USA

Egy németországi amerikai támaszpontnak is fontos szerepe volt az orosz–ukrán háborúban
A New York Times oknyomozó cikkéből kiderült, hogy volt olyan pontja a háborúnak, mikor az amerikaiak szerint 50 százalékos esélye volt egy atomháborúnak.
Ezt tehetik, akik a vízummentesség reményében már megvették a repjegyet Amerikába
A korábbi bejelentés szerint a román állampolgárok március 31. után vízum nélkül utazhattak volna az Egyesült Államokba, a korlátozás azonban egyelőre marad.
Trump állítja, semmit sem tudott arról, hogy az emberei egy Signal-csoportban beszélték meg a...
A Fehér Ház vizsgálja, hogy az Atlantic főszerkesztője hogyan férhetett hozzá a szigorúan titkos információkhoz.
Predoiu: Románia naprakész az amerikai vízummentesség előkészítésében
A belügyminiszter úgy tudja, az USA az összes olyan programját felülvizsgálja, amely összefüggésben van a migráció témájával.
Trump elárulta, miről beszél majd Putyinnal kedden
Az amerikai elnök szerint talán sikerül véget vetni a háborúnak, talán nem.
Kényszerleszállás után kigyulladt egy Boeing 737-es hajtóműve a denveri reptéren, az utasok a...
A balesetben senki sem vesztette életét, de többen könnyebben megsérültek.
Meglőttek egy fegyveres férfit a Fehér Ház közelében
A washingtoni rendőrség egy „öngyilkos hajlamú személyről” adott jelentést szombaton, aki feltehetően Indianából érkezett.
Reuters: Tervet készít a Fehér Ház az oroszok elleni szankciók enyhítéséről
Azt egyelőre nem tudni, az amerikai kormány mit kérhet a szankciók enyhítéséért cserébe.
Öltönygate Washingtonban: nem tetszett Trumpéknak a tárgyalásra érkezett ukrán elnök szettje
Volodimir Zelenszkij az orosz-ukrán háború kitörése óta nem visel öltönyt a diplomáciai tárgyalásokon, erről valószínűleg az amerikai elnök és alelnök is tudott, de mégis meglepődtek, mikor kötött...
Zelenszkij megbánta a fehér házi szócsatát, de néha muszáj őszintének lenni szerinte
Az ukrán elnök arról beszélt a Fox Newson, hogy reméli, sikerül helyrehozni a kapcsolatot Donald Trumppal.
Kövess minket Facebookon is!