Már az IKEA is David Popovici-ot ünnepli

2022. június 23. – 16:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem csak a kormány kedveskedik a történelmi győzelmeket szerző David Popovicinak, hanem a még az IKEA is beszállt az ünneplésébe.

„Nem tudjuk, melyik a kedvenc süteményed, de örülünk, hogy minket választottál, hogy a versenyek után kényeztessünk. Gratulálunk, David Popovici, mindig szívesen látunk az IKEA-ban!” – köszöntötték a Facebookon a román sport új kedvencét.

Popovici hétfői 200-as döntőjét még egyetlen tévéadó sem közvetítette, hogy aztán keddtől nagyjából csak róla szóljanak a hírek, a szerdai 100-as futamára már külön műsort szentelt a TVR, de más tévéadók is kitelepültek miatta Budapestre. A Decât o Revistă viszont részletes portréval készült a világbajnokság alkalmából, ebben említik, hogy a szülei minden verseny után jutalomként – akár nyert, akár vesztett – az IKEA-ba vitték sütizni, mert az volt a kedvence. Részben épp a DoR cikke alapján írt portrénkat itt olvashatjátok el Popovici-ról.

Popovici teljesítménye azért is hatalmas sportszenzáció, mert korábban egyetlen sportolónak sikerült egy úszó világbajnokságon a 100 méteres és a 200 méteres gyorsúszás döntőjét egyaránt megnyerni: 49 évvel ezelőtt Jim Montgomerynek Belgrádban. Ráadásul Popovici 17 éves és 280 naposan mindössze a második 18 év alatti világbajnoka a 100 méteres gyorsúszás mezőnyének. Utoljára 1975-ben Andy Coan nyert hasonlóan fiatalon.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!