Oláh Gyárfás: A designerek többnyire a dekoratív elemeket viszik tovább a hagyományból, pedig nem ez a lényeg

2023. január 10. – 05:57

Oláh Gyárfás: A designerek többnyire a dekoratív elemeket viszik tovább a hagyományból, pedig nem ez a lényeg
Kenderből készült ruhadarab a Patzaikin kínálatában – Fotó: Patzaikin Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Székelyföldi művész saját fejlesztésű anyagokból, újrahasznosított gabonás zsákokból készült szobrai szerepelnek Vincent Van Gogh, Robert Rauschenberg és mások munkái mellett az Arles-i Vincent Van Gogh Alapítvány kiállításán. Oláh Gyárfás a koronavírus-járvány alatt fordult hangsúlyosabban a szobrászat felé, azelőtt Románia egyik legeredetibb ruhatervezőjeként tartották számon.

Az Ivan Patzaikin olimpiai bajnok román kenus nevét viselő brand designereként csapatával a 2012-es román olimpiai sportolók formaruháját is tervezte, majd kenderből készült, minimalista kollekcióival az elsők között hozta be a fenntarthatóság és természetközelség témáját a romániai divatiparba. Az alkotóval, aki a Csíkszeredában először megszervezett Transylvanian Design Week kurátora, arról is beszélgettünk, hogy hogyan kapcsolódhat a design a hagyományhoz, illetve Erdélyhez.

A fenntarthatóság, a természetközelség, a természetvédelem ma már megjelenik a divatban témaként, de amikor Ön 2012-ben a Patzaikin designere lett, ez nem volt annyira elterjedt. Hogyan lettek éppen ezek a brand értékei?

Nem volt annyira trendi, mint most, ez így van, akkor még eléggé új dolognak számított, főleg itt Kelet-Európában, Romániában. Ez Doru Frolu ötlete volt, amit Ivan Patzaikinnal együtt megfogalmaztak. Ez döntő dolog volt számomra, amikor felkértek, hogy legyek a brand designere, mert én mindig is közel álltam ezekhez az értékekhez, ezért is mondtam igent.

Arra törekedtünk, hogy mindent romániai helyi anyagokból állítsunk elő, helyi termelőktől szerezzünk be, és ezt nagyon nehezen, de megvalósítottuk. Fel kellett térképezni, hogy Romániában hol maradtak olyan gyárak, ahol még van lehetőség anyagot legyártani vagy szálat elkészíteni. Romániában a '90-es évek végére már nagyon eladósodtak azok a gyárak, ahol kenderrel foglalkoztak, sok helyen eladták őket, utána pedig a törvények hátráltatták ezt az ipart. Doru és Ivan sokat harcoltak azért, hogy a törvények változzanak, a textilhez használt kender ne legyen ugyanabban a kategóriában a másik kenderfélével. Tehát fel kellett térképezni a gyárakat, és meggyőzni őket, hogy nekünk gyártsanak. Ez költséges is volt, ugyanazt az anyagot meg lehetett volna venni Kínában az ár ötödéért.

Ez a 2010-es évek elején történt. Az azóta eltelt több mint tíz évben változott valami a kender felhasználása terén Romániában? Volt hatása annak, amit a Patzaikin elkezdett?

Hatása annak, amit mi csináltunk, nem tudom, hogy mennyire volt, vagy mennyire nem. Még voltak olyanok, akik ezzel foglalkoztak, csak nem designerek, hanem inkább kis kézműves termékeket előállító cégek, de hogy ők honnan szerezték be a kendert, az alapanyagot, azt nem tudnám megmondani. Azoknál a cégeknél, akikkel mi dolgoztunk, azért elkezdődtek a dolgok, igen, Doru létre is hozott egy kender-klasztert, ott többen is vannak, de én nem vettem részt ebben, nem tudok részleteket mondani róla. Elindult egy folyamat, ez biztos.

Oláh Gyárfás – Fotó: Grégoire D'ablon
Oláh Gyárfás – Fotó: Grégoire D'ablon

Erdéllyel kapcsolatban gyakran emlegetik a lokális, rurális örökséget, mint értéket. Hogy lehet a tradícióhoz designerként korszerűen, előremutató módon viszonyulni?

Ez elég nehéz kérdés, azért is, mert annyira nem tanulmányoztam ezt a pályafutásom során, általában nagyon intuitíven dolgozom. Amit látok Magyarországon vagy a Kárpát-medencében, az az, hogy a designerek a nagyon látványos motívumrendszert veszik át, ami igazából nem a lényege a tradíciónak. Még a formavilággal is kevesen játszanak el, inkább a dolgok dekoratív oldalát, mintázatát viszik tovább. Én teljesen másképp gondolkodom erről. Engem inkább a folyamat érdekel, hogy hogyan gyártották ezeket a dolgokat, hogy születtek meg különböző anyagok vagy szálak, meg hogy milyen módon használták őket.

A Patzaikin esetében is Ön tervezte a textíliákat, ezzel kezdődött a munkafolyamat.

Én irányítottam, de voltak a gyárakban olyan emberek, akik ehhez nagyon értettek. Elmagyaráztam, hogy én mit szeretnék, és mindig együtt fejlesztettünk ki egy bizonyos anyagot.

Oláh Gyárfás 1975-ben született a Hargita megyei Tusnádon. Textilművészetet és divattervezést tanult a Temesvári Nyugati Egyetemen, illetve a budapesti Iparművészeti Egyetemen. A Heretique and Wanguardia, a Rozalb de Mura, majd 2011-től a Patzaikin brand tervezője. Kollekcióit a különböző anyagok és textúrák könnyed játéka, a design szinte észrevehetetlen részletei és a ruhák szoborszerű vonalai jellemzik, olvasható a Transylvanian Design Week bemutatójában. 2020 óta elsősorban szobrászként van jelen rangos kiállítóterekben.

Székelyföldről a '90-es években a temesvári egyetemre ment textilművészetet és divattervezést tanulni. Milyen iránya volt akkor a designnak Erdélyben? Volt akihez kapcsolódni?

Nem, akkor nem volt semmi ilyesmi. Még Románia-szinten sem, főleg a divattervezésben. Voltak nagy nevek, akik a régi rendszerből vándoroltak az új világba, mert másképp nem is lehetett, a diákoknak nem volt büdzséje arra, hogy valamit létrehozzanak, és azok, akik a régi rendszerben tervezőként vagy modellként dolgoztak, kitalálták, hogy a divatban is tudnak mozogni, és volt egy olyan erős hátterük, kapcsolatrendszerük, hogy ezt el tudták indítani.

Miért döntött egyébként éppen Temesvár mellett?

Szerettem volna, hogy minél messzebb legyen. Amúgy Bukarestbe akartam menni, de oda nem jutottam be, mert nem voltak kapcsolataim, rájöttem, hogy már előzőleg kellett volna ott órákat venni, mert az volt a biztos akkor. De Temesváron jó volt, egy eléggé szabad iskola, bár ott sem voltak olyan tanárok, akik a divattervezésben nagyon nagyot alkottak volna, vagy egy ilyen folyamatban részt vettek volna valamikor, inkább a textil-tervezésben dolgoztak.

Egy ilyen közegben mi volt az, ami inspirációs forrás lehetett?

Inspirált az, hogy volt egy álmom. És akkor már azért többféle divatlaphoz volt hozzáférésem, minden menő design és művészeti folyóirat megvolt Temesváron, már volt internet, de még nem volt annyi információ, mint ma, ezért sokkal többet kellett kutatni, és azt hiszem, ez azzal is járt, hogy sokkal kreatívabbnak kellett lenni, mint ma. Budapesten jártam a negyedévet, ami nagyon jó volt, egy más város volt, sokkal nagyobb, mint Temesvár, és azért ott már voltak külföldi diákok, illetve az osztálytársaim közül voltak olyanok, akik részképzésen vettek részt más egyetemeken, úgyhogy jöttek át információk.

Az utóbbi három évben Temesváron, Bukarestben is állított ki szobrokat, jelenleg az Arles-i Vincent Van Gogh Alapítvány kiállításán szerepelnek a szobrai. Ezek között is van olyan, ami textilből készült. Hogyan fordult a ruháktól a szobrok felé?

2019-ben eldöntöttem, hogy félre fogom tenni egy időre a designt, és csak a szobrászattal fogok foglalkozni. Sokáig azt hittem, hogy egyszerre tudom csinálni a kettőt, de ez nem lehetséges, amikor száz százalékban a ruhákkal foglalkoztam, akkor mellette csak a rajzok maradtak, meg a sok betelt kis füzetecske. Ezért úgy döntöttem, hogy egy ideig csak a szobrászatra koncentrálok, szerződést is kötöttem egy bukaresti galériával. A pandémia is közrejátszott, egyedül tudtam maradni, és tudtam koncentrálni ezekre a dolgokra. A nyáron pedig Szantorini szigetén voltam egy rezidens-programon négy hónapig, ahol megint jöttek új ötletek, kinyíltak kapuk. Meghívtak a Fondation Vincent Van Gogh kiállítására, bekerültem a 12 művész közé, akik között olyan nagy nevek vannak, mint Vincent Van Gogh vagy Robert Rauschenberg. Nagy dolog volt számomra, hogy két év után eljutottam ide.

Az első szoboregyüttes, amit csináltam, textilből készült, közel állt hozzám a széna, a kender, a gabonás zsákok, amiket meg is akartam menteni. A szűk környezetemben, egy pár faluban Tusnád mellett, rokonoknál felfedeztem ezeket, és úgy éreztem, hogy meg szeretném menteni, mert láttam, hogy mekkora energia leszőni egy ilyen anyagot, még a szálat is kézzel fonták hozzá – ma elképzelhetetlen egy ilyen dolgot kivitelezni. Érdekelt is, hogy mit tudnék ebből kihozni, hogy ne vásári, tradicionális dolog legyen, hanem teljesen más. De a textil csak egy anyag a többi között. Én nagyon nyitott vagyok, kísérletező, ugyanúgy, mint a ruháknál, szeretem, hogy én találjam ki az anyagokat is, különböző kompozitokat, szeretek különböző porokat összekeverni és azokból kihozni új dolgokat.

Oláh Gyárfás szobra az Arles-i Vincent Van Gogh Alapítvány kiállításán – Fotó: Arles-i Vincent Van Gogh Alapítvány Facebook-oldala
Oláh Gyárfás szobra az Arles-i Vincent Van Gogh Alapítvány kiállításán – Fotó: Arles-i Vincent Van Gogh Alapítvány Facebook-oldala

Mennyire van hatással a szobraira a ruhatervezés és fordítva?

Biztosan ugyanaz a folyamat megy tovább, csak más formában, mert én így gondolkodom. A ruháknál is mindig szobrász-szemmel álltam hozzá a dolgokhoz, a modellezés nagyon fontos volt ott is számomra. Persze az más, hogy most egyedül dolgozom, a ruhatervezésnél pedig mindig leosztottam több emberre a feladatokat a gyártulajdonostól a mérnökökön és modellezőkön át a varrónőkig, de minden munkafázisban részt vettem.

Elképzelhetőnek tartja, hogy visszatér a ruhatervezéshez?

Igen, ez nem egy olyan dolog, ami le volna zárva.

A Transylvanian Design Week kurátoraként most bizonyos értelemben ismét designnal foglalkozik.

Nem nagyon követtem a design-folyamatokat az utóbbi három évben, nem is nagyon volt hozzáférésem sem, illetve teljesen más dolgok kötötték le a figyelmemet, így most nagyon friss szemmel nézem őket, ami szerintem jó, vagy nekem jó legalábbis.

A meghirdetett pályázat mellett ön kurátorként már több designert is meghívott az eseményre, jelen lesz a munkáival is. Ez alapján van már elképzelése arról, hogy milyen pillanatkép rajzolódik majd ki az erdélyi kortárs designról?

Azt hiszem, hogy ezt akkor fogjuk látni, amikor a helyükön lesznek a tárgyak, a termékek. Akkor ki fog derülni, hogy másabbak-e valamiben ezek a munkák. Én ezt nem hiszem, csak úgy lehetnének másabbak, ha volna arra igény, hogy ezek a designer programokat valósítsanak meg. Erre vannak példák Amerikában, Olaszországban, meg különösen a skandináv államokban, hogy megfogalmaztak egy programot, hogy ezek vagyunk, ezek a gyökereink, ezt szeretnénk csinálni. Lehet, hogy kellene egy ilyen hub, össze kellene üljön ez a társaság, hogy meghatározzon irányokat. Persze emellett mindenki önmaga maradna, de ha azt akarjuk, hogy legyen egy ilyen erdélyi irány, akkor azt csak így lehet. Az első Transylvanian Design Week arról kellene szóljon, hogy a résztvevők beszéljenek arról, hogy egyáltalán van-e erre igény. Biztos, hogy izgalmas dolgok születnének, csak el kellene dönteni, hogy mik azok az értékek, amelyeket tényleg figyelembe kellene venni.

Első alkalommal szervezik meg Csíkszeredában a Transylvanian Design Weeket, 2023. február 18. és március 10. között. Akik már biztosan jelen lesznek: Lucian Broscățean, Sandra Chira, Ferencz Borbála, György Eszter, Cristina Lazăr, Lucian Rusu, Török Réka, Zsigmond Adél divattervezők, a formatervezés területéről a Vargas Corner, Catrinel Săbăciag, Adrian Balcău és Esztány István, a Non-common.design Studio, Kádár Melinda motion artist, Keszeg Ágnes illusztrátor és designer, Csiby-Gindele Botond grafikus, Sógor Sarolt ékszer- és fémműves, Hátszegi Zsolt mozgóképművész, Szigeti G. Csongor media artist. A Csíki Székely Múzeum és Csíkszereda Városháza, az OTP Bank Románia támogatásával pályázatot hirdet további erdélyi iparművészeknek a részvételre.

A Transylvanian Design Weekre meghirdetett pályázat témája az eseményhorizont. Miért ez?

Felvetettünk több irányt, de ennél maradtunk, ebbe besegített az is, hogy mit ad ki a Google az adott szóra, hogy ez ne vigye nagyon másfelé a dolgokat, mint amire mi gondoltunk, mert főleg a diákoknak ma azért az az első, hogy beírják a keresőbe az adott szót.

A meghatározás szerint az eseményhorizont esetében a múlt és a jövő vonatkozásai jönnek szóba…

Az is, meg ez a periféria, amin vagyunk vagy voltunk, Erdély, ez a Kelet-Nyugat határ, az, hogy az információ hogy ért el ide, ezek mind benne vannak. Ma már szerintem annyira nem határvonal, de mégis az valamilyen szinten. Az információáramlás szempontjából biztos nem az, mert ugyanazok a TikTok- vagy Instagram-oldalak jönnek fel itt is, mint mondjuk Tokióban vagy São Paulóban.

Elvárás a pályázóktól, hogy viszonyuljanak Erdélyhez, az erdélyiségükhöz?

Ez elvárás, de fontos, hogy mindenki maradjon meg a saját látásmódjánál, annál az irányvonalnál, amit ő képvisel.

Hogy képzeljük el a február 18. és március 10. közötti kiállítást?

A pályázatra érkező legjobb pályamunkák és a meghívott designerek munkái együtt lesznek majd kiállítva több teremben, és a házigazda Csíki Székely Múzeum anyagából olyan darabokat is behozunk, amelyek kötődnek a designhoz, lesz egy dialógus a tárgyak között.