Legendás vagyont emleget a sajtó a Tate-testvérek kapcsán, de valójában senki sem tud konkrétumot

2023. január 21. – 20:13

Legendás vagyont emleget a sajtó a Tate-testvérek kapcsán, de valójában senki sem tud konkrétumot
A 15 verda közül az egyik – Fotó: Daniel Mihailescu/ AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Szinte két hónapja alig van nap, hogy a román és a nemzetközi sajtó ne írjon valamit a romániai letartóztatásban lévő Tate fivérekről. Miközben az olvasók nagy része elborzadva olvassa a híreket a nőgyűlölő Andrew Tate-ről, aki Tristan fivérével közösen vagyont kovácsolt abból, hogy tinédzserek ezrein végez agymosást, a bukaresti ügyészség még mindig nem talált megfelelő mennyiségű bizonyítékot, hogy vád alá helyezhessék őket. Az előzetes letartóztatást meghosszabbították egy hónappal, lefoglalták a Tate testvérek vagyontárgyait, azonban úgy tűnik az ügy felgöngyölítése még messze van.

Tavaly december 30-án a bukaresti bíróság úgy döntött, hogy négy személyt előzetes letartóztatásba helyez. Ők a Tate fivérek és két női bűntársuk, Luana Radu, egy volt rendőrnő és Georgiana Naghel, Andrew barátnője voltak. Az ügyészek közölték, hogy hat áldozatot azonosítottak, akiket a szervezett bűnözői csoport szexuálisan kizsákmányolt. A „Loverboy” módszerrel toborozták őket, és arra kényszerítették őket, hogy videochatterként dolgozzanak nekik.

A helyi kisstílű gengszterekhez szokott románok a Tate fivérek letartóztatásával egy nemzetközi szintű üzlet előtt találták magukat. Ennek első bizonyítéka, hogy míg Románia általában ritkán szerepel a nemzetközi médiában, most, hogy a Tate testvéreket letartóztatták, számos nemzetközi hírcsatorna beszámolt a hírről, és a honlapokat több tízmillióan látogatták meg a témában. Ami azt mutatja, hogy a Tate testvéreknek igazi nemzetközi hírnevük volt.

Kicsoda Andrew Tate?

Az egyik legtöbbet guglizott kérdés az elmúlt hónapban valószínűleg a „kicsoda Andrew Tate?” lehetett. A válasz attól függ, kit kérdezünk. Fiatal rajongói milliói számára ő egy ikon: a férfiasság, a siker és a gazdagság megtestesítője. Sokan azonban a veszélyes közösségi média influencert látják benne, aki radikalizálhatja a fiatal férfiakat. Az a bizonyos szubkultúra, amelynek Tate az egyik legismertebb hangadója, az incel culture arra alapoz, hogy a férfiakat minden megilleti, és az sem bűn, hogy a nők ellen fizikai vagy szexuális erőszakot kövessenek el. Tate miközben fiatalok százezreit kápráztatja el a dollármillióival és kigyúrt felsőtestével, a nőgyűlöletet és a fizikai erőszak elfogadhatóságát is sikeresen terjeszti annak az eszmei rendszernek a részeként, amelyet az ő sajátos filozófiájának nevez.

Letartóztatásukig a romániai emberek nagy része nem hallott a Tate fivérekről, annak ellenére, hogy Andrew és Tristan már évek óta Romániában élnek. Minden jel arra mutat, hogy nem véletlenül választották ezt az országot: több alkalommal nyilatkoztak arról, hogy a romániai korrupció és az, hogy itt a nőkkel való bánásmód még nem zárkózott fel az európai standardokhoz, arra ösztönözte őket, hogy miután forró lett a lábuk alatt az angliai talaj, ide költözzenek.

Egy videóban Andrew Tate elmondta, hogy Romániában majd könnyebb lesz elkerülnie a nemierőszak-vádakat.

„Szeretek olyan társadalomban élni, ahol a pénzem, a befolyásom és a hatalmam azt jelenti, hogy nem maradok alul ezekkel a balfasz törvényekkel szemben”

– mondta. Az ország azért került a testvérek radarjára, mert Tristan Tate korábbi barátnője egy román celeb, Bianca Drăgușanu volt – ők 2018 szeptemberében szakítottak, viszont félévig tartó kapcsolatuk alatt a román bulvársajtó állandó szereplői voltak.

Miközben a román főváros klubjaiban is otthonosan mozogtak, a Tate fivérek Bukarestből irányították globális vállalkozásukat, ami annyiból állt, hogy tinédzserek millióit szédítették el azzal az ígérettel, hogy ugyanolyan sikeresek lehetnek mint ők.

Mit kínál tehát Andrew Tate, amire ennyi fiatal férfi vágyik?

Először is, az önjelölt playboy és önsegítő guru arra oktatta férfi rajongóit, hogyan szerezzenek lányokat, hogyan gazdagodjanak meg és hogyan legyenek fittek. Több millió követőt és kedvelőt gyűjtött össze azzal, hogy feltűnő életmódjáról posztolt fotókat, amelyeken póló nélkül, szivarral a kezében, sportkocsijai, fegyverei és magánrepülőgépei mellett pózol.

Tate azt mondja a követőinek, hogy ők is megkaphatják azt, ami neki van, ha feliratkoznak az online Hustlers University tanfolyamaira, megtanulják az üzleti technikáit és keményen dolgoznak.

Aggasztó módon Tate nemcsak az „üzleti modelljével” aratott sikert az interneten, hanem a nőkkel szembeni agressziójával is. Többször beszélt arról, hogy megüti, megpofozza és megfojtja a nőket, szétveri a holmijukat és megakadályozza, hogy kimozduljanak.

A 36 éves férfi a családon belüli erőszakról szóló hangzatos szavakból is pénzt csinált. A „férfiasság” általa hirdetett változata szerint a nők a férfi tulajdonát képezik. Nézeteit a családon belüli erőszakkal foglalkozó jótékonysági szervezetek és kampányolók szélsőséges nőgyűlöletnek minősítették.

Tate tagadja az ügyészségi vádakat, de elvesztette a 30 napos fogva tartásának megszüntetésére irányuló fellebbezést, sőt most meghosszabbították letartóztatását. Miközben továbbra is börtönben van, és várja, hogy kiderüljön, hivatalosan is vádat emelnek-e ellene, rajongóinak légiói kiálltak mellette, és ragaszkodnak ahhoz, hogy félreértik a celebet.

A Tate's Hustlers University-nek állítólag 160 000 tagja van, akik átlagosan havi 40 eurót fizetnek a tagságért (ami évente közel 75 millió euró bevételt jelentene).

A Hustlers University azt ígéri, hogy „felszabadítja a modern embert a társadalmi normák által kiváltott bebörtönzés alól”. A tanfolyamokon a fiatal férfiak megtanulják, hogyan lehet gyorsan pénzt keresni az interneten az e-kereskedelem, a marketing és a részvények vagy kriptovaluták kereskedelme révén.

Az internetes „üzleti modell”, amellyel milliókat kereshettek

Nézzük meg a gazdasági részét ezeknek a kurzusoknak. A Tate testvéreknek ugyanis nemcsak arra van receptjük, hogy hogyan válhatnak az előfizetők alfahímekké, azt is elmagyarázták az érdeklődőknek, hogyan gazdagodhatnak meg.

A meggazdagodásra vonatkozó tanácsaik azonban általánosságok keveréke, olyanoké, amelyekkel állandóan találkozunk, amikor a közösségi oldalakat pörgetjük.

Az egyik videóban például az egyik testvér arról győzködte a hallgatóságát, hogy jobb 5000 különböző üzleti objektummal rendelkező vállalatot létrehozni, mint egyet. Elméletileg az ötlet vonzó. A gyakorlatban azonban bármelyik menedzser azt mondaná, hogy sokkal jobb, ha egy induló vállalkozó egyetlen vállalkozásra koncentrál, amelyet megpróbál jól csinálni, mintha 5000 vállalkozásba szétszóródna, amelyeket nem tud irányítani.

Ez a tartalom nélküli forma klasszikus esete, nem első alkalommal találkozni a közösségi hálón olyan gazdasági guruval, akik olyan leckéket vagy tanácsokat kínálnak, amelyekkel „egyik napról a másikra” meggazdagodhatsz.

Persze a Tate testvérek esetében a dolgokat a valóság látszott alátámasztani, hiszen a pazar környezet azt sugallta, valóban tudják miről van szó.

A valóságban, amit a vagyongyarapítási megoldások terén kínáltak, nem volt több, mint gyakorlati érték nélküli banalitás.

A Tate testvéreknek nem volt hiányuk vásárlókban, és ezt nem kellene meglepőnek találnunk. A közösségi média influencerek nem sok intelligenciát vagy tudás letéteményesei. A legtöbb esetben azonban azok képmása és hasonlatossága, akik hallgatják őket, és inkább csak szóbőséggel, mint a tudás ajándékával rendelkeznek.


Ugyanígy igaz az is, hogy a Tate testvérek képesek voltak internetes üzletüket egy sokszorozódó, piramisszerű üzlet mentén fejleszteni. Abban az értelemben, hogy minden előfizető támogatta és védte a gazdáját. Így a 100 ezer vagy annál is több feliratkozó a Tate-ek marketingügynökeivé és terjesztőivé váltak.

Ez bizonyos értelemben az MLM (multi-level marketing) értékesítési rendszerek és egy szekta működtetésének elveinek keveréke volt. Vagyis a vezető teljes imádata és elfogadása mellett minden erőfeszítés arra irányult, hogy új követőket szerezzenek. Ha a sajtóhírek helytállóak, a Tate testvérek állítólag havonta több millió dollárt keresnek az ilyen típusú üzletekkel.

Nyilvánvaló, hogy a számadatokat fenntartásokkal kell kezelni. Az is lehetséges, hogy az általuk kínált életvezetési órákból származó jövedelmet a vizsgálat tárgyát képező illegális tevékenységgel egészítették ki, amiről csak a bírósági döntés után tudunk majd pontosabb képet kialakítani.

De abból, amit jelenleg látunk, elég egyértelmű, hogy az üzleti megtévesztés tipikus esetével állunk szemben.

Egy olyan világban, ahol egyre többen akarnak egyik napról a másikra meggazdagodni, ahol a kriptovalutákkal lehet busás vagyonra szert tenni, majd koldussá válni, ahol az FTX kudarca miatt az ügyfelek több milliárd dollár értékű vagyon nélkül maradnak, ahol egy hollywoodi színész 650 millió dolláros csalást hajt végre, nem lehetünk annyira meglepve a Tate fivérek közösségimédia-sikerén.

Hol van a mesés vagyon?

Annak ellenére, hogy folyamatosan a mesés vagyonukról beszél a sajtó és ők maguk is, a Romániában bejegyzett cégek veszteséges vállalkozásoknak tűnnek. A lefoglalt luxusautókon és a tulajdonukat képező ingatlanokon kívül egyelőre nem bukkant az ügyészség a nyomára annak fantasztikus vagyonnak, amelyről szól a fáma.

Andrew és Tristan Tate négy céget jegyeztek be Romániában, amelyek közül három már nem aktív. A negyedik veszteséges.

A Tate testvérek egyik cége a Talisman Enterprises SRL, amelynek bejelentett tevékenysége „internetes portál tevékenység”. A Brassó megyei Tatrang településen bejegyzett, két alkalmazottat foglalkoztató cég 2021-ben 2,2 millió lejes forgalmat és 781 ezer lejes veszteséget jelentett. A kereskedelmi nyilvántartás adatai szerint 95%-ban Tristan Tate, 5%-ban pedig testvére, Andrew Emory tulajdonában van.

A War Room Vegas SRL egy másik vállalat, amelyben Andrew Tate részvényes. A társaság adózási szempontból inaktív, és bejelentett tevékenységi köre a saját vagy bérelt ingatlanok bérbeadása és albérletbe adása.

A céget a pennsylvaniai Scantonban született 36 éves amerikai Alexander Jacob Kozac vezeti. A vállalat 45%-át birtokolja. Andrew Tate-nek 45%-a, egy másik cégnek, a brassói Royalty Sport Management SRL-nek pedig további 10%-a van. Ez utóbbi céget Grigore Sebastian Vieru vezeti.

Egy másik cég az Emory Andrew Tate and Sons SRL, amelyet 2021 márciusában alapítottak, székhelye az Ilfov megyei Voluntari településen van. Adóbevallást nem nyújtott be, a cég tevékenységi köre szintén „internetes portál tevékenység”. Tristan Tate irányítja, aki 95%-ban tulajdonosa. A bátyja birtokolja a vállalat másik 5 százalékát.

A Spirit House Enterprisess SRL a két testvér negyedik romániai vállalata. A 2018-ban a brassói Szecsele városában alapított vállalat jelenleg pénzügyileg nem aktív. A vállalat bejelentett tevékenységi köre „információtechnológiai tanácsadás” volt. A vállalat tulajdonosa Tristan Tate és egy lengyel állampolgár, a Middleburgban született Thomas Nicholas Francis.

15 autót foglaltak le

A lefoglalt vagyontárgyak kezelésével foglalkozó országos ügynökség (ANABI) bejelentette, hogy a DIICOT ügyészeinek utasítására 29 vagyontárgyat, 15 luxusautót és 14 órát, valamint több lejben, euróban, font sterlingben és amerikai dollárban lévő pénzösszeget vett kezelésbe a Tate testvérektől.

Az ANABI által ebben az esetben felszámolás alá vont vagyon teljes értéke körülbelül 18 millió lejre, azaz 3 636 000 euróra becsülhető -azonban ez csak töredéke annak, amiről a Tate fivérek eddig regéltek.

A törvény szerint az ANABI kezeli a büntetőeljárások során lefoglalt pénzeket és a 15 ezer eurót meghaladó értékű ingóságokat. A büntetőeljárás során a tulajdonosok hozzájárulásával vagy kérésére, illetve a bíróság engedélyével az ügynökség online nyilvános árveréseken keresztül is visszaszerezheti a lefoglalt vagyontárgyak értékét.

Mit mond az ügyészség és a bíróság?

A nyomozóknak sikerült megállapítaniuk a hierarchiát és az egyes tagok szerepét a bűnözői csoportban. Vannak olyanok, akiknek az új áldozatoknak a toborzása volt a feladatuk, akiket aztán Romániába szállítottak és különböző ingatlanokban szállásoltak el. A két letartóztatott nő, Naghe és Radu pedig a teljes pornográf tevékenység felügyeletével és koordinálásával volt megbízva.

A DIICOT Andrew Tate-et nemi erőszakkal is vádolja. A bíróság szerint további bizonyítékokat kell gyűjtenie az ügyészségnek ezzel a váddal kapcsolatban.

Az újabb harminc napi letartóztatást jóváhagyó bíró azzal indokolta döntését, hogy „a vádlott a jogszabályok mélységes tiszteletlenségéről és a védett társadalmi értékek iránti teljes közömbösségről, valamint a nők semmibe vételéről tesz tanúbizonyságot, akiket csak eszköznek tekint arra, hogy nagy mennyiségű pénzhez jusson”.

Az előzetes letartóztatás meghosszabbításával a bíróság azt is el szeretné kerülni, hogy a csoport tagjai eltűnjenek az országból. „Nem lehet figyelmen kívül hagyni annak lehetőségét, hogy elhagyják Romániát, és olyan országokban telepednek le, amelyek nem engedélyezik a kiadatást, tekintettel pénzügyi lehetőségeikre” – teszi hozzá a bíróság az indoklásban.

Nem tudjuk, hogy az emberrablás és szexuális erőszak valamint a szervezett bűnőzés miatti nyomozással együtt az adóhivatal is nyomoz-e.

Érdekes lenne látni, hogy a Tate testvérek milyen mértékben fizettek adót Romániában.

Ez nem könnyű, mivel a román adóhatóságoknak együtt kell működniük más európai országok vagy az Egyesült Államok adóhatóságaival.

Ebből a szempontból a román adóhatóságoknak olyan tapasztalattal kellene rendelkezniük, ami nincs. Mert ha volna, akkor mostanra számos olyan román üzletember vagy politikus ügyét kellett volna megoldaniuk, akik jövedelmük egy részét külföldön rejtették el. Vagy vizsgálatokat kellett volna folytatniuk a jogosulatlanul nagy vagyonok ügyében. Ebből semmi, vagy szinte semmi sem történt. Ezért nagyon valószínű, hogy a Tate testvéreket adóügyi szempontból nem zavarják a román hatóságok.

Nagy eséllyel a klasszikus román sémát fogjuk látni, azaz néhány bűncselekményért (ha bebizonyosodnak) elítélik őket, anélkül, hogy a testvérek illegális forrásokból származó vagyonának mértékére egyáltalán fény derülne.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!