Tízéves adómentesség ígéretével csalogatná haza a külföldre települt romániaiakat a miniszterelnök
A PSD újraválasztott elnöke és immár hivatalos államfőjelöltje a diaszpórának is üzent.
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy leállt a komp az egyik román-bolgár átkelőn
Az utasokat más határátkelőkhöz irányítják a hatóságok.
Ciolacu Brüsszelben tárgyal: egy befolyásos portfóliót szeretne kicsikarni Románia számára
Németország adta az elnököt Von der Leyen személyében, Észtország a kül- és biztonságpolitikai főképviselőt. 25 poszt vár betöltésre, 18 ország már bejelentette a jelöltjeit, Románia sem halogathat.
Júliusban ismét Romániában volt a legmagasabb az infláció az EU-ban
A fogyasztói árak éves növekedése júliusban 5,8 százalékos volt Romániában.
Katonai város épül a Fekete-tenger partján: Európa legnagyobb NATO-bázisának építése lendületesen...
A N-tv riportja szerint minden lesz ott, ami 10 ezer katonának és családjaiknak szükséges: iskolák, óvodák, kórház és üzletek is lesznek a katonai rendeltetésű infrastruktúra mellett.
Torlódások várhatók vasárnapig a román-bolgár határátkelőkön
Hosszú sorokra számíthatnak, akik Bulgáriába utaznak, illetve Bulgárián keresztül Görögországba vagy Törökországba akarnak eljutni.
A romániaiak olvasnak a legkevesebbet az EU-ban
A fiatalok még olvasgatnak, de minél idősebbek, annál kevesebbet. Főleg a férfiak esetében kicsik a számok.
2030-ra megtörténhet Románia nagy egyesítése autópályákkal
A közlekedési miniszter bizakodó, más kevésbé.
Kilenc éremmel zárták a 2024-es párizsi olimpiát a román színekben versenyző sportolók
Van okunk büszkének lenni a sportolóinkra. Románia a tokiói olimpiához képest öttel több éremmel zárta a nyári játékokat.
A nyakára dobták a romániai birkózót az olimpián, hordágyon kellett elvinni a küzdőtérről
Catalina Axentét percekig ápolták a szőnyegen, de az első vizsgálatok alapján nem szenvedett maradandó sérülést.
Kövess minket Facebookon is!