Egymillió lejt kap a kormánytól David Popovici

2022. június 23. – 14:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egymillió lejt (több mint 200 ezer eurót) kap elismerésként a kormánytól az immár kétszeres világbajnok úszó, David Popovici – jelentette be csütörtökön a kormányülést követően Nicolae Ciucă miniszterelnök. A kormányfő elmondta, a pénzt a kormány tartalékalapjából fizetik ki a fiatal sportolónak.

„A mai kormányülésen úgy döntöttünk, hogy elismerjük sportolónk, David Popovici érdemeit, és a kivételes teljesítményét megfelelő módon jutalmazzuk, ezért a kormány tartalékalapjából 1 millió lejt különítettük el számára” – mondta Ciucă.

Miután hétfőn a 200 méteres gyorsúszás döntőjében megszerezte a román úszósport első felnőtt férfi világbajnoki címet, Popovici szerdán 100 méteres gyorsúszásban is aranyérmet szerzett a budapesti vizes világbajnokságon.

Popovici teljesítménye azért is hatalmas sportszenzáció, mert korábban egyetlen sportolónak sikerült egy úszó világbajnokságon a 100 méteres és a 200 méteres gyorsúszás döntőjét egyaránt megnyerni: 49 évvel ezelőtt a jelenleg 67 éves Jim Montgomerynek Belgrádban.

Ráadásul Popovici 17 éves és 280 naposan mindössze a második 18 év alatti világbajnoka a 100 méteres gyorsúszás mezőnyének. Utoljára 1975-ben Andy Coan nyert hasonlóan fiatalon.

Az úszófenoménról készült portrénkat itt olvashatjátok.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!