Színezett vízzel keresik a szivárgás helyét a parajdi sóbányában

Színezett vízzel próbálják kideríteni, hol szivárog a sós víz a parajdi sóbányából – erről számolt be szombaton Parajd község a Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint a vízügyi szakemberek a Dózsa- és József-bánya környékén végeznek úgynevezett vízfestést. Ez a módszer segít pontosan beazonosítani, merre jut ki a sós víz a föld alól. A használt festék teljesen természetes, az egészségre nem jelent veszélyt.

A beavatkozás célja, hogy minél gyorsabban megoldást találjanak a sóval szennyezett víz problémájára, amely miatt több Székelyföldi településen is vészhelyzetet hirdettek. Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter közölte: dolgoznak azon, hogy mihamarabb pénzügyi forrást találjanak a Kis-Küküllő vizének megtisztítására. Mintegy 40 ezer ember ivóvízellátása függ ettől.

Közben pénteken az országos vízügyi hatóság 3,1 millió lejt utalt ki a Korond-patak árvízvédelmi víztározóinak megvalósíthatósági tanulmányára. A patak elterelésére is történtek lépések: a Salrom által megbízott cég már megkezdte egy védőmeder kialakítását, és megérkeztek a csövek is, amelyek ideiglenesen elvezetik a vizet. A jelentések szerint a patak vízhozama csökkent.

A helyzet még nem oldódott meg, de több ponton is elindult a munka, hogy megelőzzék a további károkat és visszaállítsák a tiszta ivóvízhez való hozzáférést.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!