Ungváry Krisztián: A Nagy-Magyarország-szimbólum használata provokáció

2023. március 24. – 09:19

Másolás

Vágólapra másolva

A Népszava interjút készített Ungváry Krisztián történésszel, aki elmondta véleményét a sporteseményeken használt történelmi jelképekről. Szerinte a Nagy-Magyarország-szimbólum használata provokáció. Azt mondta, ismeri a szurkolók érveit, hogy ez csupán egy történelmi emlék, „de az a probléma, hogy a másik fél szempontjából ugyanez a jelkép ellenkező előjelű jelentést hordoz”.

Ungváry a fő problémát nem abban látja, hogy Nagy-Magyarországot hivatalosan be kell-e tiltani a stadionokban, vagy sem, „hanem abban, hogy az állam felelős vezetői részéről ezen a téren nemhogy példaadás nincs, hanem nyílt »ráutaló magatartással« próbálják legitimálni a kettős beszédet és ezt a szimbolikát”.

„Képzeljünk el egy Magyarország–Szlovákia meccset, ahol a magyar szurkolók Nagy-Magyarországot ábrázoló molinókkal jelennek meg. Nagy-Magyarország nem csupán a magyarokat jelenti, hanem a szlovákokat is, hiszen Szlovákia kompletten szerepel a térképen. Éppen ezért Nagy-Magyarország nem alkalmas annak az üzenetnek a közvetítésére, amire az MLSZ hivatkozik” – mondta Ungváry.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerint nincs ellentmondás, március 20-án (hétfőn) részletes és pontos tájékoztatást adtak, „azonban sajnálatosan a helyzetet néhány esetben félreértették, félremagyarázták”. Ezért egy rövid magyarázattal kiegészítették a korábbi közleményt.

Az UEFA sajtóosztálya által kiküldött levél teljes szövege így néz ki:

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Az UEFA tudomást szerzett azokról a sajtóértesülésekről, amelyek szerint engedélyezték a „Nagy-Magyarország” feliratú zászlók és transzparensek használatát az UEFA mérkőzéseken.

A félreértések elkerülése végett közöljük, hogy az UEFA soha nem hagyta jóvá az ilyen zászlók és transzparensek használatát. Az ilyen szimbólumok jelenléte a stadionokban fegyelmi szankciókat vonhat maga után. A Magyar Labdarúgó Szövetséget megfelelően tájékoztattuk, és felhívtuk a figyelmét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az UEFA mérkőzéseken az ilyen transzparensek ne legyenek jelen a stadionokban.

Abban az esetben, ha ilyen zászlók vagy transzparensek jelenlétét jelentik a stadionokban, az UEFA fegyelmi szervei az UEFA fegyelmi szabályzatának megfelelően értékelhetik az esetet, és esetleg fegyelmi szankciókat szabhatnak ki.

Tisztelettel,

UEFA Média és Közkapcsolati Osztály

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!