Ezek az alkotók lesznek jelen az első Transylvanian Design Weeken

2023. február 2. – 10:41

Ezek az alkotók lesznek jelen az első Transylvanian Design Weeken
Részlet Catrinel Săbăciag formatervező munkájából – Fotó: Transylvanian Design Week

Másolás

Vágólapra másolva

Ismertette a beérkezett pályamunkákból összeállított válogatást a Transylvanian Design Week (TDW). Ezek szerepelnek majd a 2023. február 18. – március 10. között a Csíki Székely Múzeumban megszervezett tárlaton.

A Csíki Székely Múzeum és a csíkszeredai polgármesteri hivatal erdélyi designereket megszólító eseményt szervez az OTP Bank Románia támogatásával, ennek keretében hirdettek versenyt erdélyi kötődésű alkotók számára. A felhívásra az öt kategóriában összesen 221 pályamunka érkezett be, közölték a szervezők.

A munkák kiválasztása anonim módon, az alkotók nevének ismerete nélkül történt. A beérkezett alkotásokat héttagú zsűri bírálta el, amelynek tagjai a romániai szakma ismert képviselői: Oláh Gyárfás – kurátor, Adrian Balcău – formatervező, Esztány István – formatervező, Hátszegi Zsolt – mozgóképművész, Szigeti G. Csongor – médiaművész, Zsigmond Adél – divattervező, Kelemen Attila – marketing tanácsadó.

A most közzétett válogatásban szereplő alkotók munkáit láthatja majd a közönség a TDW kiállításán, olyan neves meghívott designerek alkotásai mellett mint Lucian Broscățean, Sandra Chira, Smaranda Almășan, Lucian Rusu divattervezők, Keszeg Ágnes illusztrátor, László Hajnalka, Kolcsár Melinda, Burus Botond grafikusok, Catrinel Săbăciag formatervező és mások.

A TDW kiállítására beválogatott alkotók névsora:

  • divattervezés: Iulia Efros, Péntek Eszter, Oana Alexandra Cucu – Onibon Fashion Forward, Pașcalău Claudiu-Raul, Claudia Cristina Ciotec, Jánosi Ágnes Anikó, Andra Handaric.
  • terméktervezés: Pál Szidónia, OBIECT.studio (Petrică Maier-Drăgan, Andrada Pinte), Sándor Attila, Șezi Brand (Loiș Octavia, Loiș Lucian, Dumitrașcu Grațian), Petrovits István, Kovács Kristóf, Csíki Szidónia (Szifianna Jewelry), Radu Abraham, Catrinel Săbăciag, Csiby-Gindele Rebeka, Robert Niculescu, Baróti Hunor, Székely Vakon János, Egyed János, Bod Ádám, Fekete Zoltán, Teodor Gheorghe-Papadopol
  • grafikai tervezés: Czirják Adorján, Kunsthalle Bega (Alina Cristescu, Anca Verona Mihuleț, Andreea Drăghicescu, Loredana Ilie, Bogdan Rața, Ugron Lajos), Sztojka Melissza, Manierart – Camel coding (Baróti Hunor, Szilágyi Levente), Técsi Boglárka, László Ildikó, Szabó Tamás, Benedek Orsolya, Kolcsár Sz. Zsolt, Botond Csiby-Gindele, Németh László, Ivácson Bella-Rebekka, Rubikom (Porcsalmi Balázs, Domokos Zsolt, Szabó Zsolt), Bege Zoltán, Boér Sebestyén, Fülöp Szabolcs, Ungureanu Nicolae-Titus, Király Kata
  • motion design: Bold Branding Studio, Rózsa András, Juhos Júlia

A kategóriák győzteseinek nevét a kiállítás megnyitóján, február 17-én hozzák nyilvánosságra. A nyertesek 4000 lej jutalomban részesülnek az OTP Bank Románia felajánlásából.

A Transylvanian Design Week célja pillanatképet alkotni az erdélyi design jelenlegi helyzetéről az alkotók és az érdeklődő közönség bevonásával. A szervezők szeretnék a kreatív közösséget érintő kérdéseket körüljárni az esemény ideje alatt: megtudni, miben látja a szakmai közönség az iparművészet szerepét és milyen közös irányokra fogalmazódik meg igény a résztvevőkben.

A TDW kiállítása február 18. – március 10. között látogatható a Csíki Székely Múzeumban. „A pályázatra érkező legjobb pályamunkák és a meghívott designerek munkái együtt lesznek majd kiállítva több teremben, és a házigazda Csíki Székely Múzeum anyagából olyan darabokat is behozunk, amelyek kötődnek a designhoz, lesz egy dialógus a tárgyak között” – mondta korábban a tárlatról a Transtelexnek Oláh Gyárfás kurátor.

A kiállítással párhuzamosan számos társrendezvény is zajik majd, amelyeknek célja az erdélyi design megismertetése a helyi közönséggel, valamint találkozási lehetőség biztosítása a kreatív közösség számára. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel partnerségben a Publicritic tervezőgrafikai kiállítás a Csíki Moziban lesz látogatható.

A Smart Hungary kiállítás a Külgazdasági és Külügyminisztérium utazó-kiállítása, melyet világ több helyszínén mutattak be 2022-ben, a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest és Magyarország csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében érkezik a TDW-re.

A TDW programjában gyerekfoglalkozások, beszélgetések és tárlatvezetések is helyet kapnak.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!