogy én csak úgy kisétálok azokkal a vadiúj elemekkel, szóval a biztonsági őrnek jó előre feljelentettem magam, hogy én ezt nem lopom, de ki fogom vinni innen, mert csereberéltünk.

A biztonsági őr pislogott párat, talán furcsálta is, de aztán azt mondta, menjek, ha mennem kell. Én pedig megfogadtam magamnak, hogy amennyiben sem a 200 lejt, sem az elemeket nem fogja a Penny vagy a rendőrség utólag visszakövetelni, akkor inkább soha többé nem megyek vissza, hogy ezeket a szolgáltatásokat igénybe vegyem.