Ciucă és Popovici kézfogása lázba hozta az internetet, és nem véletlenül

2022. június 28. – 16:44

frissítve

Ciucă és Popovici kézfogása lázba hozta az internetet, és nem véletlenül
Fotó: Románia Kormánya

Másolás

Vágólapra másolva

Felpörgette a romániai internetet Nicolae Ciucă miniszterelnök és David Popovici úszó világbajnok hétfői találkozójának felvétele. A román sport új csillagának dicsfényében természetesen minden politikus szeretne egy kicsit megmártózni, de Nicolae Ciucă miniszterelnök alakításához eddig senki nem ért fel. Nem véletlenül ő Románia miniszterelnöke.

Vasárnapi hazaérkezése után, hétfőn a Victoria-palotába volt hivatalos Popovici, hogy átvegyen egy kitüntetést. Mostanában lesz bőven része ebben, hiszen a legmagasabb rangú állami kitüntetést, a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát is megkapja. Aztán a találkozó valami egészen valószerűtlenül kitartó kézfogással kezdődött, amiből tíz másodperc után látszik, hogy már inkább szabadulna az úszó, de Ciucă még tol egy öt másodperces ráadást.

A kézfogást teljes hosszúságában itt lehet megnézni, mert ez még egy Coub-videóba sem fér bele, de azért így az igazibb. És ráadásul ez csak a bevezető volt a következő kézfogáshoz, amikor a kormányfő átadta a díjat, és amiről a hivatalos fotó is készült.

A kézfogás valószínűleg bevonul majd a román politikusok nagy pillanatai közé, így például Iohannis izmainak a megvillantása, a James Bond-pillanata, megzenésítése, Florin Cîțu supermanezése, Marcel Ciolacu pénzvillantása és Liviu Dragnea „rendelésfelvétele” mellé.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!