Közösen gyakorolták a sízést mozgáskorlátozottak és oktatóik

2023. január 11. – 10:43

Másolás

Vágólapra másolva

Közös workshopon vettek részt a hétvégén Kapnikbányán két olyan civil szervezet munkatársai, amelyek többek között mozgáskorlátozottak támogatásával foglalkoznak. A Szatmár megyei Caiac SMile, illetve a Hargita megyei Nurture in Nature számára a síszékeket gyártó Tessier Adaptive Sport képviselői tartottak bemutatókat. Az speciális sporteszközök használatát – természetesen – vállalkozó szellemű mozgáskorlátozottak bevonásával gyakorolták két napon keresztül.

A sportot és egészséges életmódot népszerűsítő Caiac SMile egyesület, mint korábban írtuk, elsősorban a testi fogyatékkal élő emberekre fókuszál, és olyan különleges sportokba vezeti be őket, mint a kajakozás és a sízés.

A csapat azt a célt tűzte ki maga elé, hogy legalább 1000 fogyatékkal élő embert sílécre tesz, és közülük legalább 40-et megtanít sízni haladó szinten, hogy ők maguk is oktatókká válhassanak. Ennek érdekében az egyesület nyolc adaptált sítábort szervez az ország több síközpontjában.

A Nurture in Nature Egyesület negyedik szezonja foglalkozik siszékeztetéssel. „Nem csak kifejezetten mozgássérültek számára vagyunk elérhetőek, hanem mindennemű fogyatékkal élő gyerekek és felnőttek is megfordultak már nálunk. Évente számos programot szervezünk Erdély-szerte, bejárjuk a környékbeli sípályákat, közelebb megyünk az érdeklődőkhöz, könnyítve ezáltal is az ő részvételüket, ami gyakran sokkal nehezebb, mint az épek világában” – mondta el portálunknak Ruszuly Emese, a szervezet képviselője. Hozzátette: a mozgáskorlátozottaknak szóló programjaik mellett célul tűzték ki az érzékenyítést is, hogy a többség toleránsabbá, nyitottabbá, empatikusabbá váljon a fogyatékkal élők világával kapcsolatosan.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!