Több nő szexuális zaklatással vádolja a Wednesday egyik szereplőjét

2023. január 25. – 12:28

Másolás

Vágólapra másolva

A közösségi oldalakon #cancelpercy jelszóval indult kampány Percy Hynes White ellen, akit több nő bántalmazással vádol. Sokan kérik, hogy a Xavier Thorpe karakterét alakító színészt távolítsák el a Wednesday második évadából.

A Netflix január elején jelentette be, hogy megrendeli a második évadot is a sikersorozatból, és már azt is tudni lehet, hogy ezt az első évadtól eltérően nem Romániában forgatják. A rajongók egyelőre csak találgatják, hogy hogyan folytatódik Wednesday Addams története, és a Percy Hynes White-tal kapcsolatban felmerült vádak miatt kérdés, hogy Xavier Thorpe karaktere része lesz-e ennek.

A 21 éves színészről több nő állítja, hogy barátaival együtt manipulálták a lányokat, partikat szerveztek, ahol leitatták, majd szexuálisan kihasználták őket. White-ot konkrétan szexuális zaklatással és nemi erőszakban való bűnrészességgel is vádolják, illetve azzal is, hogy több nőt verbálisan megalázott, és a beleegyezésük nélkül osztott meg róluk meztelen fotókat az interneten.

White egyelőre nem reagált a vádakra, viszont letiltotta a hozzászólás lehetőségét az Instagram-oldalán. A Netflix illetve a sorozat alkotói sem szólaltak még meg az ügyben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!