Az AUR eltörölné a prémfarmok betiltását, pedig két éve a parlament nagy többsége megszavazta

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Két éve sincs még, hogy a parlament 217 szavazattal döntött a prémfarmok fokozatos bezárásáról: a 2024 őszén elfogadott törvény értelmében 2027 januárjától tilos Romániában a nyércek és csincsillák tenyésztése, illetve leölése szőrmekereskedelmi célból. A jogalkotó az állatvédelmi szervezetek tényfeltáró anyagai után lépett, kétéves átmeneti időt hagyva az ágazatnak az átállásra vagy a bezárásra. Ezt a tilalmat írná most felül az AUR egy új törvénytervezettel, amely még a hatálybalépése előtt hatályon kívül helyezné a korábbi jogszabályt, írja a Digi 24.

A párt indoklása elsősorban a gazdasági szempontokra épít: szerintük a tiltás fenntartása rontja a vidéki beruházási kedvet, csorbítja a magánkezdeményezéshez fűződő jogot, és rossz üzenetet közvetít a külföldi befektetők felé a romániai jogszabályi környezet kiszámíthatóságáról. A romániai ágazat két legnagyobb nyércfarmja Brassó megyében működik, mindkettő holland tulajdonosi háttérrel – a holland cégek azután telepítették át ide a tevékenységük egy részét, hogy Hollandiában betiltották a szőrmefarmokat.

A tervezetet jegyző Daniela Ștefănescu AUR-os szenátor a Digi24-nek adott nyilatkozatában a jogbiztonság hiányával magyarázta a fellépését. Állítása szerint a 2024-es törvény után a szenátus egy külön döntéssel elhalasztotta a zárási határidőt 2027-re, ám a parlamenti nyilvántartások és maga az eredeti jogszabály szövege szerint ez a dátum kezdettől fogva szerepelt a törvényben, utólagos módosítás nélkül. A szenátor arra a kérdésre, hogy látta-e az állatvédők felvételeit a telepeken uralkodó körülményekről, nemmel felelt, mondván, a jogszabály célja nem az érzelmi alapú megközelítés, hanem az egyensúly megtartása. Arra a kérdésre pedig, hogy az ágazat pontosan mekkora adóbevételt termel a költségvetésnek, Ștefănescu nem tudott konkrét adatot mondani, elvi kérdésként határozva meg a vállalkozói szabadság védelmét.

Az AUR-nak a képviselőházban önmagában nincs meg a többsége a törvény elfogadásához, ám a mezőgazdasági bizottságban már sikerült megszerezniük a támogató jelentést, ami azt jelzi, hogy más pártok képviselői is átszavaztak. A frakcióvezetők hivatalos nyilatkozatai alapján azonban a többség elutasítja a kezdeményezést. A PNL és az USR képviselői jelezték, kitartanak a 2024-ben általuk kezdeményezett tilalom mellett. Csoma Botond, az RMDSZ frakcióvezetője úgy nyilatkozott, nem szabad támogatni a tervezetet, és a nemmel szavazást fogja javasolni a szövetségnek. Hasonlóan nyilatkozott a nemzeti kisebbségek frakciója és az SOS România is.

A végső döntés így nagyrészt a szociáldemokratákon múlik. Ștefan Popa, a PSD frakcióvezetője a képviselőházi vita előtt türelmet kért, jelezve, hogy a jogi bizottsági jelentés után, belső frakcióegyeztetésen alakítják ki a végleges álláspontjukat. A döntéshozó kamara plenáris ülése előtt még a jogi szakbizottságnak kell lezárnia a vitát.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!