Önkéntesek takarították ki a leégett vlegyászai meteorológiai állomás romjait

Mintegy negyven önkéntes gyűlt össze szombaton a Vlegyásza-csúcsra, hogy eltakarítsák a júniusban leégett meteorológiai állomás és a mellette álló menedékház romjait. A civil kezdeményezésként szervezett egynapos akció során teljesen kiürítették a két épületet: leverték a megégett vakolatot, eltávolították a törmeléket, és különválogatták a még újrahasznosítható anyagokat, például a fémet és a téglát.




A résztvevők nagy része saját szerszámaival érkezett: talicskák, lapátok, csákányok és flexek is előkerültek a közös munka során. A takarítást mintegy négy óra alatt sikerült befejezni, ami nem kis teljesítmény, figyelembe véve a 1836 méteren fekvő, nehezen megközelíthető helyszínt.
„A következő lépés a statikai szakvélemény elkészítése lesz” – magyarázta a Transtelexnek az egyik önkéntes résztvevő, aki szerint az újjáépítés csak ezt követően indulhat meg, hogy a pontos állagfelmérés megtörtént. A kiválogatott törmelék elszállítását egy későbbi fázisban, munkagépek segítségével valósítják meg.




Mint arról korábban beszámoltunk, a Vlegyásza-csúcs meteorológiai állomása és a menedékház június 24-én égett porig. A tűz oka feltehetően villámcsapás vagy elektromos rövidzárlat volt, a lángok gyors terjedését a viharos szél is segítette. A szolgálatban lévő meteorológusokat időben kimenekítették, így személyi sérülés nem történt.
Az 1961-ben megnyitott állomás több mint hatvan éven át szolgáltatott értékes adatokat az Erdélyi-Szigethegység időjárásáról, és 2016 óta lavinamegfigyeléseket is végzett. A modern szenzorokkal felszerelt épület, valamint az ott tárolt méréssorozatok nagy része a tűzben megsemmisült.
A tragikus eset ráirányította a figyelmet a romániai magashegyi infrastruktúra sebezhetőségére: a legtöbb ilyen létesítmény fából épült, és nem rendelkezik megfelelő tűz- vagy villámvédelemmel. Szakértők szerint elengedhetetlen a kulcsfontosságú állomások korszerűsítése, különösen a klímaváltozás miatt egyre gyakoribb extrém időjárási események tükrében.



A Vlegyásza-csúcs nemcsak tudományos szempontból jelentős, hanem a régió egyik legnépszerűbb túracélpontja is. A mostani önkéntes megmozdulás azt mutatja, hogy sokak számára fontos ez a hely – és van összefogás az újjáépítéshez szükséges első lépések megtételéhez.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás