Nem Romániában forgatják a Wednesday következő évadát, mert a készítőket lépten-nyomon le akarták húzni

2022. december 24. – 13:11

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyon úgy tűnik, hogy nem Romániában fogja forgatni a Netflix a nagysikerű sorozatának, a Wednesday-nek a második évadát, és ebben nem csak a törnénetszál alakulásának van szerepe. A helyszínváltoztatás háttere – amennyiben hiszünk a bukaresti médiában megszellőztetett iparági pletykáknak – nem csak a román hatóságok, hanem a helyi filmipar számára is kifejezetten kínos lehet.

Ahogy arról már többször is írtunk, a nézettségi rekordokat döntő nyolcrészes sorozat sok jelenetét Romániában forgatták. Az események fő helyszínének számító Nevermore akadémiát a Bușteni-ben található Cantacuzino-kastélynál rendezték be, de sinaiai királyi állomás, a bukaresti Dinamo sportklub uszodája, a Bukaresti Műszaki Egyetem egyik épülete, a fővárosi botanikus kert egyik melegháza, valamint Monteoru ház is jeleneteknek adott otthont.

Nagyjából egybehangzó iparági pletykák szerint viszont a Tim Burton rendezte sikersorozat forgatása inkább Bulgáriába vagy Magyarországra költözne. A döntésnek egyrészt anyagi vonzatai is vannak: Romániában ugyan létezik egy kerettörvény, amely lehetővé tenné az országimázs erősítése szempontjából hasznos produkciók támogatását, a jogszabály viszont jelenleg hatályon kívül van helyezve. Az amerikai gyártók így nem véletlenül választanak olyan országot a forgatásokra, ahol sokkal kedvezőbb anyagi feltételek mellett dolgozhatnak.

Tim Burtonék állítólagos döntésének ugyanakkor úgy tűnik, hogy van egy még kínosabb vetülete is. A Realitatea Plus, az Impact.ro és a DCNews is arról számol be, hogy az amerikai filmes folyamatosan azzal szembesült a romániai munkája során, hogy a helyi filmipari cégek lépten-nyomon megpróbálták „lehúzni”, és amikor technikai eszközöket bérelt volna, folyamatosan túlárazott ajánlatokat kapott. A leggyakrabban visszatérő példa az, hogy olyan kamerákat voltak kénytelenek 3000 dollárért bérelni a Wednesday alkotói, amelyeket egységnyi időre egyébként 300 dollárért szoktak kölcsönözni.

Az Impact.ro Irina Margareta Nistor filmkritikustól is megkérdezte, hogy mit gondol a pletykákról. A kritikus úgy fogalmazott, kételkedik abban, hogy a technikai eszközök túlárazásával vádolt cégek valóban ne lennének ennyire felelőtlenek. Nistor azt is elmondta, hogy Románia nem igazán használja ki a lehetőségeit, és még a meglévő esélyeit is elpuskázza. Példaként pedig a horvátországi Dubrovnikot hozta fel, amely a Trónok harca HBO-sorozat miatt vált különösen népszerű turista-látványossággá.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!